Május elején volt a születésnapom, betöltöttem a 27. életévemet. Az idén sem tudtuk normálisan megünnepelni, de már meg sem lepődtem rajta. Emiatt kicsit hullámzó volt a május, de nem panaszkodom a végére egésze jól alakultak a dolgok.
Lássuk milyen termékekért rajongtam májusban.
Elsőként a Curaprox fogkefét emelném ki, ami még a májusi Pure by Pixiboxban volt. Hamar a szívem csücske lett, amellett hogy alaposan tisztít, még a sörtéi is puhák, így végre nem bántja az érzékeny ínyem.
Az Avon hajpakolását még Katytól kaptam, ha jól emlékszem tavaly. Elfogyott a kókuszolajam, és annyi jót hallottam már erről a pakolásról, hogy ideje volt kipróbálni.
Tényleg szuper, a hajam sokkal puhább, nem törik, tehát a hajam szálkásodását kordában tartja, és még az illata is nagyon finom.
Szeretnék majd egy arcápolási rutinos bejegyzést írni, illetve ez a Bioderma termék be lesz mutatva részletesen a blogon. Nagyon szeretem, nyárra ideális.
A két kedvenc illatomat mostanában, ez a két testpermet testesíti meg. A Hello Kitty-s testpermetet tavaly kaptam Katytól névnapomra, és az Avon újdonságáról hamarosan olvashattok a blogon is.
Mikor beköszönt a meleg csak testpermetet használok, mert a parfümöket túl töménynek érzem.
Ajakápolás fontos szerepet játszik az életemben, ennek ellenére új, és régi kedvencek is helyet kaptak. Az Avon Naturals barackos balzsamját szintén Katytól kaptam, nagyon szeretem, mert jól hidratálja az ajkaimat. Esténként vastagon felkenem, és reggelre az ajkaim puhák, és hidratáltak.
A Lush ajakradírja már szerepelt a kedvencek között, illetve teszt is készül róla nemsokára.
A Hello Kitty-s ajakápolót, pedig a Párom anyukájától kaptam szülinapomra. Ez már a 4. talán, amit elhasználok, és nagyon jó minőségű terméknek tartom.
Megtaláltam A maszkot! Azt hittem a Himalaya Herbal Neem, és a koreai csokis maszkomnál jobbat nem találok. Nos, mégis sikerült, a BerBer Beauty algás agyagpakolás személyében. Lesz szó róla nemsokára a blogon.
Mivel hűvös volt május közepe, ezért ha tehettem kádfürdőt vettem. A BOMB Cosmetics-nél akció volt, így betáraztam a fürdőtermékeikből, két kedvencem is lett, a Japán kislány fürdőgolyó, és a csokis fánk személyében. Mindkettőről tervezek részletes bejegyzés írni a közeljövőben.
Körömlakkok terén azt hiszem nem változott semmi, még mindig a holo a menő :)
Végre enyém lett a Dance Legend Hysteria lakkja, ami majd lesz a blogon, újra felfedeztem az őskedvencemet, A-England Tristam személyében. Nyárindító lakknak az OPI narancsos-pirosas színét választottam, és az Essence is megörvendeztetett minket az új gél vonallal, így az Indian Summer is bekerült a kedvencek közé, valamint a Colour Alike újdonsága is.
Kedvenc könyvem, a Vámpírakadémia sorozat volt, amit nagyon sajnálok, hogy kevesebb mint egy hét alatt ledaráltam. Rájöttem, hogy "nemszeretek" sorozatokat olvasni, mert mikor vége elég sokáig nem találom magam, mert hiányzik a könyv világa. Így még pár napig kénytelen vagyok "élvezni" az űrt, amit ez a fantasztikus sorozat adott. Szeretnék róla könyvajánlót írni, remélem a napokban sikerül.
![]() |
Forrás |
Kedvenc dal:
Nektek mik voltak a kedvenceitek?
Csodás napot!
Ennyire jó ez a fogkefe? Pont a felsoroltak miatt használom a Sensodyne fogkeféjét, nagyon puha, lekerekített sörtéi vannak és végre egy fogkefe, ami nem böki az ínyemet és nem megy tönkre két hét alatt. Nekem most az a tökéletes. A Bioderma krémjét már csomószor újravettem, én is szeretem. A Hello Kittys ajakápoló ennyire jó? Na, megnézem, aranyos a csomagolása. A Tristam nekem is megvan, szeretem, az Essence és CA lakkokat is. Most nagyon rá vagyok kattanva a rózsaszínre, ha meg holos is, az kész főnyeremény :)
VálaszTörlésIgen :) Bár utána néztem az árának, közel 2000 forint kissé sokkolt, de újra fogom venni, mert végre nem fáj az ínyem. A Bioderma krémjét a Te ajánlásodra kértem, lesz róla teszt, megemlítelek benne :) Nagyon szeretem, nálam is újra vevős darab lesz.
TörlésÉn nagyon szeretem, nem szárít, hidratál, jó az illata. De én alapból nem vagyok száraz ajkú, szóval én nagyon kedvelem, mert ha kissé kifújja a számat a szél, rendbe teszi. DM-ben láttam utoljára.
Én mindig rá vagyok kattanva :D Még keresem a tökéletes holot, vagyis van a Ciiska féle lakkom, mert az a kedvencem, de keresek egy jelly jellegűt :)
Huh, 2000 Ft, én a Sensodyne fogkefén is lestem nagyot, pedig az feleennyibe kerül. De kinek mi válik be, a fog meg fontos dolog. Köszi az említést, nekem ez a legjobb krém, amit próbáltam, még párom is rájárt, aztán vettem neki Rich változatot, neki nincs annyira zsíros bőre. A Hello Kitty akkor nekem be fog válni, sőt egy évig is kitart, mert szinte csak estére használok ajakápolót, nappalra Catrice Lip balmot szoktam, az is eléggé ápol, nekem sem száraz a szám alapból.
TörlésTökéletes holo nekem most a Her rose adagio, meg amit a a hatásodra vettem, a RdL holoja :)
Lányok, a Rossmannban most 950 Ft-ért kapható a Curaprox fogkefe. Teljes áron olyan 1300 szokott lenni, de gyógyszertárban is kapható, ott változó, hogy mennyiért.
TörlésSajnos a fogkefén kívül egyik kedvencedet sem ismerem, de az Avonos testpermeteket én is nagyon szeretem. :)
De aranyos vagy nagyon köszönjük az infot! A héten benézek a Rossmannba miatta.
TörlésÉs van kedvenc permeted?:)
Várom az Avonos újdonságos posztot. :)
VálaszTörlésGyönyörű az a DL Lakk *_*
Már be van időzítve:) Azt is újra kell fotózni...mármint a Hysteriat, mert az előző winchester amin voltak a képeim bemondta az unalmast.
TörlésAnyunak ez a csengőhangja :D
VálaszTörlésA Lush ajakradírról várom a tesztet, még mindig nem vettem, de már nagyon ideje lenne.
:D
TörlésSzintén a tönkrement winchesteren volt befotózva, később újra fotózom, mindenképpen írok róla:)
Imádom ezt a fogkefét én is, mondjuk engem is megdöbbentett az ára, de beruházok rá az tuti! :) Nálam is most kezdődött a testpermet szezon, elsőre rendeltem az Avonból egy cseresznyevirágosat, és egy csokis-rózsásat, isteni mindegyik, főleg a rózsás, és meglepően tartósak is.:)
VálaszTörlésÉn is, mert a fogak negcsináltatása még drágább....Úgyhogy beruházok egy újra mindenképpen. A cseresznyevirágoshoz évekkel ezelőtt volt szerencsém, most az új zöldteásra fáj a fogam :)
TörlésAz Indian Summer nálam is itt figyel, alig várom, hogy felkenjem! :)
VálaszTörlésVárom vele a posztot :)
TörlésLakkok!!!!! *.* óóóóóó szépséges lakkok! :) Úgy látszik kissé beszűkült a látóköröm az utóbbi időben ... :)))))))))
VálaszTörlésNagyjából nekem is arra korlátozódik :'D
TörlésAz avon testpermet nekem is megvan, de én egyelőre még csak szemezek vele...nagyon erősen gondolkodom, hogy inkább odaajándékozom unokahúgaimnak, ugyanis nem sikerült eldöntenem, hogy szeretem vagy nem...Finom az illata, csak nem igazán érzem magaménak...:/
VálaszTörlésA körömlakkok viszont gyönyörűek!!! :)
(A Bomb c. meg megint olyan dolgokat csinált, amiket legszívesebben megennék...XD)
Na igen. Nekem is van ilyen illat, amiről nem tudom eldönteni tetszik-e vagy sem. Szerencsére szeretem a Citrus dolgokat :)
TörlésKöszönöm:) na igen :D Ennék most egy csokis fánkot:D
Hello kitty spray és ajak balzsam , meg az Opi lakk és a colur alike gyönyörűek és jók :)
VálaszTörlésKöszönöm:)
TörlésŐszntén szólva most hallgattam meg először ezt a Wellhello számot, tudom, ciki :D
VálaszTörlésDe basszus az mennyire ciki, hogy pont olyanok linkelgetik ki a facebookra, akiknek nem kéne? :D
Nem az :D én is nemrég Hallottam :)
TörlésEgyébként nekem is ez jutott eszembe mikor először Hallottam és láttam embereknél...a másik kezükbe meg IPhone 80000 :D
Lakkocskák de szépek :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésEz a fogkefe szerintem is zseniális, és egyik eddig használt sem ér a nyomába. Az egyik online boltban 3 db 2700 Ft, eddig ez tűnik a legolcsóbb helynek, úgyhogy majd rendelek onnan, hogy legyen belőle tartalékom. :-) Örülök, hogy ilyen sok kedvenced lett az ajándékaim közül, és várom a BOMB-teszteket :-)
VálaszTörlésAz nem is vészes, veszek én is ennyiért. Mindig imádom a meglepiket amiket tőled kapok ❤
TörlésIstenkém, ezekre a Hello Kitty cuccokra most nagyon csorgatom a nyálam :D <3
VálaszTörlésNem is sejtettem hogy szereted Kitty-t :) örömmel olvasom :D
Törlés