Sziasztok, Lányok!
Tűkön ülve vártam már az év egyik legnagyobb durranását, a Pure by Pixiboxot.
A nevéből is kitalálhattátok már, hogy ez a Pixibox egyik új fajtája, ami csupa natúr kozmetikummal kényeztet minket. Ugyanúgy működik mint a Pixibox, és a Pixibag. Bizonyos időközönként lehet megvásárolni korlátozott darabszámban, és a zsákbamacska jellege is megmaradt.
Az első doboz, nagyon ütősre sikeredett, és több mint elégedett vagyok a termékekkel.
Lássuk mik lapultak a dobozban:
A doboz is új külsőt kapott, nincsen benne külön doboz, hanem ahogy kinyitjuk a kézhez kapott csomagot, már láthatjuk a termékeket, miután szétnyitottuk a papírt.
Kinyitva:
Sajnos az én ragasztó fóliám is be volt szakadva, nem tudom, hogy azért-e mert a postások is megnézték mi van benne, vagy szimplán nem volt elég erős a ragasztó csík.
A doboz fedelén pedig egy dombornyomott márka jelzés, nagyon tetszik, ez az újfajta kivitelezés.
Kinyitva a dobozt, ehhez hasonló látvány tárult a szemem elé:
Nagyon tetszik ez a "fészekszerű" megoldás, így tényleg még természetesebb hatása van a doboznak.
Természetesen a szokásos kártya is lapult a boxban, így sorrendben mutatom én is a termékeket:
Calena kézkrém (teljes kiszerelés, dobozonként eltérő illatban)
A Calena kézkrém mindig frissen, kézzel készülnek, nagy gondossággal, odafigyeléssel és szeretettel. Az értékes 95%-ban bio növényi összetevőkből álló elixírek az eredeti növény minden tulajdonságát megőrzik és sejtfrissítő kúraként hatnak a bőrödre.
Az én dobozomban a relax "illatú" kézkrém lapult. A relax kiadás levendula és a ginko illatából tevődik össze. Első benyomásra, azt kell mondanom, hogy szuper kézkrém, de lesz róla szó a blogon pár hét múlva.
Yamuna shea vajas testvaj ( utazó méretű termék)
Túlságosan száraz és érzékeny a bőröd, netán gyulladásra hajlamos vagy fényérzékeny? Tökéletes testápolót szeretnél? Akkor használd bátran a shea vajas Yamuna testvajat! Az afrikai shea fa terméséből nyert "csodaszer" valódi szépítő gyógyír számodra! Ekcémás és pszoriázisos problémák esetén is rendkívül hatékonyan támogatja a szervezet öngyógyító képességét, hogy visszanyerd természetes szépségedet. Kellemesen üde illata lehetővé teszi, hogy férfiak és nők egyaránt használják.
A Yamuna az új kedvenc márkám, és ezt a shea vajas testvajat amúgy is meg akartam rendelni, szóval örülök, hogy előbb kipróbálhatom. Erről is szeretnék részletes bejegyzést a blogra.
Lavera - Basis sensitive all round cream, mindent tudó krém ( utazó kiszerelés)
Általános használatra, érzékeny bőrre is a család minden tagja számára bio sheavajjal, bio mandulával. Intenzíven ápolja és táplálja a különösen száraz bőrt.
Én nem hallottam még a Lavera termékekről, de mióta meg van a doboz, sok jót hallottam róluk.
Még nem próbáltam ki, de az illata nagyon kellemes, citromos krémtúró. Kíváncsi leszek tényleg, hogy tényleg mindenre jó lesz majd.
BerBer Beauty - Anticellulit masszázs és fürdőolaj ( minta )
Bázikus olajkompozíciónk hatékony segítség a cellulitiszre! Összetevői -a sárgabarackmag-, szőlőmag-, mandulaolaj, a mandarin és bergamott illóolajok, valamint a koffein-serkentik a mikrokeringést, intenzíven segít a zsírpárnácskák, narancsbőr megszűnését.
Számomra nem újdonság a BerBer Beauty termékei, fél év alatt a kedvenceimmé nőtte ki magát.
Mivel heti 5-6 napot edzem, így odafigyelek a víz fogyasztásomra, és az étkezésemre is. Kenegetem a kritikus területeket krémmel, amint az elfogy, bevetem ezt az olajat. Már alig várom.
Eddig nem csalódtam az általam kipróbált BerBer termékekben.
Greenland scrub salt (teljes kiszerelésű termék)
Nekem ez a radírozó só jutott, lime és vanília illatban. Régebben már használtam ilyet, az is egy korábbi szépségdobozban volt kapható, és egészen megszerettem.
Alaposan radíroz, és kellemes illatot hagy maga után, és fürdősóként is nagyon jó.
Greenland málnás tusfürdő (teljes kiszerelésű termék)
Greenland tusfürdőm is volt, habár én nem próbáltam, mert odaajándékoztam édesanyámnak.
Ennek nagyon kellemes málna illata van, legalábbis amit a tubusból érzek, hiszen még nem próbáltam ki, de tervezek majd később írni róla bejegyzést.
Nagyon nagyon imádom ezt a dobozt! Nagyon erős kezdés volt, és kíváncsian várom a folytatást.
Addig még lesz egy bag és egy box, szóval nem maradunk meglepetések nélkül!
Köszönöm Pixi ezt a fantasztikus natúr élményt, találkozunk a következő kiadásnál!
Nektek hogy tetszik a doboz tartalma?
További kellemes napot!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nagyon egy rugóra jár az agyunk, mert nálam is most került ki a bejegyzés erről a dobozról. Percre pontosan akkor, amikor a tiéd. :D
VálaszTörlésNekeis nagyon tetszik ez a doboz, rögtön elkeztem használni is a termékeket, írtam is az egy hetes tapasztalataimról. Az egyik kedvencem a Lavera krém lett, érdemes kipróbálni. ;)
Olvastam :D Telepátia :D
TörlésAzóta már én is kipróbáltam, hogy ne pirosodjon ki a náthától az orrom, és jelentem nem, nem lett piros:D Az illata is nagyon finom :)
EZ az én dobozom: http://instagram.com/p/ysOQ2IjKuK/
VálaszTörlésA Lavera mindent tudó krém az abszolút kedvencem, már nagy részét el is kenegettem, tényleg mindenhova, orromra, kezemre, arcra lefekvés előtt; ahogy nézegettem DM-ben könnyen hozzá lehet jutni.
A 2. kedvencem a Greenland papayás bőrradírozó, nagyon-nagyon jó az illata és a bőröm is szereti, viszont a kókuszos tangerines testápoló elajándékozásra kerül majd. (a limeos-vaniliás vagy más illatú sót hiányolom a dobozomból, az nagyon tetszik)
A kézkrém is nagyon finom illatú, anyukám már nézegeti egy ideje, úgyhogy valószínűleg megkapja. A sheavajas testvaj illatával még barátkoznom kell.... a BerBer illóolaj pedig tutibiztos elfogy majd :D
Összességében nekem is nagyon tetszett ez a doboz, és már tűkön ülve várom a következő pure by pixit :)
Azt a két Greenland terméket kipróbáltam volna *-*
TörlésUtána néztem én is a Lavera krémnek, bár én neten láttam, és nem is olyan drága.
Szerintem nagyon finom a Yamuna sheavaj illat, habár én imádom a shea illatát ilyen módon is, szóval nekem valószínű azért tetszik nagyon. BerBer olajok csúcs szuperek :)
Én is, letelhetne már az a három hónap :D
Nekem is nagyon tetszenek ezek a termékek. :) Igazán megdobogtatták a szívem :) Tuti lesz januári kedvencem, több is :D
VálaszTörlésDettó :D már nagyjából tudom mit hova :D Alig várom a következő dobozt :)
TörlésNagyon gusztusos a csomagolás :) Biztos nagyon szuperek ezek a termékek, főként a kézkrémre lennék kiváncsi :)
VálaszTörlés