Avon, Desire

Korábbi posztban említettem már, hogy két új őszi kiadású lakkhoz is volt szerencsém az Avon jóvoltából. A mai bejegyzésben a címben szereplő Desire lakkot láthatjátok, illetve készült vele egy egyszerű nail art is.




A doboza szintén ugyanolyan, mint a korábban említett Tendernek. A lakk kiszerelése továbbra is 10 ml, szögletes üveggel, és egyenesre vágott ecsettel.


Érdekes színe van, mert fényviszonytól függően látom, barnának, néha szürkének, vagy egyszerűen csak sötét nude-nak. 
Az állaga kissé sűrű, de ennek ellenére szépen terül a köröm felületén. Két rétegben érhetjük el vele a tökéletes fedést. A száradása közepesen gyors, de fedőlakkal gyorsíthatunk a folyamaton. Gélhatásúra szárad. 


Felkenés után mindenképpen szerettem volna rá valami mintát, és a színe engem egy kicsit emlékeztet steam punk stílusra. Már egy jó ideje szemeztem a P'etla Golden Russian lemezéről a képen látható mintával, de nem volt meg hozzá a megfelelő alap. Egészen a Desire érkezéséig. Engem a minta egy szürreális fogaskerékre emlékeztet. 



Nektek, hogy tetszenek az Avon őszi lakkjai? 

14 megjegyzés

  1. Nagyon nem az én színem, mégis mutatós rajtad és a mani is szépséges. Külön tetszik ez a kis extra papírdoboz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm:) na igen, ezek a barnás árnyalatok elég megosztóak tudnak lenni :)

      Törlés
  2. Szép szín, de ezt én sem tudom magamon elképzelni. Rajtad viszont jól mutat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Hm...pedig egy jó kis nyomdával neked sem mutatna rosszul ^_^

      Törlés
  3. Ez még jobban tetszik, mint a másik :) Szépek, az összes őszi szín tetszik nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó kis színeket dobtak ki. Mondjuk most a karácsonyira vagyok rákattanva. Ha minden igaz lesz ia róluk szó a blogon :)

      Törlés
  4. Gyönyörű...nekem is ez tetszik jobban...:)
    A minta is nagyon szép lett, és még mindig nagyon tetszik a körmöd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te még mindig milyen kis tündér vagy :* köszönöm szépen. Amúgy a két szín közül a jelenlegi hangulatomhoz képest nekem is :)

      Törlés
  5. Mesésen áll rajtad ez a szín, de lelket a minta által leheltél rá, lenyűgöző!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon köszönöm, drága Bandita. Nagyon jó kis alapszín ^_^

      Törlés
  6. nagyon szép színe van és a minta is telitalálat hozzá! :)

    VálaszTörlés
  7. Hűűű, ez nekem nagyon bejön! Csodásan mutat a körmeiden :))

    VálaszTörlés