Interjú: Moyra

Bizonyára többeteknél van Moyra lakk a fiókban, a polcokon, akár dobozokban. A márkáról elmondható, hogy igencsak nagy népszerűségnek örvend hazánkban, nem alaptalanul. A Moyra az évek alatt magas színvonalat nyújt, és jobbnál jobb kollekcióval káprásztatja el a körömlakk rajongókat.
Szentpétery Hajnalkával, a Moyra marketingmenedzserével beszélgettünk az elmúlt évek változásáról, az új kollekcióról, és arról hogy melyek a kedvenc árnyalatai.


Tizenéves koromban találkoztam először a Moyra márkával, még mindig élénken él bennem a kalciumos körömerősítő színe, állaga és illata, ami már több mint 10 évvel ezelőtt volt. Mekkora utat járt be a Moyra az évek alatt?

Hajnalka: Másfél évtizeddel ezelőtt egy körömlakkcsaláddal léptünk a kozmetikai piacra. A folyamatos bővülésnek és fejlesztéseknek köszönhetően mára a műkörömépítéshez szükséges összes alapanyag és kellék széles választékban megtalálható kínálatunkban, így jelenleg több mint háromezer termékünk van.
Ma már Európában és azon kívül is ismert a márkánk, aktuálisan 14 országba exportáljuk árucikkeinket, és folyamatos tárgyalásokat folytatunk a további bővülési lehetőségekről.

Milyen termékeket ismerhettek meg elsőként a magyar vásárlók? Ezekből van olyan készítmény, ami a mai napig megvásárolható?

Hajnalka: Körömlakkjaink közül a Classic kollekcióban találják meg vásárlóink azokat a színeket, amelyeket a kezdetek óta árulunk, de a termékek összetételükben folyamatosan megújultak, igazodva a változó előírásokhoz és a fejlesztésekhez.



Hogyan születnek az újabb trendkiadások? 

Hajnalka: Folyamatosan figyeljük a nemzetközi trendeket, vásárlóink visszajelzéseit és a legjobb alapanyag-beszállítókkal működünk együtt, akik szintén elkötelezettek a folyamatos megújulás és kiváló minőség iránt.

A visszajelzések alapján, mely kiadású lakkok a legnépszerűbbek? 

Hajnalka: Jelenleg vásárlóink leginkább a Gel Look kollekciót kedvelik.

A Moyra nagyon sokat változott az évek alatt, egyre jobb és jobb lett, milyen folyamatok előzték meg a változást? Miért döntöttek úgy, hogy kilépnek a "fodrászkellékes" zónából?

Hajnalka: Termékeink fejlesztése folyamatosan zajlik a kezdetek óta. Ahogy erősödött a márka népszerűsége, úgy árusítják egyre több helyen. Jelenleg webáruházunkban, szaküzletünkben, az Auchan áruházakban és a viszonteladó partnereinknél vásárolhatóak a termékeink. Tehát még mindig jelen vagyunk a fodrászkellékes üzletekben is, de ez nem jelenti azt, hogy a lakkjaink ne lennének kiváló minőségűek.



A körömlakkoknál mennyire fontos a vásárlók véleménye? Figyelembe veszik a kívánságokat az új kiadásoknál? Hogyan sikerül hasznosítani a visszajelzéseket?

Hajnalka: Természetesen fontosak számunkra vásárlóink visszajelzései és munkatársainkkal folyamatosan olvassuk a blogokat is, hogy mit gondolnak vevőink a termékeinkről. Elég egyértelmű visszajelzéseket kapunk így, és ezeket a tapasztalatokat figyelembe vesszük a termékfejlesztéseink és a színek kiválasztása során is. De már nemcsak passzívan követjük vásárlóink véleményét, igyekszünk formálni is azokat a reklámjaink segítségével.



Önnek van kedvenc Moyra terméke? 

Hajnalka: Igen van :), a Gel Look kollekció 904-es árnyalata és a Classic kollekció 6-os színe. Utóbbi egyébként a kezdetek óta töretlen népszerűségnek örvend a vásárlóink körében is.

Milyen újdonságokkal rukkol elő a márka? 

Hajnalka: Legújabb fejlesztésünk a Moyra Kids kollekció, a gyerekbarát körömlakk, amelyet a kislányok számára hoztunk létre. Környezetbarát, szagtalan, vízbázisú, veszélyes és mérgező anyagoktól mentes, biztonságosan használható formula, amely szappannal és meleg vízzel könnyen eltávolítható. A gyereklakk kozmetikai minőséget ad, szépen csillog, könnyen szárad és látványra olyan, mint a hagyományos körömlakkok.



Webshop: http://www.moyrashop.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/moyra.eu
Az üzlet: 1094 Budapest., Ferenc körút 3.


30 megjegyzés

  1. Jajjj a kalciumos erősítőre még én is emlékszem :D
    Az első saját körömlakkom is egy moyra lakk volt, gy örültem neki, mert addig csak anyukám lakkjait használtam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, meg talán valami Essence :D Mondjuk arra nem emlékszem mennyira használt a körömerősítő.

      Törlés
  2. Imádom a márkát, rengeteg Moyra lakkom van. Szerencsére egy háztartási boltban elérhető a közelben, de nem bánnám, ha több helyen lenne kapható. Nagyon-nagyon tartósak alap- és fedőlakkal, a legtartósabb lakkjaim, ráadásul nagyon olcsók, megértem a népszerűséget. Ha krém lakkot keresek, akkor mindig arra gondolok, hogy Moyrából 400,-ért vehetek krém lakkot, miért választanám a másikat 1500,-ért? Az új kollekciók is szuperek, de én az alapszínekből is szoktam gyakran vásárolni.
    Ez a gyereklakk ötlet meg fantasztikus :) Pár napja láttam a honlapon, ha látok, venni fogok egyet biztosan!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én még nem voltam Moyra boltban, mindig a Nyugati aluljáróban vásároltam őket.
      Az új rózsaszín kollekció nagyon a szívembe talált. Abból szeretnék pár darabot *-* amúgy ár/érték arányban tökéletesek.

      Törlés
  3. Jaj, a Moyra-lakkok már nálam is régóta jelen vannak, bár a kezdetek gyengén fedő lakkjaitól mára valóban jól fedő, tartós és különleges körömlakkokig jutottak el. Nemhiába van több Moyra is a legújabb videómban. :-) Nagyon szorítok a márkának, hogy minél messzebbre eljusson, mert elérhető árban viszonylag nagy mennyiséget kapunk a lakkjaik esetében, ami sajnos egyre kevesebb márka esetében mondható el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tagadhatatlanul a legjobb márka a hazai piacon. Minden sorral egyetértek:)

      Törlés
  4. Fogalmam sincs, melyik volt az első Moyra lakkom, de ami nyomot hagyott bennem, az egy csillogós lila volt, még egy barátnőmtől kaptam, imádtam és nagyon sajnáltam, hogy elfogyott :D
    Egyébként én örülnék annak, ha a Holografikus kollekció színei is bővülnének, szuperek azok is, nem csak a Gel look-ok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt az ötletet támogatom, mert elkelne benne négy-öt sötétebb árnyalat is, és hamar elkapkodnák őket a körömlakkrajongók, az biztos :-)

      Törlés
    2. Na igen, nem lenne rossz :D Sötétkék, bordó, (egy sárga - bár ez nem sötét, de olyan jó lenne :D), sötétzöld is jöhetne, vagy pirosas, málnás, aaahj ez mind-mind jöhetne :D

      Törlés
  5. De jó interjú volt!! Nekem az első lakk, vagyis erősítő lakkom a kalciumos volt plussz egy rózsaszín régi Moyra lakk, de sajnos már nincs meg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ^_^ úgy látszik tényleg ez a kalcium sokunk első lakkja volt :D vagyis első köröm ápolási terméke:)

      Törlés
  6. Imádom, hogy folyamatosan lépét tart a Moyra a trendekkel, a különböző finish lakkjai mindig telitalálatok nálam. Remélem valahogy sikerül hozzájutnom az új rózsaszín gél lakkokhoz is, mert azokra nagyon fenem a fogam. :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper interjú! :) Mivel engem a lakkok már a kiköltözésem után kerítettek hatalmukba, a Moyrával nincsen még sok tapasztalatom, de figyelemmel követem a kollekciókat, és otthon jártamban keltemben beszerzem az ígéretesebb darabokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) ha veszel pár lakkot nagyon kíváncsi leszek a véleményedre:)

      Törlés
  8. Nagyon jó volt olvasni ezt az interjút. Én is előszeretettel használom a Moyra lakkokat, nekem is a Gel Look a kedvencem, no és a Metal Effect - a nyomdázás miatt :) Abszolút versenyképes termék, kiváló ár-érték aránnyal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Igen, azt nem is emlitettem hogy nyomdázásra alkalmasak :)

      Törlés
  9. Jó volt olvasni az interjút. (-: Nekem jelenleg is van két Moyra lakk is a körmeimen, egy Gel Look, és egy Holo, amivel nyomdáztam. :D Ven pár darabom több kollekcióból is ezeken kívül, mint a Sand, Sea Salt.. És mindet szeretem. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm:) Sea Saltból szeretnék még pár lakkot, mert nagyon szépek:)

      Törlés
  10. Köszi az interjút! Nagyon örülök, hogy van Magyar lakkunk! :)) Szuper, hogy lesz kids kollekció, akkor betárazok belőle a keresztlányomnak! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm hogy olvastad :) szerintem jó ötlet volt a kicsiknek ez a lakk. ^_^ kíváncsi vagyok a lányzó mit szól hozzá:)

      Törlés
  11. Nekem is tetszik az interjú! :)
    Az első lakkjaim Moyrák voltak, hiszen csak ezt lehetett kapni a helyi fodrászkellékesnél. Én örülök, hogy továbbra is forgalmazzák a Moyrát a fodrászkellékeseknél, hiszen remek minőség mellé kedvező ár társul. :)
    Én személy szerint a holo és a sand vonalat bővíteném, azok nyűgöznek le leginkább a Gel Look mellett! :)
    A Moyra még a számomra idegen nude színt is meg tudta szerettetni a Silk Nude London lakkjával. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) A holo vonalat én is nagyon szeretném, ha bővítenék, pl valami géljellegű dologgal. Kíváncsian várom az új kollekciót.

      Törlés
  12. Juj, szuper volt ez az interjú*-* Nekem is a kedvenc körömlakkjaim közé tartozik, mert tényleg ár/mennyiség arányában verhetetlenek:) Emlékszem az első lakk, amit saját magam vettem, az egy pink árnyalat volt és hetekig abban pompáztak a körmeim:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen:) én is rózsaszínt vettem először :D nekem a mai napig megunhatatlanok a rózsaszín lakkok ^_^

      Törlés
  13. Nagyon jó volt olvasni ezt a bejegyzést :)
    a 94 darabos kollekciómból 25 Moyra lakk van jelenleg, szóval eléggé szeretem a márkát. A Gel Look a legszuperebb, amit kitaláltak, illetve a Sea Salt kollekció. SZE-RE-LEM, tényleg, pedig ilyet ritkán mondok :)
    Köszi az interjút, a Moyrának pedig további sikereket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek Örülök ^_^
      Wow! Az a 25 lakk szép szám, akkor tényleg nagyon kedveled a márkát:)
      Én köszönöm hogy olvastad ^_^

      Törlés
  14. Nekem ez a kids-kollekció tetszik. Szerintem hiánypótló -nem csak a hazai- hanem a nemzetközi piacon is. Szerintem még a saját magam szórakoztatására is fogok venni egyet, mert kíváncsi vagyok, hogy mit tudhat :)

    VálaszTörlés
  15. Szerintem is. Végre valami ami nem méreg. Figyelemre méltó mindenképpen :)

    VálaszTörlés