Korábban már volt szó a Dusk til Dawn paletta testvéréjéről, amelyet EZEN a linken újra megnézhettek. A címben szereplő paletta is a nude kategóriába tartozik, de ebben inkább a földszínek dominálnak.
A csomagolása ugyanolyan, mint a Golden Horizonsnak, csak ennek a tokja valamivel világosabb. A rejtett tükör applikátorral kombó ebben a palettában is felfedezhető.
A szemhéjpúdereknek erőteljes illatuk van, ez lehet, hogy zavaró egyeseknek.
A színek ebben a paletta esetében sem kaptak nevet.
Tíz színt tartalmaz a paletta, kettő és fél mattot és hét szaténfényű árnyalatot. Általánosan elmondható a színekről, hogy pigmentáltak, jól satírozhatóak és építhetőek. Sajnos egyes színek eléggé porolnak.
Az első sor nyitó színe egy sötét barnás-lilás árnyalat, amelyben rengeteg csillám található. Ez az egyetlen szín a palettában, amelyben a csillámok különböző színben pompáznak. Lehet benne találni zölden, lilán, kéken és rózsaszínen irizáló csillámokat.
A második szín kicsivel barackosabb árnyalatú, mint a képen. Az arany csillámok miatt pedig különlegesen fénylőnek tűnik, már-már bársonyosnak hat felkenve.
A harmadik szín, mindegyik palettában megtalálható csont/bőrszín, amellyel remekül ki lehet emelni a belső szemzug területét, valamint a szemöldökcsont alatti részeket.
A sorban következő negyedik szín világosbarna, amely jól mutat a mozgószemhéjon. A képen az aranycsillámoknak köszönhetően narancssárgás megvilágításba helyezi a szemhéjpúder színét.
Végül pedig az egyetlen teljesen matt szín a palettában, egy középbarna árnyalat, amelyet szemöldökpornak is el tudok képzelni.
A második sorban már tényleges földszínekkel találkozhatunk. Első színként aranycsillámokkal megbolondított középbarna árnyalattal találjuk szembe magunkat.
A második szín nem a kedvencem, a sötétbarna alapban az aranycsillámtól érdekes zöld árnyalatúvá válik a szín. Ez a szín a legporolósabb a paletta szemhéjpúderei közül.
A harmadik egy csodás bronzos árnyalat, amely az egész szemhéjra felvíve csodásan mutat, remekül kiemeli a kékes-zöldes-szürkés szememet. A legkedvesebb színem a palettából.
Az utolsó előtti szín a panban egy katonai zöld árnyalat, amely szintén nem lett a kedvencem. Nagy baj nincsen vele a színén kívül, mert jól pigmentált és szépen eldolgozható, de ezekért a terepszíneket nem kedvelem.
Végül, de nem utolsó sorban, nem hiányozhat a fekete szín sem. A palettában mattnak tűnik, ellenben felkenve az aranycsillámok megmutatják magukat, ettől pedig egy enyhe szaténfényű hatása lesz a szemhéjpúdernek.
Összességében elégedett vagyok a Dusk til Dawnnal, mert a színek nagyon pigmentáltak és könnyű őket elsatírozni. A zöldesebb árnyalatokat nem kedvelem, de ettől lesz az, hogy nem szokványos nude palettához lehet szerencsénk.
Mindenkinek ajánlom, akiknek jól állnak a tipikus földszínek.
Nektek, hogy tetszik a paletta? Hogy álltok a terepszínnel?
Csodaszépek ezek a színek, nagyon tetszik az egész!
VálaszTörlésÖrülök, hogy teszik :)
TörlésIllene hozzád:)
Hajjajaj, de nem az én színeim ezek :D Mondjuk meglepően pigmentáltak, azt hittem, hogy gyengébbek lesznek :O
VálaszTörlésSzerintem szuperek a NYX paletták, bár némelyikre allergiás vagyok. :)
Törlés