Sweet 28?!

Ez a nap is elérkezett. A mai nappal betöltöttem a 28. életévemet. El sem hiszem, hogy 10 éve érettségiztem, és akkor azt hittem micsoda mérföldkőhöz érkezett az életem. Utólag belegondolva szerintem csak túl stresszeltek minket.
Ellenben ijesztő belegondolni mennyi minden történt 10 év alatt.





Tavaly nem írtam semmit születésnapom alkalmából, nem volt akkoriban jó, és panaszkodni nem akartam. Igaz, most sem jó, és baromi nehéz összeszedni azt, hogy miért lehetek hálás az életben.
Vannak napok, amikor teljesen magam alatt vagyok, és felkelni sem vagyok képes, csak bámulni üveges tekintettel a plafont, és merengeni azon, hogy van-e egyáltalán értelme annak, hogy élek. Néha feleslegesnek érzem magam a világban, és rettenetesen egyedül tudom magam érezni. Megrettent az emberek érzéketlensége a másik irányába. Mindig is túl érzékeny voltam, például egy vadidegennel történt rossz dolgokat is magamra tudtam venni. Meg tudtam sajnálni őket, és soha eszembe sem jut egy percig sem, hogy valakibe szánt szándékkal belerúgjak. Hová fajul a világ, mikor az állítólagos barátaink egy e-mailt sem képesek írni, hogy vagy?! Ennyire felgyorsult minden, hogy nem figyelünk egymásra? A hogy vagy kérdés annyira felszínessé vált, mint az angol köszönés? Mikor a Hi mellé odabiggyesztik, hogy how are you?! és a kutya sem kíváncsi rá, mit is érez a másik.
Azt szokták mondani, hogy nagyon durva behatásnak (sokknak) kell történnie ahhoz, hogy az ember megváltozzon. Sikerült is az életnek kibillenteni egy negatív irányba, egy változásba, olyan változásba ahol megváltoztak az érzéseim, és a szemléletem. Változott bennem valami, vagy valaki. Nagyon mély az a gödör, nagyon nehéz belőle kimászni, és megmondom őszintén nem is látom a tetejét ennek a gödörnek. Tervezem, hogy akkor ások magamnak egy alagutat.
Szerencsére tudom értékelni a jót, és a poszt második fele azoknak a barátaimnak szól, akik tényleg érdeklődnek őszintén felőlem, illetve segítettek elindulni egy bizonyos úton.
Köszönöm a kedvességeiteket, és köszönöm azoknak is akikkel életemben nem találkoztam, de képesek nekem ajándékot is küldeni, a jó szó mellé. Hiszek a vonzás törvényében, és abban, hogy az élet kompenzál vagy így, vagy úgy. Köszönöm Nektek, hogy felbukkantatok a legrosszabb időszakaimban. Remélem mindenki magára ismer ebben a bejegyzésben, akikről szó van.
Köszönöm azoknak, akik türelmesek voltak velem.
És a családomnak is szeretném megköszönni, hogy vannak nekem. Habár nekik is ugyanolyan nehéz, és néha egymáson vezetjük le a felhalmozott frusztrációt, akkor is ott vagyunk egymásnak.

És édes-e ez a 28?! Keserédes. Nem ott tartok ahol szeretnék, egyáltalán nem azt az életet élem, amit 18 évesen elképzeltem magamnak. Megedződtem, és már csak abban tudok reménykedni, hogy 30 felett már eljön az én időm is. Mert kell lennie okának, hogy erre a Földre születtem, egy olyan világba, ahol nem érzem feltétlen otthon magam.
Szeretném ma elfújni a gyertyákat, és szerintem most önző leszek, magamnak kívánok. Mert, ha én is jól vagyok, akkor a környezetem is.
Számomra sírósra sikeredett ez a bejegyzés, de senkit nem akarok hitegetni azzal, milyen jó is a "bloggerlife". Néha sok erőfeszítésembe kerül egy-egy bejegyzés megírása. Elég sok rovat kimarad, mert van amihez egyszerűen nincsen már kapacitásom. Elfáradtam, de Ti tartjátok életben ezt a dolgot, ezt a hobbit. És ez az egyik ok, amiért hálás lehetek. 
Köszönöm, hogy vagytok nekem, hogy olvastok és kommenteltek, nélkületek nem tartanék ott ahol.
Csodás napot kívánok, egy gyertyát és vele együtt egy kívánságot Nektek szánok!


20 megjegyzés

  1. Én pont úgy vagyok vele, hogy az érettségit SOHA többet, komolyan, kényszeríteni sem lehetne rá, életem legborzalmasabb pár hónapja volt :D
    Nagyon boldog szülinapot <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se érettségiznék le újra. :')
      Köszönöm szépen:*

      Törlés
  2. Boldog szülinapit, Eleni! 🍰 Kívánom, hogy mielőbb rendbe jöjjenek a dolgaid, ne várj velük a 30. szülinapodig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! A próféta szóljon belőled! :*

      Törlés
  3. Boldog születésnapot kívánok Neked! :)
    Kívánom, hogy sokkal szebb napok jöjjenek már a 30. előtt is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Sajnos nem úgy néz ki :(. De igyekszem nem elkeseredni :)

      Törlés
  4. Nagyon megrázó volt olvasni, a bejegyzéseken nem látszik semmi negatív, de a személyes megszólalások mindig nyomasztóak. Bele sem tudok gondolni, mennyire rossz lehet így érezni tartósan. Kapsz segítséget?
    Az érettségi rémes volt, egyetértek.
    Nagyon sok boldogságot kívánok szülinapodra, és azt, hogy amit tervezel magadnak, az utolsó pontig valóra váljon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:* Nagyon jól esik, amit írtál!
      Van, de majd ha kijövök ebből az egészből valaha, akkor leírom mi történt az egész életem során, és milyen módon próbáltam gyógyulni. Feltéve ha blogolok majd még addig. Sokat javult az állapotom a nyárhoz képest. Akkor hetekig, vagy inkább hónapokig sírtam. Mondjuk úgy tudom milyen elmenni addig mikor az emberek feladják. Ijesztő tud lenni az élet. De mióta segítséget kértem jobban vagyok. :)

      Törlés
  5. Kitartást! Meglátod minden jóra fordul még 30 előtt!
    Boldogságos szülinapot Eleni! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  6. Itt is Boldog Születésnapot! :)
    Áhh, nekem már idén 4 éve, hogy érettségiztem... nagyon repül az idő!

    Sok kitartást kívánok az elkövetkezendő időszakokra! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, tündér vagy ❤ Na akkor félidőnél vagy :'D

      Törlés
  7. Sok sok Boldogságot és minden jót kívánok itt is és váljon valóra leféltetebb vágyad,álmad! Nekem tetszett ez a bejegyzés és nem lett negatív, csak sajnos az embernek nem mindig minden ugy alakul ahogy szeretné de menni kell tovább felemelt fejjel és küzdeni a jóért a szépért. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Juditom! Nagyon nagyon szépen köszönöm Neked ❤

      Törlés
  8. Nagyon boldog szülinapot! Remélem jól telt a napod és kívánom, hogy minden egyenesbe jöjjön az életedben minél hamarabb! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, nagyon szépen köszönöm! ❤ :*

      Törlés