Ez az a PP lakk, amire régóta vágytam, de mégsem voltam benne biztos, hogy kelleni fog. Ez most eléggé paradoxonnak hangzik, de ahány ház, annyi fénykép van róla, és igazából csak magunkon látjuk a lakk igazi szépségét, de persze én is megpróbálkoztam szín hű képeket készíteni róla.
Az üveg a szokásosnak mondható Picture Polish, újat nem tudok mondani, és ez az ecsetre is vonatkozik.
Az állaga kiváló, könnyen kenhető. Két rétegben tökéletesen fed, és ez megadja a lakk mélységét.
Fényesre szárad, de erre a lakkra is szeretek fedőlakkot kenni, egészen más külleme lesz.
A sötétkék alap telis-tele van holo szemcsékkel, és ami különlegessé teszi a lakkot, azok a kék glitterek.
És ez az a pont, ami miatt nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e a Hope vagy sem.
Valahogy nekem ezek a kék glitterek nagyon idegenek benne, én spec jobban örülnék, ha nem tettek volna bele, emiatt olyan fura textúrájúnak tűnik a lakk, mind a körmömön, mind a fényképeken.
Viszont sutasága ellenére, napfényben káprázatos ez a lakk.
Tartóssága a szokásos, 3. nap után mostam le kopás nélkül.
Összességében, nem tudom hova tenni ezt a lakkot, mert tetszik nagyon, de a kék glitterek valahogy mindig elveszik tőle a kedvemet. Még gondolkodom rajta, hogy kedvenc lesz-e vagy sem.
Nektek, hogy tetszik a Hope?
Nagyon jól mutat a körmeiden, és az én meglátásom szerint kellenek bele azok a glitterek :)
VálaszTörlésKöszönöm. Na igen, ez az ízlés kérdése :D
TörlésÉn most adtam el, mert kellett a pénz és mert nem használtam ki :/ De majd ha egyszer lesz rendes, rendszeres fizetésem, újra megveszem :D
VálaszTörlésIgen, láttam, hogy mégis eladod, én még hadilábon állok vele, lehet hogy én is passzolom. Nem tudom felkenem-e még valaha.
TörlésNekem ez most túl sötét, de nagyon szép, és kell bele az a kék glitter, világosítja a lakkot!
VálaszTörlésÉn szeretem a sötét lakkokat, de nem tudom..olyan olyan fura bele az a glitter....
TörlésGyönyörű, olyan mint a csillagos égbolt. Mondjuk én magamon nem szeretem az ilyes sötét színeket, valahogy nem állnak jól, de a Te körmeiden nagyon mutatós! :))
VálaszTörlésKöszönöm :) Hiába szép, de valahogy nem. A Cosmos a szívem csücske, ami ehhez hasonló. Mármint az égbolt jut róla eszembe :)
TörlésSzép ez a lakk, de én is úgy vagyok vele, hogy valamiért nem az igazi...pedig imádom a kék minden árnyalatát. Körmeiden is szép, de mégis idegen valahogy. Talán világosabb színeket láttam eddig nálad...nem tudom :)
VálaszTörlésNagyon sok sötét lakkom van pedig, csak azokat nehezebb fotózni, és nem rakom fel a blogra, ha nem vagyok megelégedve a képpel. De majd boxban újra fotózom őket ősszel, addig szerzek még lámpát. Vagy megkérek mást, hogy fotózza le a sötét lakkokat.
TörlésDe amúgy egyetértek, mert hiába állnak jól a sötét lakkok, ez nekem is idegen.
Gyönyörű szín, szerintem kellenek azok a glitterek! :)
VálaszTörlésŐ a következő a PP kívánságlistámon, mázlista vagy, hogy a készletedben van.
Hát nem tudom :D Úgy látom többeteknek tetszik az a kék, akkor bennem van a hiba :)
TörlésÉn is annak tartottam magam, de felkenve nincsen meg a varázs.
Szerintem szépen néz ki rajtad, és képek ismét pompázatosak! :) Viszont nem lennék jó tanácsadód ebben a helyzetben, mivel én nem vagyok a sötétkék-fekete lakkok nagy barátja. :D
VálaszTörlésKöszönöm :) Na majd rászoktatlak :D :D :D
TörlésÉn eleinte azt hittem, hogy bele leszek bolondulva a Hope-ba, felkenve pedig jött a mehh-érzés, valahogy nálam sem találta meg a lakk a szívemhez vezető utat :)
VálaszTörlésPusza: Reni
Úgy látszik ez nem a mi színünk :D
TörlésNagyon szép. (Szabad megkérdeznem,hogy régóta próbálok megoldást találni arra,hogy a blogomon ne egy egész bejegyzést jelenítsen meg,hanem csak egy részét. És aztán a képre/címre kattintva jeleníti meg az egészet.Te hogy csináltad? Előre is köszönöm,és bocsánat,a tudatlanságomért :D)
VálaszTörlésAdsz egy mail címet? Küldök printet róla, egyszerűbb nekem mint leírni:)
TörlésSzép-szép..:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy Neked tetszik :)
TörlésSokáig oda voltam ezért a lakkért, de minél több helyen láttam meg, annál többször éreztem azt, hogy még sem annyira wow :( Talán ha kicsit intenzívebb lenne benne a kék és ne lennének benne nagyobb glitterek...
VálaszTörlés