Többféle szemhéjalapot próbáltam már az évek során, de még emlékszem azokra az időkre is, amikor púderrel alapoztuk a szemünket sminkelés előtt.
Az én szemhéjam sajnos olajos, úgyhogy a szemhéjpúderek általában pár órán belül felgyűrődnek és megadják magukat. Ha már 4-5 órán át fenn volt a szemsminkem vállalhatóan, akkor már boldog és elégedett voltam. Idáig.
Ugyanis jó pár hónappal ezelőtt a kezembe a akadt a NYX Proof It! szemhéjbázisa és minden várakozásomat felülmúlta.
A csomagolása végtelenül egyszerű, de számomra szemhéjalap esetében igazán mindegy, hogy hogyan néz ki. Ferdén vágott applikátorral tudjuk a bázist felvinni az zsírtalanított, száraz szemhéjra, majd ujjbeggyel nem árt eldolgozni. A szokásosnál érdekesebb finisre szárad, mert nem szimpla alapot ad a sminknek, hanem egy ragacsos fénylő réteget, amelybe szó szerint beletapad a szemhéjpúder.
A színek élénkek és pigmentáltak lesznek, könnyű az árnyalatokat összedolgozni a ragacsos alap ellenére is. A szemsmink tartóssága döbbenetes volt számomra. Úgy voltam vele, hacsak pár órán át fennmarad a sminkem elégedett leszek az alappal, de ez annál is többet nyújt! Szó szerint 8-10 órán át fenn volt a szemsminkem moccanatlanul! Először el sem hittem, amit láttam. A hónapok alatt mindenféle szemhéjfestékkel kombináltam a NYX Proof It-et, krémessel, mattal, fényessel, gyöngyházzal, de tényleg mindennel, és mindegyikkel tökéletesen működik.
Ez a legeslegjobb személyalapozó a világon, minden szemsmink tökéletesen a helyén marad, akár egy egész napon át.
Összességében, ez a tökéletes sminkalap! Olajos szemhéjjal rendelkező lányoknak ajánlom elsősorban. Végre nem kell óránként csekkolni, hogy rendben van-e a sminkem, vagy hogy felgyűrődött-e a ráncokba. Ezentúl más szemhéjalapot nem is fogok használni, nagyon-nagyon remélem, hogy amíg leköt a sminkelés nem fogják kivonni a forgalomból (azaz, kb soha).
Gondolom lehet kapni a NYX üzletében, de amíg nem csinálnak a márkának webshopot, addig E-bayen is megtalálható ez a szemhéjbázis.
Nektek van kedvenc szemhéjalapozótok?
Uuuh....ezt muszáj kipróbálnom...:D
VálaszTörlésMindig szenvedek a szemhéjalapokkal...enyhén rejtett, zsírosodásra hajlamos...de jó, hogy észrevettem ezt a bejegyzést, köszi a tippet. :)
A legjobb. Áprilisban rendelek is egyet ebayről nehogy elfogyjon 😀.
TörlésTényleg gondban leszünk, mert megint növelted a kívánságlistám! :') Mondjuk a legjobbkor is jött ez a bejegyzés, mert éppen azon gondolkodtam, hogy beruházok egy szemhéjalapra és erre tessék :D Legközelebb már félve nyitom meg a bejegyzéseid, haha :D
VálaszTörlésBocsi 😀. Tényleg a legjobb alap a világon. Minden fillért megér😊.
Törlés