Manikűr: Salem-i boszorkányok

Kedvelem az októbert, hiszen ez az a hónap mikor már érződik a változás szele. Az elmúlás érzése, hogy majd ismét újra szárnyra kaphasson a megújulás.
A halál mégis lehet szép. Hiszen milyen csodás színekben hullajtják el leveleiket a fák sokasága, és ad reményt az örökzöld fenyő.

Úgy tartják Samhain (nyárvég) ünnepén elvékonyodnak a világok közti síkok, és a holtak akár az élők világába is be tudnak lépni.
Érdemes faragott töklámpással védekezni az ilyenkor bajt hozó kísértetektől, és tündérektől.
A Halloween minden borúsága ellenére, a megújulást jelenti, hiszen Samhain napján elkezdődött a pihenő időszak a földművesek számára.

Ebben a hónapban terveim szerint, több Halloween-nel kapcsolatos manikűrt láthattok. Elsőként ezt a boszorkányos körmöket mutatom meg Nektek. Akik követnek instagramon (azrailblog), azok már láthatták:


Zsebboszi Andi volt olyan kedves, és rendelt nekem egy lemezt, amin csupa Halloween-i minta van. Ha jól emlékszem tavasszal már a birtokomban volt ez a Messy Manison nyomdalemez.
Vannak rajta egész köröm minták, és ilyen kisebbek is mint a fent látható boszorkány.


Elsőként átmenettel próbáltam feleleveníteni a szürkületet, mikor a sötétség átveszi az uralmat a nappal felett.
A hiedelmek szerint akkor kerekedtek fel a boszorkányok seprűnyélen, átkokat szórva az emberekre. Ennek ellenére én hiszek a jó boszorkákban is ;)



Ti milyen manikűrrel készültök a Halloween-re?

20 megjegyzés

  1. Nagyon szép manikűr lett! Én láttam már az instagramodon, ott is megjegyeztem magamnak, hogy milyen szép! :)
    Halloween napjára tartogatok egy nyomda lemezt ami már megérkezett hozzám, de nem lőném le, így legyen meglepetés, milyen manikűrt fogok készíteni Halloweenre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) kíváncsian várom a manikűrt:)

      Törlés
  2. De jól néz ki! :)
    Kíváncsian várom a Halloween-i témákat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) egy mani még biztosan lesz..többet terveztem, de hátha lesz még időm alkotni.

      Törlés
  3. De jó manikűr :) Várom a többit is. Nekem max. fekete meg narancsos körmöm lesz, max. pókhálós :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) egy pókosat szeretnék még csinálni...de majd meglátjuk:)

      Törlés
  4. Aaaa nagyon jó volt olvasni az elejét rendesen hangulatba kerültem és a manikűr is szépséges *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon Örülök és köszönöm szépen:)

      Törlés
  5. nagyon jó lett, én is is imádom a halloweent és már van egy csomó ötletem is manikűröket illetően. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kíváncsian várom az alkotásaid ^_^

      Törlés
  6. Szuper lett a manikűröd, nagyon hangulatos. <3

    VálaszTörlés