Elég hamar elröppent a nyár első hónapja, kaptunk is kóstolót a kánikulából. Tudom, már három éve folyamatosan hangoztatom, de én rettenetesen utálom a nyár kánikulai részét. Én nem is értem ki az aki szereti ezt a forróságot?! Viszont, ha maradni fog ez a kellemes 30 fok mondjuk szeptemberig, akkor azzal kiegyezem. A június lelkileg elég hullámzó volt nálam, voltak nagyon jó napok, de voltak elég nehezek is. Viszont öröm az ürömben, hogy elég sok újdonságra tettem szert.
Teljesen ráfüggtem a Bath and Body Works tusfürdőkre. Van is itthon belőle legalább hat darab. A Napa vally sunsetet már tavasszal elkezdtem használni, igaz szőlő illat. Legalábbis mi annak érezzük a Párommal, leírás alapján pedig szilvának kéne lennie. Ha jól tudom az őszi kollekcióban szokott megjelenni vele a BBW. A másik kedvencem a márkától, pedig a Malibu Heat, ami igazi nyári illat. A fő illatai friss mandarin, gyümölcsös narancs, ropogós körte, és ananász. Másodlagos illatjegyei között ott van a kókusz is, ami erőteljesen kiérződik a tusfürdőből, pláne bőrrel érintkezve.
Kami ajánlásával már tavasszal feltankoltam az Original Source mentás tusfürdőjéből, mondván jó lesz 80 fokban. Tényleg jó, hamar hűsít, tényleg fáztam egy darabig én is a zuhany alatt. Azóta már beszereztem a DM-ben kapható extra hűs változatát is, nem bízok semmit a véletlenre.
Testápolás csak is 35 fok alatt jöhet szóba nálam, és általában akkor is igyekszem a könnyedebb kencék után nyúlni. Notino-n kapható a Skin So Soft, Endless Touch testápoló. Finom virágos illata van, és gyorsan beszívódik, emellett jól is hidratál. Annak idején írtam róla tesztet ITT.
A másik kedvencem, ha valami úton módon szárazabb a bőröm (néha megkattan, de alapvetően normál bőrtípusom van), akkor a The Body Shop még pár évvel ezelőtt kapható Mézis testvajával kenegetem magam. Mivel kóla illatú, így tökéletesen megfelel a nyári hónapokban is.
Korábban írtam már a The Body Shop radírjáról tesztet, amit ITT olvashattok. Az történt, hogy egy arckrém teljesen kiütött, olyan pattanásaim voltak, mint fénykoromban (tini). Mondom ezt nem hiszem el, abba is hagytam mindenféle kence használatát, de csak nem akartak elmúlni a pattanások. Heti egyszer szoktam radírozni, de a pattanások miatt heti 2-3 alkalommal (kb két héten át) használtam ezt a terméket, ami csodát tett a bőrömmel. Rendszeres használata mellett teljesen elmúltak a pattanások, pedig tényleg nagyon durván néztek ki, még a korrektorral sem tudtam elfedni normálisan. Úgyhogy mégis megéri ár/érték arányban is ez a kence.
A Natics Hydra-N széruma a legjobb, amit eddig próbáltam a hyaluronsav témában. Lesz majd róla teszt júliusban.
Eddig csak Isana, vagy Aveo kézmosókat használtam, amikkel elégedett voltam. Aztán az egyik DM-körút után vettem észre, hogy vannak a Baleának kézmosói. Háromszáz forint körül mozog az áruk, és bőven megéri. Nem szárít, és nagyon finom illatokban kapható, ami sokáig érződik. A kiszerelés is elég nagy 500 ml, szóval szerintem ennyi pénzt bőven megérnek.
A lábfürdő nálam télen-nyáron alap dolog. Végre láttam Avon katalógusban a Foot Works lábfürdetőjét, úgyhogy azonnal meg is rendeltem. Azt írták, hogy hűsít, ez nem igaz. Viszont a hab az krémes, és a víz is viszonylag tápláló lesz a terméktől, így a bőrömet is hidratálja.
Elkezdtem neon színeket használni a körmeimre, habár a készlet évek óta nem gyarapodott. A China Glaze Neon&On&On lakkját elég sokszor vettem elő, illetve a Thistle Do Nicelyt is. Majd mutatok velük manikűröket is később. A Milaninak a Rainbow Prism lakkja, most tudta meg igazán megmutatni csodás arcát. Az állandó napsütésnek köszönhetően millió színben pompázik, és bármilyen lakkal nagyon jól mutat. Idén nagy felfedezésem, magamon a a sárga lakk. Gyakran hordom különböző színekkel kombinálva. Hamarosan pótpéldányt kell vennem az Essence love is in the air lakkjából. Havi kedvenc PP lakk pedig a Bordeaux volt. Bejegyzés még nem született róla, de ami késik nem múlik.
Könyv kedvencem ebben a hónapba a Vészabó Noémi, Tükröm, tükröm című regénye volt. A könyv különlegessége, hogy nincsen benne párbeszéd, ellenben nagyon sok élet igazság. Aki éppen mászik ki a gödörből és nem látja a kiutat, annak ajánlom olvasásra, sokat segít, főleg bizonyos látásmód megváltoztatásában.
Zene kedvenc is akadt, új felfedezettem az EXID koreai lánycsapat. Én igazából csak a japán kultúrát szeretem, illetve a tibetit. Hallottam már korábban is, hogy jók a koreai bandák, de különösebben nem érdekelt. Aztán láss csodát, nagyon durván rákattantam a Hot Pink EXID dalra, képes vagyok órákon át megállás nélkül hallgatni már hetek óta. És nem, még mindig nem unom. Amúgy ezt a színes kontaklencse dolgot nem nagyon értem bizonyos népeknél, de nem von le a profizmus értékéből.
Tudtok még valami jó koreai bandát? Lehetőleg metál műfajban.
Nektek mi volt a kedvencetek ebben a hónapban?
Ez a szám zene tetszik nekem is!!! A kóla illatú Mézis testvaj hmm jó lehet így nyáron, és avonos Foot Worksw lábfürdőre kíváncsi lennék, a kedvenc lakkjaid is szépek, a Milani lakkjával szívesen látnék manikűrt! :*
VálaszTörlés:) Sajnos Mézi már nem nagyon fog visszatérni:(
TörlésSzerintem a Milani lakkról már írtam korábban:)
Ja bocsi akkor visszanézem a Milani lakkot, lehet csak én nem láttam azt a bejegyzést. :D
TörlésAz extra hűsítő tusfürdő nálam is ott van a polcon, de én kicsivel többet vártam tőle. Nem tudom miért, erősebbnek hittem, vagy nem vagyok jó teszt alany ilyesmire, fogalmam sincs. :(
VálaszTörlésSzombaton én fáztam tőle egy darabig. Nálunk mindenki használja, és hűsítőnek érzi. Lehet a te példányod régebb óta állt a drogériában és veszített hatásából. Szerinted?
Törlés