Júliusi Pixibox

Remélem már mindenki megkapta a hazánk legjobb szépségdobozát, és nem éri meglepetésként ez a bejegyzés.
Nagyon vártam már a júliusi dobozt, a márkák alapján csak jó termékre számítottam. Lássuk mi volt az én nyári Pixiboxomban:



A szokásos Pixi dobozban érkeztek a termékek, ami külön öröm, hiszen a lakkjaim felét ezekben a dobozokban tárolom, és mindig elkél az utánpótlás.
Ebbe a boxban két teljes kiszerelésű termék kapott helyett, a többi utazó, illetve minta termékek.


Uriage Bariésun SPF30 / UVA ultra- fényvédő arckrém, teljes kiszerelés


Két termék is lapult a boxban a márkától, elsőként ez akadt a kezembe, ami nem más mint egy 30-as fényvédőt tartalmazó arckrém. Nagyon örültem neki, hiszen én is elkezdtem fényvédőket használni, így a nyár hátralévő részében biztos vagyok benne, hogy jó szolgálatot  fog tenni ez a termék.


Uriage Surgras Liquide Dermatologique tusfürdő, utazó méret


A második termék a márkától, ez az utazó kiszerelésű tusfürdő. Az előző dobozban lévő tusfürdőmet nemrég használtam el. Különösebb benyomást nem tett rám, én nem voltam oda azért a termékért.
Viszont ez egészen más, így kíváncsian várom mit fog nyújtani, miben lesz más mint a fent említett tusfürdő.

Revlon Professional Style Masters Modular hajlakk, teljes kiszerelés


A meglepetésdobozban ismét Revlon márka szerepelt, most teljes kiszerelésben. Ha jól látom egy 2-es erősségű hajlakkot kaptunk (0,1,2,3). Ez az egy termék, ami nem mozgatta meg a fantáziám, de mindenképpen ki fogom próbálni, hiszen a melegben sokszor van összefogva a hajam, akkor szoktam rá lakkot is fújni. Kíváncsi leszek, hogy mennyire tartja majd egyben a frizurámat.


Pure Fiji Body Butter, és Coconut Sugar Rub testradír, minta termékek


Ezeket vártam a legjobban. Korábban nem találkoztam a márkával, de nagyon szimpatikusnak találtam őket a webshop alapján.
A radír mangós illatú, a testvajam pedig fehér gyömbérliliom. A testradírnak álom az illata, igazi igazi mangós, el sem akarom használni :D
A testvaj illata érdekes számomra, sose szagoltam még gyömbérliliomot, de nem rossz, nyárra jó lesz, mert nem fojtogató az illata.

Eucerin DermatoCLEAN 3 az 1-ben micellás víz, minta termék


Az Eucerin márkát korábbi Pixiből ismerem, és meg is szerettem. A mosatni dobozban egy micellás vizet kaptunk, 20 ml-es kiszerelésben, ami ideális lesz utazáshoz.

L'oreal Professionel Mythic Oil szépségszérum, utazó kiszerelés


Nagyon örültem ennek a hajápoló terméknek, már alig várom, hogy kipróbáljam. Próbáltam korábban L'oreal olajakat, és szerettem őket, szerintem ez sem fog csalódást okozni.


L'OCCITANE Shea Vajas kézkrém, minta termék


Bevallom őszintén a L'OCCITANE termékeket nem az én pénztárcámhoz szabták, de már régóta ki szerettem volna próbálni a márkától valamit, mégis mi ez a nagy hype körülötte.
Egy kézkrémhez van most szerencsénk, amit azonnal ki is próbáltam. És nem csalódtam. A kezem pillanatok alatt puha lett, az illata pedig nagyon finom, és kevés kell belőle.

Bvlgari Aqua Divina női parfüm, minta termék


A már szokásosnak mondható parfüm minta is járt a boxhoz, méghozzá a Bvlgari-tól. Nem próbáltam még korábban a márkától parfümöt, de ennek kifejezetten tetszik az illata. Kissé virágos, ugyanakkor érezni benne a tenger illatát, igazi nyári darab, biztosan sokszor fogom használni.

Ez lett volna a júliusi Pixibox, ami nagyon nagyon jóra sikerült. Szerintem most mindenki elégedett lehet a dobozával, hiszen a csapat nagyon kitett magáért, amit innen is köszönök szépen :).

Nektek melyik a kedvenc terméketek? Hogy tetszik a doboz tartalma?

15 megjegyzés

  1. Nagyon jó lett ez a doboz, bánom, hogy a rendelési időben nem tudtam gép elé kerülni. :/ Talán majd legközelebb. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh :( Remélem én is, a nyári bagre a sejtéseim szerint is érdemes lesz lecsapni :)

      Törlés
  2. Nekem is tetszik nagyjából ez a doboz. (-: Amit kevésbé tudok kihasználni az a hajlakk és a fényvédő krém. Mivel hajhabot használok, mert azt célirányosabban tudom, napozni kifejezrtten nem szeretek, ez a krém ahogy nézem inkább arra való, mint mindennapra, mivel vízálló.. A többi nagyon tetszik. A hajolajra már régóta kíváncsi voltam. A kézkrémre is, de azt elteszem, mikor száraz a kezem arra az időre. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hajlakkot is kipróbáltam azóta, egyébként tök jó, mert mikor összefogom a haja csomó babahaj kiáll, így a lakkal szoktam le lapítani, hogy ne nézzek úgy ki mint akit megrázott az áram:D
      Én használok fényvédőt, egyedül a parfümnek nem örülök az összetevői között, de semmilyen irrítációt nem okozott.
      A kézkrém már el is fogyott, nem rossz, de ennyi pénzt biztos nem adnék érte, mert ár/érték arányban bőven vannak nála jobb termékek.

      Törlés
    2. Csak kipróbáltam én is a lakkot. :D Én elöl használom, mert osszú a frufrum, de nem szeretem, ha lelepul, mosáskor talán ezt fogom elhasználni. Az illata is tetszik. (-:
      Nekem inkább télen száraz jobban a kezem, így majd akkor..
      No de, múltkor ígértem, hogy írok a narancsos szérumról. Furcsa, hogy olyan olajos, de nem zavar, pedig zsíros a bőröm. Még a lepedőn is van, amikor nyomot hagy (kedvenc pózom a hason alvás). Lehet, hogy kicsit kisimította a bőröm, mindenesetre ha valamiért nem használom, hiányzik. Csak este szoktam, az esti arctisztítás után, lefekvés előtt. Nagyon megszerettem, a nagy kiszerelés kicsit drága, ahogyan hallottam, de lehetséges, hogy be fogok ruházni rá, ha ez elfogy. És az illata sem elhagyagolandó, nagyon kellemes, narancsos.

      Törlés
  3. Nagyon jó termékek, de most én kihagytam, már egy jó ideje a dobozkákat, nekem csak most a Loreal Mythic Oil kellett volna legjobban, de azt megvehet külön is. Erről szívesen látnék, hallanék tapasztalatot. :) :*

    VálaszTörlés
  4. A L'occitan ekézkrémek szuperek, de tényleg drágák. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, annyira nem jött be mint általában másoknak. Mármint tényleg jó volt, de simán találtam rá olcsóbb verziót, és legalább ennyire jó volt :)

      Törlés
  5. Egész jó kis doboz lett ez :) Kicsit sajnálom, hogy sosem volt még lehetőségem kipróbálni ilyesmit, de egyszerűen a rendelési időben mindig dolgozom, így esélyem sincs rá :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha gondolod én megrendelem neked, ha megtetszik valamelyik kiadás a nevedben és akkor neked is lesz :) Bár itt a nyári szünet, gondolom a suliban nincs munka, talán most sikerülhet lecsapni valamelyik kiadásra :)

      Törlés
  6. Erről most én is lemaradtam,pedig nagyon jók:(

    VálaszTörlés
  7. Az a kézkrém nagyon érdekel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén bevallom nem nagy durranás. Lehet nála sokkal jobb krémeket találni a piacon.

      Törlés