Az október nem telt el olyan hamar, mint a tavaszi, nyári hónapok. A karácsony előtti időszak valahogy mindig lassan telik. Aztán, ahogy december lesz, huss arra eszmélek fel, hogy tavasz van.
Persze, most kicsit előre szaladtam az időben.
Szóval az október hullámzó volt, ami a lelkemet illeti, viszont szerencsére bővelkedtem pozitív élményekkel is. Az őszi kedvenceimet abszolút meghatározta az őszi időjárás.
Ősszel kaptunk egy kis ízelítőt a téli időjárásból, és ezt a bőröm is megérezte. Két testápolási terméket szoktam felváltva használni, a hűvös időben. Az egyik a Ziaja narancsos testápolója, amiről már olvashattatok tesztet is, a másik pedig a Yamuna régebbi kiadású Kakaóvajas testvaja. Mindkettő szuper termék.
Részben már karácsonyra hangolódom, olyankor a Lush Reindeer Rock szappanját használom, ha pedig tisztaság illatra akkor az Yves Rocher zabtejes tusfürdőjéhez nyúlok. Mindkettő remek termék, órákig tartó illattal, és a hidratálásuk is szuper.
Ősszel és télen aktívan sminkelek. Ebben a hónapban előszeretettel használtam az Avon új őszi palettáját, amiről olvashattatok tesztet is ITT. Sajnos ripityára törtem a kedvenc Catrice púderemet. Mivel annyi jót hallottam a Rimmel Stay Matte púderéről, és pont akciós is volt, ezért azt vettem meg. Tényleg nagyon jó termék, szuperül mattít. Az Yves Rocher szemceruzájáról is olvashattatok korábban, mivel legalább olyan jó mint egy tus, sokszor használtam az utóbbi hetekben. Viszont, ha nem szürkét kívánok a szememre, akkor előveszem az Avon szemhéjfilcét, amiről szintén olvashattatok már tesztet ITT.
Októberben volt két hét míg nem lakkoztam, de előtte ezeket a lakkokat használtam előszeretettel. A Rimmel piros lakkjához a DM neszesszerben jutottam hozzá, az Yves Rocher szürke lakkját, kétszer is felkentem. Az Avon őszi újdonságai is többször előkerültek a lakkos fiókból.
Random kedvencek között helyet kapott a Pixibox Szülinapi kiadású színezhető doboza. Másfél napig színeztem megállás nélkül, de nagyon megérte a ráfordított idő. Én örülnék, ha máskor is ilyen színezhető dobozt kapnánk.
A mai napon pedig ebben a tökös fülbevalóban parádézom, amit a kreativajandek.hu webáruháztól kaptam.
Ezek lettek volna az októberi kedvencek. Holnap november, megemlékezünk az eltávozott szeretteinkről, de ma még ünnepeljük Samhain-t!
Boldog Halloweent Mindenkinek!
Nektek mik voltak a kedvenceitek? Beöltöztök ma?
Semmi beöltözés, bár a körmeim fekete alapon holoezüst mintásak alkalomhoz illően és feketében is vagyok, ami eléggé sápaszt főleg sötét hosszú hajjal.
VálaszTörlésNagyon tetszenek ezek a szürke-tapue lakkok, akár pirossal párosítva, nekem csak világosszürkém van.
Nekem nincsenek új kedvenceim. A Rimmel púdert éveken át használtam, de aztán áttértem a Mülleres saját márkásra.
Audrey, a Terra Naturi púder is jó? Mert akkor én is kipróbálom majd :-)
TörlésCV púdert használok, az is Müller sajátmárkás. Elég erős a fedése, én nem is teszek alá semmit. Mattít rendesen, nem foltosodik, de nekem a legvilágosabb kell, nagyon sápadt bőrre nem jó.
TörlésÓ, akkor megnézem majd magamnak, köszönöm :-)
TörlésMajd ha elfogy a Rimmel én is utána nézek ennek a CV púdernek. Eszembe sem jutott a szürkét pirossal. Köszi a tippet :)
Törlésnagyon jó kedvenceket találtál magadnak! :) a zabos yves rocher tusfürdő illatára kíváncsi vagyok, nem tudom elképzelni. :)
VálaszTörlésMegmutatom, ha jössz ^_^
TörlésNagyon jó lett a dobozkád, és cuki a fülbevaló!!! :)
VálaszTörlésAzt az yves rocher ceruzát amint lehetőségem lesz rá, én is levadászom! :)
Viszont nekem az a rimmel púder nagyon nem vált be...pedig nagyon szerettem volna szeretni, mert sok jót (és kb ugyanannyi rosszat is mondjuk) hallottam róla...:) :(
Köszönöm szépen ^_^
TörlésHm. Rosszat még nem Hallottam róla. De lehet jobb is, mert lehet hogy a Catricet veszem újra:D mi volt a baj?
2 lakkmentes hét? Ez engem teljesen felőrölne... :))))
VálaszTörlésMár eltelt azóta 3 is :D ha lelki bajom van, nem tudok semmit csinálni. Néha meghalni sincs kedvem :)
TörlésNekem annyira gyorsan eltelt az október, mondjuk mióta szétcincáltak egyesek körülöttem mindent, azóta csak úgy mennek a napok, ahol valahol jó, valahol pedig rossz, mert semmivel sem enyhül az a szívfájdalom amit okoztam, na de nem akarok itt személyeskedni. :D Azok a szürkés lakkok micsoda szépek, ideje lenne nekem is elővenni a hasonló árnyalataimat. Én még nem színeztem ki a dobozkámat, úgy vagyok ezekkel a színezőkkel, hogy ha rákattanok egy mintára akkor azt unásig színezem, utána akkor pár hétig elő sem veszem, és kezdődik előröl a körforgás. :) Mi csajos horror maratont tartottunk volna, de a lányok inkább a romatikára szavaztak, a jelenlegi antiromantikus énem nagyon nem örült :D
VálaszTörlésAkkor ez nem a te hónapod :( nagyon sajnálom, de ha csak beszélgetni szeretnél én szívesen meghallgatlak, ha segíteni nem is tudok.
TörlésLassan már a téli lakkoknak van itt az ideje :D Már várom hogy felkenhesem a tört fehér lakkjaimat.
Mi is horrort akartunk nézni. Aztán elmaradt :D
Jaj, de szépek azok a lakkocskák így együtt is! A Ziaja testápoló nálam az Örök Kedvencek Csarnokában is helyet kapna, ha lenne ilyen, a Yamuna egyik testvaját pedig nemrégiben kezdtem el használni, és nagyon tetszik, amit tud :-)
VálaszTörlésKöszi ^_^ Szerintem nekem is :D már kézkrémként is használom :D
TörlésMelyiket a shea vajast? Az isteni. Tuti újra veszem :)
Ziaja és Yamuna termékeket úgy kipróbálnék már egyszer! A lakkok is nagyon tetszenek, pedig sosem szerettem a szürkét, de változnak az idők. :)
VálaszTörlésHa Itthon jársz szerintem érdemes lenne mindkét markából nézni valamit. Nem bannád meg :)
TörlésÉn sem igazán. De eddig a pirosat sem szeretem. Manapság meg.. :D