Kevés L'Oréa lakkhoz volt eddig szerencsém, de amihez volt, azokat nagyon kedveltem.
A Shopline jóvoltából lehetőségem volt a címben szereplő márka lakkját tesztelni, aminek nagyon örültem, hiszen egy csodás rózsaszín árnyalattal gazdagodott a gyűjteményem.
A L'oréal lakkokról elmondhatóak, hogy elég kicsik, ugyanakkor elegáns külsővel párosulnak. A kiszerelés 5 ml-es, fémes kupakkal, szögletes vékonyka üveggel. A kis kiszerelése miatt könnyű tárolni.
Az ecsete lekerekített, széles, én nagyon szeretek vele lakkozni, mert két húzásból fedi az egész körmömet.
Ehhez a lakkhoz már volt szerencsém, és emlékeztem rá, hogy kell alá fehér alap, különben az 5. réteg sem fed teljesen.
Miután megszáradt a fehér alap, két rétegben kentem fel ezt a színt, így intenzív babarózsaszínt kapunk.
Egész gyorsan szárad, szép fényesre. Nem csíkoz, nem lesz foltos a lakkozás.
Fedőlakkot mindenkinek a lakkozási szokására bízom, de szerintem elég az alap.
Összességében egy lélekre üdítően ható lakkról van szó, ami tavasszal és nyáron sokunk kedvencévé válhat, ahogy nekem is. Biztosan láthatjátok még a blogon, akár más lakkokkal társítva, vagy akár díszítve.
A Shopline webáruházban ezen a linken tudjátok megvásárolni a lakkot:Ingenous Rose, 209
Nektek van kedvenc L'oréal lakkotok?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Gyönyörű! *.* Nagyon Elenis! :P
VálaszTörlésKöszi szépen ^_^
TörlésNagyon szép. Én is szemeztem ezekkel a lakkokkal, de még nem vettem egyet sem :D
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik. Megértem, mert drága. Akcióban Megéri :)
TörlésNagyon szépséges. Az utóbbi időben én is elkezdtem megszeretni magamon a rózsás árnyalatokat :) De neked nagyon jól áll :)
VálaszTörlés:) szerintem Neked is jól állna. Köszönöm:)
TörlésAjándékba elfogadnám, mert csodás a színe, na de az ára nekem sok, 5 ml krémes lakkért.
VálaszTörlésNa igen, ez is egy szempont, az tény, hogy teljes áron drága.:)
TörlésEgyetértek Audrey-val, a színe nagyon tetszik, gyönyörű, ha valaki meglepne egy ilyen lakkal, elfogadnám, de én magam nem fizetném meg érte az árá.
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik ^_^ megértelek titeket, mert tényleg nem olcsó.
TörlésCsodaszép színe van :)
VálaszTörlésMostanában egyre inkább kacsintgatok az ilyen rózsaszín árnyalatok felé, pedig nemrég még idegenkedtem tőle :)
Örülök, hogy tetszik ^_^ én minden rózsaszínt imádok...bár gondolom ez nem újdonság:'D rajtad ezt el tudnám képzelni:)
TörlésGyönyörű színe van!
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik :)
TörlésNagyon szép kis lakk, kösz a tippet a fehér alapról! :)
VálaszTörlésSzívesen megosztom ezeket.. Mert amúgy gyorsan fogyna a lakk :D
TörlésNagyon jó színe van, jól mutat a körmeiden!
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésNekem megvan ez a szépség, és három rétegben szoktam hordani, nagy kedvenc nálam nyáron. Azt hittem, volt már róla bejegyzés, de még nem, úgyhogy majd valamikor lövök róla képeket, ha rajtam lesz. Csodásan áll Rajtad, bár lassan kezdem úgy érezni, hogy ez minden lakkal így van :-)
VálaszTörlésKöszönöm. Sajna nekem a 3 nem elég, muszáj alá a fehér. Kíváncsian várom a posztod ^_^
TörlésCsodálatos ez a lakk, nagyon tetszik! ha lesz lehetőségem beszerzem :)
VálaszTörlésEnnek Örülök ^_^
TörlésNagyon szép árnyalat, a Loreal lakkok ecsetét imádom, nagyon könnyű vele festeni.
VálaszTörlésIgen. Az egyik legjobb ecset nekik van :)
TörlésWáá...mire megleltem ezt a posztot...xD
VálaszTörlésVicceskedik a telefonomon a Facebook (a Blogger meg eddig se működött rendesen) net hiányában, és emlékeztem, hogy feltettél valami szép lakkról valamit, de nem volt lehetőségem, csak futtában megnézni...xD
És most, hogy végre megleltelek és volt időm elolvasni, ezt a hosszú véleményt is szeretném megosztani: eszméletlenül áll ez a szín neked, és még mindig gyönyörű a körmöd...:)
(Szóval megérte visszajönnöm...:D)
:D na, csak meglett :'D
TörlésNagyon köszönöm. Mindig Örülök ha írsz ❤
Igazi nyári rózsaszín, nagyon jól áll neked :) Én jobban szeretem a kicsit málnásabb, pirosba hajlóakat, vagy a nagyon pasztelleseket, de hozzád kifejezetten illik ez az árnyalat :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen ^_^
TörlésAzt az árnyalatot is nagyon kedvelem. :)
Jujj, de szép, ezt a színt még nem is láttam, pedig nagyon szeretem ezeket a lakkokat, három is van belőle. :)
VálaszTörlésNem akarok hülyeséget mondani de vagy 102 vagy 112 a száma:)
TörlésNagyon klasszak csak ár/érték arányban húzós kicsit. De egy-egy különleges szín Megéri:)