Elhasználva X.

Ismét összegyűlt pár flakon, így ideje volt az Elhasználva bejegyzésnek. Most nem olyan sok mint szokott lenni. Igazából mikor a kupacra nézek, rájövök, hogy tényleg nem feleslegesen vásároltam. Illetve sokat segít, hogy el tudjam dönteni, hogy újravásároljam-e az adott terméket vagy sem. Vágjunk is bele.

A kupac:


Avon, Hello Kitty sampon: Katytól kaptam tavaly névnapomra, egy szettet, amiben volt ez a sampon is. Ecsetmosásra használtam, és szerettem. Újravenném.
Yamuna szőlőmagolajos tusfürdő: már volt korábban szó a blogon a márka tusfürdőjéről, amit nagyon szerettem, és sajnáltam, hogy elfogyott. Tavasszal mindenképpen újraveszem.
Avon, Szicíliai citrom és százszorszép tusfürdő: amiről szintén volt szó korábban a blogon. Tusfürdőnek és kézmosónak is használtam, mert szerettem az illatát. Nem szárított, tartós volt rajtam. Újravenném.
Avon, mangó és gránátalma tusfürdő: Renitől kaptam szülinapomra ezt az Avonos tusfürdőt, amit kézmosóként használtam el. Nagyon szerettem, kellemes az illata, igazi felüdülés volt nyáron használni. Újravenném.
Avon Planet Spa testradír shea vajjal és barna cukorral: Szintén Katytól kaptam, és már láthattátok kedvences posztban is. Nagyon nagyon hatékony testradír volt, fenséges illattal. Kár, hogy már nem lehet kapni. Újravenném.
Greenland málnás tusfürdő: kézmosóként végezte, mert annyira nem tetszett az illata magamon. Egyébkén nem irritált, különösebb baj nem volt vele. Nem venném újra.
Esszencia Natúr Rózsafa balzsam: korábban volt róla szó a blogon. Szeretem az Esszencia Natúr termékeit, leginkább a balzsamokat, és a kókuszolajat. Újravenném.
Avon Planet Spa afrikai hajpakolás: Szintén Katytól kaptam tavaly, és imádtam. Nem győzöm dicsérni, az egyik kedvenc pakolásom, és nagyon sajnáltam, hogy elfogyott. Ráadásul nem lehet kapni, ami miatt szomorú vagyok. Újravenném.
Lush, Snow White fürdő termék: Tavaly karácsony után kaptam Katytól, és félretettem a hidegebb időkre. Én már szeptemberben karácsonyi hangulatba kerülök. Mikor végre hideg volt, akkor elhasználtam. Nagyon szerettem, remélem idén is a kínálat része lesz. Újravenném.
Lush, Strawberry testápoló tömb: Még tavasszal kaptam a  Lush-tól, és nyáron használtam el. Kakaóvaj mivoltának köszönhetően kellően ápolta a bőrömet. Írtam róla korábban a blogon. Újravenném.
Zergeboglár iszapos szappan: Kis mintám volt belőle, és kézmosásra használtam el. Nem irritált,  a kezem puha volt a használata után. Újravenném.
BOMB Cosmetics fürdősüti: sajnos kidobtam a csomagolását, de írtam korábban egy tesztet a fürdőtermékeiről. Nagyon szerettem, ezt a fürdősütit több alkalommal használtam el. Hidratált, és kellemes illatot hagyott maga után. Újravenném.
Avon Foot Work ananászos lábradír: Erről a termékcsaládról volt korábban poszt a blogon, és ez a radír fogyott el utoljára. Nyáron hatékony volt, felfrissítette a lábamat, és kellemes illata volt. Újravenném.
Scholl lábfürdő: Nagyon szerettem. A napom egyik fénypontja volt benne áztatni a lábam. Írtam már korábban a Scholl termékeiről a blogon. Újravenném.
Helia-D micellás kendő: Elhasználtam. Se pozitív, se negatív véleményem nincsen róla. Igazából ha választanom kell, akkor a micellás víz mellett teszem le a voksom. Nem venném újra.
Hello Kitty ajakápoló: A Rossmannban szoktam venni, és nagyon bevált. Kellően puhák lesznek az ajkaim, és az illata is jó. Újravenném.
Babydream törlőkendő: Mindig van nálam törlőkendő, sose lehet tudni mire kell alapon. A kendők közül a Babydream a kedvencem, mindenképpen újravásárolom.
Isana lemosók: A henger alakút a csillámos lakkok lemosására használom, illetve nem hiányozhat a polcról a zöld testvére. Mindkét terméket kedvelem, és újravettem.
Essence Nail Candies alaplakk: A kedvencem, már számtalanszor újravásároltam. Most is van belőle tartalék, mert a kiárusításon felvásároltam a fél polcot. Újravettem.
Golden Rose fehér lakk: A fehér lakk fogyóeszköz nálam, sokszor használom nail art alapnak. Minden rendben volt vele, újravenném.
Manhattan Neo now: Juhu, elfogyott egy színes lakk! Többnyire ezt is nail art alapnak használtam. Szerettem mert jól fedett, és szép élénk színe volt. Újravenném, ha lehetne kapni. 
BOMB Cosmetics vanília-méz gyertya: Katytól kaptam, de sokáig tartogattam. Aztán rászántam magam a hideg nyári estéken, hogy meggyújtsam. Meglepően jó illata volt, és belengte az egész szobát. Emellett nagyon sokáig volt elég, úgyhogy mindenképpen vásárolni fogok még a márkától gyertyákat. Újravenném, akár más illatban is.
Yankee Candle Red Raspberry tart: Szintén Katytól van, és nagyon szerettem. Augusztusban ezt égettem szinte minden nap. Kellemes málna illata volt. Újravenném.

Ezek fogytak el az elmúlt hónapban. Ti milyen terméket fogyasztottatok el?

8 megjegyzés

  1. Szép mennyiség :) Nálam csak a szokásosak fogytak, Alterra sampon, DM-es balzsam, DM-es tusfürdő, DM Handkonzentrat (tavalyi), Essence cuticle remover, lakklemosó (Aveo) meg még ami nem jut eszembe :) Sajnos a PP Brigdet is elfogyott, de már több, mint egy éves volt és kifacsartam belőle minden cseppet, a végén már csak a két gyűrűsujjra volt elég a mennyiség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elfogyott egy Bridget???? Fogod backup-olni? Wow! Nekem egy PP sem fogyott el.

      Törlés
    2. Hajjaj, még az O'Hara is. Most megvettem a Magicot. Mivel kint vannak a polcon a drágább lakkok, óhatatlanul is jobban fogynak, mint a többi, dobozban tartottak. Csak egyszer kellett hígítani, nagyszerű állaga volt végig. Két golyó van benne, mint megtudtam, kiestek, mikor már az ecsetre öntöttem a lakkot, hogy valahogy kinyerjem az üvegből. Nem tudom, újraveszem-e, talán szülinapra :)

      Törlés
  2. Jó sok mindent sikerült elhasználnod. Szerinted mit éri meg a legjobban a Lush-ban vásárolni? Annyi jót hallok róluk, eddig csak egy ajakradírom volt, de szívesebben beleásnám magam a márkába :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^_^
      Hűha, fogós kérdés:) én nagyon szeretem a szappanjaikat, ár/érték arányban nagyon jónak gondolom. Aztán a fürdő bombáik is isteniek szerintem, de azok tényleg drágábbak. A tusfürdőket is szeretem. Tartósak, hidratálni nem kell utána. És a krémparfümöt is kedvelem. Testápolóim is vannak, de arról még nem alakult ki véleményem:)

      Törlés
    2. Az nagyon jó, ha nem szárítanak a tusfürdőik és nem kell utána kenni magát az embernek. A Body Shop-pal fürödtem be most nagyon (hohó, micsoda szóvicc :D), úgy kiszárította a bőröm, hogy véresre vakartam magam utána. Mostanság a Balea is elkezdett szárítani (bár szerintem ez az egyre hidegebb és szárazabb idő hibája is) szóval lehet, hogy egy tusit ki fogok próbálni tőlük. Köszi az infót :)

      Törlés
  3. Csak nem az Avon afrikai shea vajas hajpakolását látom ott üresen? Ha igen, akkor örülök, hogy te is megkedvelted, nálam is hatalmas kedvenc :) Most az októberi katalógusban benne van, én rögtön kettőt rendeltem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De igen ^_^ Ezt Katytól kaptam :) Nem is vettem észre. Mondjuk most egy másikat használok, Úgyhogy nem tudom megrendelem-e :)

      Törlés