Két éves lett az Azrail blog!

Húha. Már két éve írom a blogot. Nehéz szavakba öntenem, amit érezek jelen pillanatban.
A blog remek kikapcsolódást nyújt, segít kicsit oldani a problémákat, és úgy érzem ez egy nagyon jó dolog a lelkemnek.





Az eltelt egy évhez viszonyítva úgy érzem, sokat fejlődtem, mind stílusilag, mind pedig képügyileg. Igaz ehhez már van egy cuki kis gépünk, amivel úgy gondolom elfogadható minőségű fotókat tudok rögzíteni.
A lakkmániám nem hagyott alább, viszont a blogolásnak köszönhetem, hogy a különleges darabokat szereztem magamnak, igazi gyűjtő lettem.
Sokkal jobban odafigyelek magamra, nem érzek késztetést rögtön bármit kipróbálni, amit olvasok a neten, hanem tényleg azt használni ami bevált.
A nagyobb változás az arcápolási rutinomba következett be, hiszen mindenmentes termékeket használok már én is, és láthatóan sokat javult a bőröm állapota.
Szóval ezzel csak azt akartam szemléltetni, hogy milyen sokat köszönhetek annak, hogy belevágtam a blogolásba. És két év alatt kialakult egy állandó rutin.
Szerencsére az emberek nem változtak körülöttem, akik a barátaim voltak akkoriban, most is azok.
Nagyon örülök, mikor egy cég megkeres, és elismeréssel nyilatkozik a blogomról, és repesek az örömtől, ha meghívnak valamilyen sajtóeseményre. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy egy év alatt ilyen sok jó dolog történik a bloggal, és ezáltal velem is. Remélem ez a széria idén is folytatódik.
Statisztikákkal most sem fárasztanék senkit, most csak szeretnék személyesen írni Nektek, olyat adni magamból, amit általában nem jellemző a blogra.
Nagyon hálás vagyok Nektek, hogy nap mint nap olvastok,, hogy sokatok elismerően nyilatkozik a blogomról, igazán jól esik, és nem győzök ezért köszönetet mondani!

Egy szó mint száz, nagyon örülök, hogy ilyen sokan velem vagytok, és remélem még többen örömötöket lelitek majd a blogban! :)

Legyen csodás napotok!

30 megjegyzés

  1. Gratulálok a blogszülinapodhoz! Remélem még sokáig folytatod még az írást, én minden posztodat elolvasom :)
    Csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
  2. Még csak két éves? Az volt a benyomásom, hogy már legalább 5... Nohát, hogy még ilyen fiatalka, és ilyen nagyon jó! :):):) Isten éltesse a blogot is és kedves írónőjét is! :)

    VálaszTörlés
  3. Boldog Szülinapot a blognak és gratulálok minden sikeredhez! Csak így tovább!! puszi Judy

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok! :) A siker pedig nem ok nélkül jött! Ha valaki, hát Te megérdemled Eleni! :) <3 Remélem, hogy még sokáig itt leszel nekünk! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon boldog blogszületésnapot és remélem, még nagyon sok éven át köszönthetjük fel így együtt a blogod :)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok! :)
    Remélem még sok blogszulinapi posztot - és egyéb érdekes információkat - 'adsz' nekünk. :)

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot! :) Nekem a manikűrös bejegyzéseid a kedvenceim és az interjúsak. :)

    VálaszTörlés
  8. Gratula a két évhez és még további sok bejegyzést kívánok Neked! :)

    VálaszTörlés
  9. Gratula!!! Én is azt hittem, már régebbi a blog, nagyon rutinosan blogolsz :)

    VálaszTörlés
  10. Juhhé! Boldog Blogszülinapot kívánok, csak így tovább, nagyon szeretlek olvasni! :)

    VálaszTörlés
  11. Boldog Blogszülit és még sokat! ^^

    VálaszTörlés
  12. Gratulálok és még nagyon sok blogszülinapot kívánok még Neked. ♥

    VálaszTörlés
  13. Gratulálok és boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  14. Boldog blogszületésnapot! :-) Sokszor olvaslak még akkor is, ha nincs erőm már kommentelni! :-)

    VálaszTörlés
  15. Azt hiszem, mi is megköszönhetjük, hogy vagy nekünk! Én szeretnék még sok ilyen szép születésnapot kívánni a blognak, szeretem olvasni az írásaidat, nézni a képeket, még ha nem is fárasztalak mindig kommenttel. ;)

    VálaszTörlés
  16. Gratulálok és Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok! :) Nagyon szeretem olvasni a blogod ! Köszönöm szépen a sok jó és hasznos bejegyzést és jövően ég sok ilyet kérek szépen :)
    Csak így tovább ! :) <3

    VálaszTörlés
  17. Nagyon blodog blogszülinapot!!!! Kívánok még 100x ennyit! :))

    VálaszTörlés
  18. Nagyon nagyon szépen köszönöm mindenkinek a köszöntést, a jókívánságokat <3 Fantasztikusak vagytok, és sok-sok örömet okoztatok nekem <3

    VálaszTörlés
  19. Nagyon boldog blogszülinapot így utólag is, remélem nagyon-nagyon sokáig fogsz minket boldogítani az írásaiddal - és persze önmagaddal is ^^

    VálaszTörlés
  20. Utólag is boldog szülinapot, remélem még sokáig olvashatunk! :)

    VálaszTörlés
  21. Annyira aranyosak vagytok nagyon köszönöm ❤

    VálaszTörlés
  22. Boldog Blogszülinapot és Csak így Tovább! :))

    VálaszTörlés