Dance Legend, Night Ranger

Nagyon szeretem a kék körömlakkokat, ha holo is társul hozzá akkor még jobban.
A Dance Legend Wow Prism lakkjai csodálatosak, mindemellett nem szokványosak. Ezekre a lakkokra jellemző, hogy telis tele vannak holo pelyhekkel, színes alapban. És bátran ki merem jelenteni, hogy a Night Ranger szebb mind közül (igen, még a Hysteriánál is).


Egyetlen egy bajom van a márkával, hogy az üvegeik számomra kissé suták, olyan gagyinak tűnik, közben egy varázslat lak(k)ozik bennük. Bár meg lehet szokni ezt a formavilágot.
Az ecsete vastagabb, egyenesre vágott, viszonylag könnyű vele lakkozni.




A lakk állaga kissé híg, így óvatosan kell felvinni a körmökre, ennek ellenére szépen terül. Két rétegben fed, és hamar szárad, fényesre. Meg szoktam toldani egy kis BTGN-nel a lakkozás végét, a tartósság, és még egy plusz mélység adása miatt.
A Night Rangerrel megelevenedik a körmökön a kék óceán, és mindenhogy csodásan mutat.


Ritka mikor egy színt addig hordok, míg le nem kopik rólam. Nos a Night Ranger ezt is elérte nálam. A negyedik napon mostam le, de csak azért mert a sarka kezdte megadni magát, én meg nem szeretem, ha egy lakk lepattog. 
A tartóssága is emiatt nekem megfelelő, mert nem kíméltem a lakkot.



Nektek, hogy tetszik?

14 megjegyzés

  1. Nekem a kék inkább őszi szín, talán ha egyszer kentem fel nyáron sötétebb árnyalatot. Ez nagyon szép, mint a DL lakkok általában.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a kék minden évszakos:) Igen a wow prism jó kis kollekció lett :)

      Törlés
  2. Az üvegük nekem sem tetszenek. :/
    A DL lakkok nem igazán dobogtatják meg a szívem, de a WP kiadás teljesen más. Annyira szépek, mindig rluk nézek képeket. :D
    Csodás ez az árnyalat, nagyon tetszik. :) Kék is, és még holo is, ezt tényleg nehéz túlszárnyalni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a kék holo lakkokat. Vagy a tengert vagy az égboltot látom bennünk :)
      Na igen, a WP kollekcióból nekem is van ami még tetszik ^_^

      Törlés
  3. Rengeteg Wow Prism szín van már a kívánságlistámon, ez is. Gyönyörű, nagyon jól áll Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^_^ sajnos nem egy pénztárca barát kollekció ez :'D

      Törlés
  4. Gyönyörű! Hea előbb látom, vagy ha egyáltalán rákerestem volna róla swatchokra, akkor már rég beszereztem volna, fantasztikus... Mostanában megint imádom a kék lakkokat, szerintem már jobban is, minta rózsaszíneket, úgyhogy ez kell :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rózsaszín lakkok után, a kék holok a kedvenceim :'D
      Rajtad nagyon jól mutatna ez a lakk, kár hogy készlethiány van belőle.

      Törlés
  5. Nagyon tetszik, csodaszép szín!

    VálaszTörlés
  6. Uramatyám *.* Ez valami gyönyörű!!!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lakk! Napfényben csodálatosan szikrázik, tompa fényben pedig olyan érdekes farmer színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszik :)
      Szerintem nem farmeros...legalábbis remélem :D

      Törlés