Nemrég érkeztek a Szépségcenter webshopjába a Narüko újdonságai, többek között a címben szereplő hidratáló szérum is. A Narüko márkáról csak annyit tudtam, hogy szintén szintén tajvani márka, mint a Neogence. Korábban még nem próbáltam Narüko termékeket, ezért kíváncsian és izgalommal telve építettem az arcápolási rutinomba ezt a szérumot.
A csomagolás mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az ázsiai márkák kozmetikumaira jellemző, hogy a külcsínre legalább annyira adnak, mint a tartalomra. A doboz mesébe illően elegáns darab. A dobozra festett rózsák eltéveszthetetlenül utalnak arra, hogy rózsás termékről van szó.
Ami igazán meglepő volt, hogy maga a pumpás kiszerelés üvegből van (a kupakot leszámítva). Ez valódi minőségi hatást keltett bennem. Nagyon vastag az üveg fala, ezért utazáshoz is ideális, valamint nem hiszem, hogy egykönnyen széttörne, ha leejteném.
A szérum színe átlátszó, kissé folyékony géles textúrájú. Az illata valódi rózsára emlékeztet, de nem töményen van jelen. Még egy dolog, ami szintén meglepett, hogy felkenve is sokáig érzem a rózsa illatát.
A szérumot az esti rutinomba illesztettem be, hogy másnak reggel puha és hidratált bőrrel kezdődjön a napom. Az alapos arctisztítás után, száraz bőrre viszem fel a szérumot, körkörös mozdulatokkal a bőrbe masszírozva. A termék állaga könnyed, nagyon hamar beszívódik a bőrbe és egyáltalán nem hagy maga után ragacsos utó érzetet. Az illata csodálatos, ahogyan már azt az előbb is említettem.
A hatása valami eszméletlenül szuper, már az első használatot követően puhának és hidratáltnak éreztem az arcomat. A hidratált érzet még a reggeli arcmosás után is meglepően kitart, pedig a víztől húzódni szokott a bőröm, addig amíg nem törlöm át egy olajos lemosóval/micellás vízzel.
Narüko am+pm tripla hialuronsavas hidratáló maszk
És ha nem lenne elég a hialuronsavból, akkor a Narüko am+pm fátyolmaszkja az ideális választás. Narüko maszkokat sem próbáltam még, de felveszi a versenyt az általam próbált Neogence maszkokkal. A maszk szövete kiváló minőségű, telis-tele van itatva szérummal. A hatóidő leteltével hihetetlenül puha és hidratált bőr fogad, egységes bőrképpel. A repkedő mínuszokban igenis jól jön a plusz hidratálás, hiszen mindannyiunk bőrét is nagyon megviseli ez az időjárás.
Összességében a Narüko szérumja toronymagasan vezeti az általam próbált szérumok listáját, sőt az általam használt hialuronsavat tartalmazó kozmetikumok között is első helyen végzett. Az állaga könnyed, maradéktalanul és gyorsan beszívódik. A hidratáló hatása már az első használatot követően azonnal érezhető. Az illata hűen tükrözi a rózsák finomságát és lágyságát. Irritációt nem tapasztaltam.
A Narüko szérumját megtalálhatjátok EZEN a linken 5190 forintos áron.
Facebook: https://www.facebook.com/narukohungary/
Instagram: https://www.instagram.com/narukohungary/
Nincsenek megjegyzések