Summer Nail art Challenge, Three summer color

Beléptünk a nyár utolsó hónapjába, kíváncsi vagyok mivel fog kecsegtetni. Azt már tudom, hogy én milyen manikűrrel:





Most kivételesen, nem neonban, és nem durván élénk színekben gondolkodtam. Csempésztem bele egy kis feketét, ami igazából minden évszakban megállja a helyét.


Alapnak az egyik gélhatású Dance Legend lakkot használtam, ami csodás halvány rózsaszín, talán pasztellbe hajlóan.
Felé nyomdáztam a Born Pretty Store-os lemezemmel, dupla nyomdát, amit még korábban nem próbáltam ki.


Alapnak feketét használtam, majd arra nyomdáztam az egyetlen élénk rózsaszín lakkommal, ami a Mundo de Unas nevet viseli, és változatlanul nem kedvelem.
Most legalább sikerült levakarni a színt a bőrömről, amit maga után hagyott.




Többiek munkái:



32 megjegyzés

  1. Egyszerűen csodálatos lett!! Nekem tetszik a rózsaszín nyomdalakk! (-: Nem jutott volna eszembe, hogy felülre nyomdázzam a világosabb színt, pedig ettől lett különleges.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. A nyomdalakk színe nekem is tetszik, de takarítani borzalmas utána. Makacs egy jószág, mindent befog :)

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszik a dupla nyomdás manikűr, olyan látványosak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. :) bár azóta nem próbálkoztam vele :)

      Törlés
  3. Nagyon ügyes vagy, gyönyörűséges ez a manikűr :)

    VálaszTörlés
  4. ezt már instán is imádtam. :) nagyon szép lett!

    VálaszTörlés
  5. Én fordítva nyomdáztam volna, de eléggé konzervatív vagyok :) A mani nagyon tetszik, mi a baj az MdU lakkal? Persze én lehúzható alap nélkül nem állok neki nyomdázni, de más bajom nincs az MdU-val, csak az, hogy jól pigmentált, de ez az előnye is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előtte papíron próbáltam melyik megoldás néz ki jobban, de ez a verzió bizonyult szebbnek. Eredetileg én is úgy akartam mint te, de ezekkel a mintákkal ocsmány lett volna a végeredmény. Szerintem szörnyen kezelhető nyomdalakk, Úgyhogy inkább nézek más után:)

      Törlés
  6. Szerintem az így tökéletes :) Szép lett a dupla nyomdázás is,az meg még jobb(szerintem),hogy a világos szín került fölülre,nem a fekete.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) nekem is így jobban tetszik. Papíron a másik változat nem győzött meg :)

      Törlés
  7. Huu na ez nagyon tetszik.Szuper az alapszín,és a minták! Tényleg tökéletes!

    VálaszTörlés
  8. Nekem is nagyon tetszik! :) ^^

    VálaszTörlés
  9. A fekete MDU-t acetonos lemosóval és fülpucival pillanatok alatt el tudom távolítani a bőrről. Lehet, hogy acetonmentessel dolgozol és azért nem viszi le? Nekem azok nem nagyon működnek a takarításhoz, csak köröm lemosásához használom a kímélő típust.
    A mani gyönyörű lett, bár nekem sikerülnének így a dupla nyomdázások! Gratulálok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Isana Mandulás lemosót használom, azt hiszem az mentes. Mindig azzal takarítok körbe, amúgy csak a mundokat nem szereti. De inkább kevésbbé büdös nyomdalakk után nézek:'D köszönöm szépen ^_^

      Törlés
  10. Lehet, hogy nem kedveled azt a rózsaszínt, de ebben a trióban remekül helyet állt! Nekem bejövős ez a mani. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A színt kedvelem, csak a márkát nem :) Nagyon köszönöm, Örülök hogy tetszik ^_^

      Törlés
  11. Hát ez valami veszettül jó lett, és nagyon a te stílusod is szerintem! :) Gratula ^^

    VálaszTörlés