Engem is az a megtiszteltetést ért, hogy megkerestek a Born Pretty Store-tól, hogy teszteljem néhány terméküket. Elég sokszor rendeltem már a webshopról, és meg vagyok elégedve a termékeikkel. Egy nyomdázót, valamint két lemezt mutatok meg Nektek a bejegyzésben.
Összesen két nyomdázóm volt ezidáig itthon, egy ebayről rendelt fekete-fehér a klasszikus, gumis párnával, a másik meg szimplán átlátszó.
Nagyon megörültem a karácsonyi külsejű nyomdának, van belőle hóemberes és szarvas mintázatú, ráadásul a nyomdafejek cserélhetőek. Én a kéket választottam hozzá.
Bevallom őszintén meglepődtem a párna tapintásán, tapadós és gumiszerű. A párna nagyon puha, szépen illeszkedik bármilyen ívű körömre. Az Essence fehér nyomdalakkját használtam a minták készítésekor, és teljesen elégedett vagyok a lemezről való mintafelvétellel.
A nyomdapárna átmérője 3 centiméter, tehát nagyobb mintákat is gond nélkül felvesz.
Celluxszal szoktam letisztítani a fennmaradt mintát, de körömlakklemosóval is egyszer már áttöröltem, és nem lett semmi baja.
BP-L045 lemez
Korábban nem volt geometriai mintákat tartalmazó lemezem. Nagyon tetszenek egyébként ezek a minták, ráadásul a BPS BP-L045-ös lemez mintái elég kihasználhatóak.
A minták kellően mélyek, mindegyiket maradéktalanul felvette a három különböző nyomdázóm.
A minták hosszabb és rövidebb körmökön is használhatóak.
A minták hosszabb és rövidebb körmökön is használhatóak.
Kétféle manikűr is készült a lemezzel:
BP-L052 lemez:
A másik választásom erre a virágmintás lemezre esett. Nagyon tetszik, hogy nem szokványos virágmintákkal tarkított a paletta, hanem mandalaszerűségek. Nagyon jó minősége van ennek a lemeznek is, a minták maradéktalanul felvehetőket, mindhárom nyomdázómmal próbáltam, valamint BPS nyomdalakkokat és Essence nyomdalakkokat használtam a minták készítésekor.
A minták nagyok, inkább hosszabb körmökön érvényesülnek a minták.
A lemezzel készített manikűrök:
A minták nagyok, inkább hosszabb körmökön érvényesülnek a minták.
A lemezzel készített manikűrök:
A cuki karácsonyi nyomdázót EZEN a linken találhatjátok, válaszható fejjel és mintával. Az ára $3,59 (dollár), úgy gondolom, hogy megéri beruházni rá. Átlátszó karácsonymintás tokban érkezik a nyomdázó, valamint két hópelyhes lehúzható kártyát is tartalmaz a dobozka. Ha most megrendelitek még ünnepek előtti ideérhet.
A BP-L054-es lemezt EZEN a linken találhatjátok $2,39 (dollár) az ára, a BP-L052-es lemezt pedig EZEN a linken találhatjátok $2,39 (dollár) az ára.
A Black Friday akción belül pedig számtalan termékre csaphattok le kedvező áron a webshopban: http://www.bornprettystore.com/
Kaptam egy kuponkódot is, amellyel 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni a Born Pretty Store oldalán (az akciós termékekre nem vonatkozik):
ERZB10
Csodásak a manikűrök egytől egyig, a Zoya és a Bridget a kedvencem, de mindegyik nagyon tetszik! Remélem, küldenek még sok-sok lemezt neked és sok szép manit láthatunk :)
VálaszTörlésA másik meg: 2??? nyomdapárnád volt? Én annyira béna vagyok és nem is akarok sokat vacakolni, hogy inkább több nyomdapárnával kísérletezem, melyik lemez melyik nyomadpárnához passzol, van vagy 7 nyomdázóm. Eléggé fogyóeszközök, főleg a kupak nélküli kemény átlátszó, az hamar meg is sérült, lepattant belőle egy darab, de még használható. Én acetonmentes lakklemosót használok az átlátszóhoz is meg a szilikonoshoz is, nem lett bajuk, nem szeretek celluxozni, türelmetlen lakkozó vagyok. (Meg mire tönkremenne teljesen, szerintem megint kihoznak valami hiper-szuper nyomdázóújdonságot, ami nélkül nem tudok élni.)
Nagyon szépek a manikűrök - nekem az első kettő a kedvencem! :) Gyönyörűek a fotók!
VálaszTörlésA Bridget-mani a mandalás motívummal nagyon a szívembe talált, csodaszép lett! :)
VálaszTörlésjuuuj ugyan ez a nyomdázó ugyan ezzel a fejjel van meg nekem, imádom. :D
VálaszTörlésNagyon szépek ezek a lemezek és a manik is jók.
VálaszTörlésSzuper dolgokat választottál! :) Csodásak lettek a manik! :)
VálaszTörlésJaj lányok, nem vettem észre, hogy nem kommenteltem Nektek! Nagyon szépen köszönöm a sok-sok dicséretet! <3
VálaszTörlés