Essence, I Love Trends, Yummy gummy
2015. május 10., vasárnap
Biztos sokatok már bevásárolt az Essence új kiadású lakkjai közül, hiszen nem csak a Color & Go lakkok újultak meg, de más lakkokkal is találkozhatunk a displayeken.
Nekem ezen a rózsaszín pasztell csodán akadt meg a szemem (első körben).
Kíváncsi voltam a megújult Essencre, főleg, hogy a többség véleménye a régebbi kiadásokról nem volt kecsegtető. Én mindenképpen szerettem volna esélyt adni az új vonalnak, azon belül is az I Love Trends pasztelleknek. Élőben csak a rózsaszín tetszett, ezért azt hoztam el.
Az üveg a szokásos 8 ml-es kiszerelésben kapható, nem szokásos Essence üvegben. Az új külső igencsak átlagosra sikeredett, úgy mint a topperekké, viszont a felirat nagyon tetszik.
Az ecsete vékony egyenesre vágott, de könnyű vele lakkozni.
Maga a lakk két rétegben tökéletesen fed, és félmattra szárad. Én nem kedvelem a félmatt/matt lakkokat, ezért még kentem rá egy réteg BTGN-t, és voilá, ilyen szép intenzív pasztell rózsaszínt kapunk.
Tartósságára sem lehet panaszom, a 3. napon mostam le mindenféle kopás és lepattogás nélkül.
Úgy érzem ez egy nagyon jó vétel volt, a maga 645 forintos árával.
Elsőre nagyon jó benyomásom van, szeretnék további színeket is megvásárolni.
Nektek, hogy tetszik az új Essence?
Legyen csodás napotok!
loading..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon szép szine van, igazán illik hozzád :)
VálaszTörlésKöszönöm ^_^
TörlésGyönyörű szín, ígéretes terméknek tűnik!
VálaszTörlésÉn nagyon megszerettem :)
TörlésAnnyira szépséges ez a lakk, nagyon jól mutat Rajtad és hát olyan Elenisen rózsaszín :))))))))
VálaszTörlésPusza: Reni
Köszönöm Renim!
TörlésNagyon szép ez a rózsaszín. :)
VálaszTörlésSzerintem is ^_^ jó vétel volt :)
TörlésDe gyönyörű*-* xx
VálaszTörlésBianka
Örülök, hogy tetszik :)
TörlésAnnyira szép ez az árnyalat! *_*
VálaszTörlésJól eltalálták az biztos ^_^
TörlésGyönyörű képek *-*
VálaszTörléscsodaszép az üvegben is lakk színe és felkenve is, annyira nem vagyok oda félmatt/matt lakkokért.
Köszönöm:) én sem kedvelem, de fedőlakkal segítettem a dolgon :'D
TörlésNagyon szépséges! :))
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik :)
TörlésGyönyörű ez a szín, az üvegből nem gondoltam volna hogy ilyen szép lesz :)
VálaszTörlésÜvegből tényleg töménynek tűnik. :) bár nekem üvegben is tetszik :)
TörlésEz tényleg nagyon szép rózsaszín! A Glamour napokon vásároltam egy Maybelline lakkot rózsazsínben, és az csalódás volt, mert igen gyenge a fedése. :-7
VálaszTörlés^_^ Nekem is van most egy Maybelline Colorama lakkom ezek után kíváncsi leszek hogy fed.
TörlésElképesztő! :)
VálaszTörlésNagyon jól mutat rajtad! :)
Köszönöm:)
TörlésDe jó színe van! 8 ml-s kiszerelés is ideális.
VálaszTörlésVan rá esély hogy talán elfogy :'D
TörlésSzép színe van :)
VálaszTörlésÖrülök hogy így gondolod :)
TörlésNagyon tetszik a színe:)
VálaszTörlésÖrülök hogy tetszik :)
TörlésEz nagyon a te színed! :)
VálaszTörlés