Yamuna, Szőlőmag olajos növényi szappan, teszt

Sziasztok, Lányok!

Ma egy csodás szappanról lesz szó, a Yamuna márkától.
A kézkrémről már olvashattatok bejegyzést ITT, és interjú is készült Kajtár Zsolttal, amit ITT olvashattok el.
Tavaly óta lelkesedem a szappanokért, előtte nemigazán használtam őket, mindig úgy éreztem szárítják, az amúgy nem száraz bőrömet.
Aztán elkezdtem kísérletezni a szappanokkal, így rájöttem, hogy ma már egészen máshogy viselkednek a bőrömmel, mint annak idején, nagyjából 10 évvel ezelőtt.

Ez a szőlőmagolajos szappan aromaterápiás céllal készült:


A csomagolása nagyon tetszik, számomra kifejezetten luxus hatást kelt. Nincsen túlcsicsázva, a felirat olvasható, és a szőlőlugas minta is nagyon tetszik.
Viszont a doboz kialakításán meglepődtem, ugyanakkor nagyon jópofa dolognak tartom.


Olyan mint egy gyufásdoboz, csak a külső doboz levétele után, van még benne egy ilyen papír, amin további információk vannak, és ez védik a szappant. A hátulján ez a felirat található:


Maga a szappan fehér színű, nincsen semmilyen extra díszítés rajta:


Ennek a szappannak is Isteni illata van! Már a dobozon keresztül árad belőle a csodálatos szőlő illat.
A habja krémes és lágy, ami könnyen habzik, emiatt talán egy kicsit gyorsabban fogy, mint a szappanok általában. Ettől függetlenül tovább tart, mint egy átlagos mennyiségű tusfürdő.
A bőrömet nem szárítja, és enyhe szőlő illattal burkol be, amit órákon át lehet érezni.
A kialakítása, és a mérete is megfelelő számomra, az én tenyeremben pont elfér.

Összességében nagyon jó szappanról van szó, ami jól tisztít, és habzik, emellett az illata is mennyei.
Nyáron elengedhetetlen lesz számomra. Van belőle tusfürdő is, a következő áldozatom a szappan után ő lesz, majd arról is írok tesztet később.

A szappant, a Prémium növényi minőségi szappanok fül alatt találjátok EZEN a linken 749 forintos áron, ami ezért a szappanért szerintem ajándék. Szóval ár/érték arányban is megfelelő.
Illetve más illatú szappanok után is a fent említett menüpont alatt találtok információkat.

Nektek hogy váltak be a Yamuna szappanok?


4 megjegyzés

  1. Szia! A blogom kapott egy vándordíjat, amit szeretnék Neked is továbbadni! :) Ha esetleg már korábban megkaptad a díjat, nyugodtan eldöntheted, hogy "kitöltöd"-e még egyszer :)
    http://blogofpetra.blogspot.hu/2015/02/dijat-kaptam-versatile-blogger-award.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örültem neki, nagyon szépen köszönöm!

      Törlés
  2. Olyan jó hogy mindig új és új termékeket mutatsz be! :) klassz lehet ez a szappan is, eddig nem ismertem ezt a márkát :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ezt a kommentet, nagyon aranyos vagy :)
      Ajánlom őket, szerintem nagyon szeretnéd :)

      Törlés