A mai posztban két Avon lakkot mutatok be Nektek. Nagyon örülök neki, hogy nyitottam a lakkok felé, mert ebben a két példányban sem csalódtam. Egyik szebb, mint a másik.
A Siberia megfogott a katalógus kép alapján, nagyon szeretem a sötét lakkokat, főleg, ha csillámokkal van tele. Nos, ez mindenhogy megfelel az elvárásaimnak.
A kiszerelés a már megszokott külsővel érkezett.
Az alap sötétkék, benne ezernyi kék, és ezüst csillám található. Első ránézésre a Picture Polish Orbitja jutott eszembe. Igaz az utóbb említett lakk nincsen meg, szóval mondjuk úgy ez a lakk arra emlékeztet, csak ez jobban tetszik.
Már egy rétegben is szép fedést lehet elérni, de én kettőt használtam, úgy lesz meg a lakk igazi mélysége.
Az állaga kiváló, se nem híg, se nem sűrű, szépen terül, és gyorsan szárad. Fényesre.
A másik választott lakk a Sheer Love, amibe szintén a promó kép által szerettem bele, nagyon vágytam már egy nude rózsaszínre.
Nagyon szép nude rózsaszín, ami két rétegben akár francia alapnak is használható.
A képen három rétegben láthatjátok, kicsit átlátszik a körömvég, de nem zavaróan, sőt ezeknek a lakk típusoknak jól áll, ez az átsejlés.
Fedőlakkot nem használtam, ilyen szép fényesre szárad. Viszont a három réteg miatt nem annyira gyorsan, kell hozzá egy kis türelem, vagy egy szuper fedőlakk.
Nem vagyok kifejezetten napozó típus, és nincs azzal bajom, ha egész évben fehérebb a bőröm, de erre a lakkról azt gondolom, hogy lebarnult bőrön még szebb látványt mutathat.
Összességében mindkét lakkal meg vagyok elégedve. Nem fednek foltosan, a száradásuk is kibírható, legalábbis a Sheer Love esetében.
A lakkokat elérhetitek a tanácsadó nőknél, illetve online: https://avononline.avon.hu/
Melyik a kedvenc Gel finish lakkotok?
Csodás napot!
Hú ez a világos szín gyönyörűűűűű!!!! Fehér csipkét álmodnék rá, esetleg néhány apró irizáló kristályt is... ahhhh <3
VálaszTörlésKöszönöm az ötletet *-*
Törlésnagyon jól áll neked mindkét lakk :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésA sötétebb lakk még egy galaxis manikűrhöz is jó alap lehet. Szép! Ami a világosat illeti, én eközött, és a színskálán őt követő rózsaszín lakk között vacilláltam, de végül az "áttetszőség" miatt a rózsaszínt választottam. Remélem, nem bánom meg! :) Ja, és továbbra is nagyon szépek a körmeid! ^.^
VálaszTörlésTényleg! Na majd ha jön a Galaxy ihlet elkészítem vele :)
TörlésRemélem én is hogy tetszeni fog :) köszönöm szépen:)
Rajtad nagyon jól mutatnak mindketten! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
TörlésA világos tényleg szép, a másik majd télen fog tetszeni :) Online is lehet Avont rendelni?
VálaszTörlésÉn úgy tudom, hogy már lehet :)
TörlésA Sheer Love nekem egy hatalmas pozitív csalódás volt, úgy álltam hozzá, hogy na ez tuti csak millió rétegben lesz szép... de valóban, akár két réteggel is tökéletesen megállja a helyét. Abban igazad van, hogy ehhez a színhez kell egy kis barnaság, én is a hófehér bőrömmel elég érdekesnek látom, szebb,ha van némi kontraszt. A Siberia engem a sötétkét Nailwear Pro lakkra emlékeztet (ha agyonütnek sem jut eszembe a neve), szép, de szökőévente egyszer lakkozok sötétkékre, így én ezt a színt kihagytam.
VálaszTörlésÉn nekem is fehér a bőröm, így is tetszik, csak van olyan lakk ami talán egy jobban mutat más bőrszínen :)
TörlésAkkor azt már nem akarom majd megvenni ^_^
A Sheer love valami mesés! Mindkettő remekül mutat a körmeiden egyébként!
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésHát ez a Sheer Love Rajtad valami hihetetlenül szépen mutat!!!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm:)
TörlésMagam sem hiszem el, amit írok, de a világosabb lopta be magát jobban a szívembe *.* Olyan finom, kis elegáns, púderes szín, nagyon tetszik - és remekül áll rajtad!
VálaszTörlésSzívesen kölcsön adom :)
TörlésÉs nagyon köszönöm ^_^
A 2. nagyon tetszik :)
VálaszTörlésEnnek Örülök ^_^
Törlés