A Hella Care 5 éves múltra tekint vissza, habár 2 és fél hónapja debütált a kozmetikumok piacán, ízléses, és hatékony termékeivel. A márka a természetességet hivatott jelképzeni, mind az összetevők, mind pedig a csomagolást illetően.
A gyönyörű nevű alapítóval, Gyergyák Hellával beszélgettünk a márka megalakulásáról, a termékek egyedi díszes csomagolásáról, arról hogyan ismerkedett meg a természetes kozmetikumokkal, és arról is, hogy milyen újdonságok várhatóak az idei évben.
Azoknak, akik nem ismerik a márkát, bemutatná a Hella Care történetét?
Hella: Történetünk kicsit több, mint 5 éve kezdődött, amikor kiújult gyermekkori bőrallergiám. Ekkor abba kellett hagynom a hagyományos tusfürdők, samponok és testápoló krémek használatát. Hosszas keresgélés és terméktesztelés után még mindig nem voltam elégedett. Így hát kezdetét vette a jó alapanyag lelőhelyek felkutatása és a kísérletezés. Fontos volt, hogy mindennek alaposan utánajárjak, és tájékozódjak az aktuális kutatási eredményekről. A család és a barátok sokat segítettek a fejlesztésben. Egy nőnek kell, hogy a fürdőszobája tele legyen színes-szagos kozmetikumokkal, így egyre szélesebb lett a kínálatunk.
A Hella Care, mint hivatalos márkanév, 2014-ben született meg, amikor a céget megalapítottuk. Az elmúlt évek során gyakran hallottam, hogy érződik a törődésem a termékekből. Mindig ez volt a célom, hogy ne csak egy krémet vagy szappant adjak, hanem többet annál. A márkanévben a „Care” szó ezt hivatott kifejezni a nevem után.
Miként döntött a természetes kozmetikumok mellett? Mik voltak az első terméktípusok, amiket használni kezdett a mindennapjaiban?
Hella: A természet mindig központi szerepet töltött be az életemben. Kisgyermekként gyakran gyönyörködtem a növényekben és az állatokban. Már 11 éves koromban kitűztem célomul, hogy biológus szeretnék lenni. Egész életem arról szólt, hogy jobban megismerjem a természetet és az emberi szervezetet egészen a sejtek, és bennük a DNS szintjéig. Lenyűgözőnek tartottam mindig is. Ebben a csodálatban és szeretetben gyökerezik az érdeklődésem a natúrkozmetikumok iránt.
Van emellett egy egészségügyi oldala is, ami miatt úgy gondolom, nem jó, ha feleslegesen terheljük bőrünket és szervezetünket mesterséges adalékanyagokkal, melyek biztonságossága nem megfelelően bizonyított. Ezek a molekulák gyakran allergiát váltanak ki. Épp elég kétes anyag jut a szervezetünkbe, ezért ha nem muszáj, inkább kerüljük el őket. Amikor az allergiám kiújult, elsőként szappanokkal, dezodorokkal és később krémekkel is próbálkoztam. Érdekes, saját termékeink fejlesztésekor pedig pont ellentétes volt a sorrend. Legelsőként arckrémeket készítettem, majd őket követték a testápoló krémek, és végül a szappanok. Eddig ebbe még bele se gondoltam. Köszönöm a kérdést! :)
A Hella Care miben különbözik a konkurenciától?
Hella: Napjainkban hatalmas a választék a kozmetikai piacon, és nagy a verseny az iparág résztvevői között. Ebben több a pozitív szerintem, még akkor is, ha a vásárlóknak komoly fejfájást okoz a kérdés, hogy melyiket is válasszam? Így minden gyártónak komolyan oda kell tennie magát és jobbá és jobbá válni, ha versenyben szeretne maradni. Természetesen a marketing nagy befolyással bír, én mégis úgy gondolom, hogy minőségi termék nélkül előbb utóbb csak üres burokká válik. Nekünk pont ez az egyik erősségünk: a minőség, a tudományos megalapozottság és a mértékletesség/biztonságosság. Készítményeinkre jellemző a harmónia és a hatóanyagok egymást erősítő hatása. Összetételeinket minden esetben az aktuális tudományos kutatási eredményekre alapozzuk, és betartjuk a biztonsági korlátokat. Emellett különleges, egyedi illatokkal próbálunk új élményt adni vásárlóinknak.
A csomagolás is az Ön keze munkáját dicséri. Milyen koncepció alapján készíti a címékeket? Szabadidejében is szokott rajzolni/festeni?
Hella: Elsőként a szappan dobozok készültek el, és csak utána a krémek címkéi. Napokig tartó keresgélés után bukkantam rá erre a különleges merített papírra, ami a későbbi tervezésnél meghatározóvá vált. Olyan csomagolást szerettem volna, ahol a design elemek kiemelik a papír szépségét, és fordítva. Jellemző rám, hogy leülök egy üres füzettel meg egy tollal, és elkezdek vázlatokat rajzolni. Többször abbahagyom, majd kis idő múltán visszatérek. És amikor megvan az igazi, azt megmutatom a férjemnek. Ha ő is elégedett és tetszik neki, akkor nyert ügyem van. Mindenben kikérem a véleményét, és mindig olyan döntés születik, amivel mind a ketten elégedettek vagyunk.
Régen sokat rajzoltam és hímeztem. Megnyugtattak és kicsit kiszakítottak a rohanó napokból. Ma ezek a hobbijaim háttérbe szorultak legfőképp időhiány miatt. Most inkább új termékek megalkotásán, főzésen és lakásdekorációs elemeken töröm a fejem.
Milyen utat járt be a márka az elmúlt 4 évben? Milyen nehézségekkel néztek szembe a kezdetekkor?
Hella: Amikor megszületett bennem az elhatározás, hogy megpróbálom elkészíteni életem első krémjét, a vágyakozáson kívül még semmim nem volt hozzá. Apránként beruháztam a szükséges kellékekbe és alapanyagokba, majd alaposan kifertőtlenítettem a konyhámat, és indulhatott a kaland. Ma már két helyiséget is teljesen átalakítottunk erre a célra, amelyekben helyet kapott egy alapanyag és egy késztermék raktár, egy steril gyártási hely és egy irodai rész. Telephelyünket az illetékes hatóságok is leellenőrizték, és az engedélyt megadták. Csodálatos lett, bátran mondhatom, hogy mind a kettőnk számára ez egy megvalósult álom.
Hosszú volt az idáig vezető út, de nem szeretek a nehézségekről beszélni. Senkinek sem könnyű az élete, és a saját csaták megvívása a legnehezebb. A jó dolgokra kell figyelni, és hálásnak lenni értük. A sok küzdelem eredménye pedig az, hogy felépült a cég, és megfelelünk minden előírásnak. Türelem és kitartás kellett. Fontos volt, hogy mindig tisztán lássuk a célt, és segítsük egymást a gyenge pillanatokban. Mindenkivel előfordul, hogy falba ütközik, és csábítónak tűnik alább adni az igényeket és egyszerűbb megoldást választani. Boldog vagyok, hogy végül kitartottunk az elveink mellett, és megtaláltuk az utat a terveink megvalósításához. Most is sok új álmunk és célunk van, mindig van hova fejlődni. Reméljük meg tudjuk őket valósítani.
Nagyon különleges illatú termékek színesítik a palettát. Honnan ismerte meg ezeket az illatokat? Mennyire nyitottak a vásárlók az új illatok felfedezésében?
Hella: Mindig szerettem egyedi, különleges dolgokkal körülvenni magam. Ez jellemző az illatokra is, amiket választunk. Sokat olvastam és kutattam, mire rájuk akadtam. Az élménynek, amit egy kozmetikum adhat, nagyon fontos része az illat. Fontos azonban tisztában lennünk azzal is, hogy ezek a molekulák közvetlen hatással vannak az idegrendszerünk egészségére és befolyásolják hangulatunkat is. Ezért termékeink illatát kizárólag természetes és biztonságos koncentrációban alkalmazott illóolajok és virágvizek adják.
Például az Argán Olajos Arckrémünkben a damaszkuszi rózsavíz és a lonc virág abszolút találkozik egymással, így kellemes, nyári esték hangulatát idézi.
Illóolajaink többsége a parfümjeiről méltán híres Franciaországból származik, páratlanul intenzív illatú virágvizeink pedig Németországból. Először mindenből kis mennyiséget vásároltunk, hogy mi magunk megismerkedhessünk az illatukkal, a minőségükkel, illetve a gyártó megbízhatóságával.
Azt tapasztaltuk, hogy vásárlóink kíváncsiak, és örömmel fogadják az új kombinációkat. Próbálom ezzel is egyedivé tenni a márkát.
Milyen termékeket ajánlanál egy olyan vásárlónak, aki még csak ismerkedik a Hella Care-rel?
Hella: Legnépszerűbb termékeinkből összeállítottunk egy szépségápolási csomagot, mely éppen ezt a célt szolgálja. Ez pedig nem más, mint a Hella Care Esszenciális Csomag. A mindennapos szépítkezési rutin alap kellékeit tartalmazza fürdéshez, test- és arcápoláshoz. Ezzel a csomaggal a vásárló megismerheti a márkát, a különböző termékkategóriákat és megtapasztalhatja saját bőrén, hogy mit kínál a Hella Care.
Milyen bőrtípusra ajánlja a márka készítményeit?
Hella: Induló kínálatunkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy aki csak ellátogat online üzletünkbe, annak tudjunk ajánlani terméket. Figyelembe vettük, hogy a különböző bőrtípusoknak eltérő hatóanyagokra van szüksége, és ez alapján készítettük el krémjeinket és szappanjainkat. Például létrehoztunk egy termékcsoportot a várandós hölgyek és a kisgyermekek számára is.
Szeretnénk megkönnyíteni a vásárlók dolgát, és segíteni nekik az eligazodásban, ezért honlapunkon bőrtípus szerint is rendszereztük készítményeinket. De én magam is szívesen segítek bárkinek: elérhető vagyok e-mailben és facebook oldalunkon egyaránt.
Terveink között szerepel még több csomag összeállítása, melyek komplett ápolási programot jelentenek a különböző bőrtípusokkal rendelkezők számára.
Mik a legnépszerűbb kozmetikumok a vásárlók körében?
Hella: Érdekes látni, hogy egy-egy termékünk mennyire kelti fel a vásárlók érdeklődését, és nyeri el elégedettségüket. Most az abszolút kedvenc a Százszorszép Bőrfeszesítő Szappan, melyet szorosan követ a Shea Vajas Testápoló Krém. Az egyik általában bekerül a kosárba az első vásárlások alkalmával.
Arcápolás kategóriában az Argán Olajos és a Tengeri Algás Arckrém a legnépszerűbb.
Milyen újdonságokra lehet számítani az év hátralevő felében?
Hella: Két igazán különleges, organikus méhpempőt tartalmazó termék behozatalát tervezzük hamarosan. Az egyik a Körömvirágos Méhpempő Szappan, melyet kisgyermekek, várandós/szoptatós kismamák és érzékeny bőrrel rendelkezők számára készítettünk. A másik pedig egy ráncellenes hatóanyagokban gazdag és frissítő mézfű (Melissa) virágvíz alapú Szemkörnyékápoló Balzsam. Mi már nagyon izgatottak vagyunk miattuk, reméljük vásárlóink is elégedettek lesznek velük!
Önnek mik a kedvenc Hella Care termékei?
Hella: Az összes termékünket nagyon szeretem. Egyedi emlékek, és élmények kapcsolódnak mindegyikhez. Az én arcom számára a legjobban az Argán Olajos Arckrém és a Kényeztető Jázmin Szappan vált be.
Fürdéshez felváltva használom szappanjainkat, és általában havonta változik, hogy melyiket szeretem legjobban. Most a Frissítő Olívás az aktuális kedvenc. A szappanok mellett a testápoló krémek új szerepet kaptak. Már nem azért használom őket, hogy „tüzet oltsak” fürdés után, mert annyira húzódik a bőröm.
Inkább a cél a még szebb bőr, a masszázs, az illat, az élmény és nőiségem hangsúlyozása. Ehhez általában a Shea Vajas Testápoló Krémünket választom, különleges alkalmakkor pedig a Selyem és Jázmin Testápoló Tejet.
Webshop: http://hellacare.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/hellacare
Instagram: @hellacare
De jó, köszi a linket is, szét nézek tüzetesebben, tetszett az interjú! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen:)
Törlés