Interjú: Botanicus

Sziasztok, Lányok!

A Botanicus talán ismerős lehet azok számára akik jártak már Csehországban. Magyarországon is képviseli magát a márka, egy üzletük Budapesten található, a másik pedig Győrben.
Volt szerencsém ellátogatni, ebbe a takaros, és barátságos boltba, hiszen belépéskor olyan érzésem volt, mintha jártam volna már itt korábban.
A polcok roskadásig vannak tele szépségápolási szerekkel, amit nem győztem meg szagolgatni, és fényképezni.
Sótonyi Ágnessel beszélgettünk a márkáról, arról, miként alakult meg a Botanicus, mit jelent az, hogy egy termék organikus, és többek közt még arról is, hogy neki mik a kedvenc termékei.




Azoknak, akik most ismerkednek meg a Botanicusszal mesélne a márka múltjáról?

Ágnes: Egy nagyszülőktől örökölt farmról indult az egész 1992-ben, egy Angliában tanult cseh kertészmérnök pár maguk kezdték termeszteni a gyógynövényeket és a régi “gyógyrecepteket” feleleveníteni. Ez most, több, mint 20 év múlva egy 35 hektáros organikus kertészet Prágától kb 30 km-re északra és termékértékesítés több, mint 30 országba a világon, megtartva mégis  a családias jelleget, a kézimunkát és a  80%-os saját alapanyag felhasználást.



Mit jelent az, hogy egy termék organikus? Ha egy márka azt mondja magáról, hogy organikus egyfajta minősítést jelent, vagy különbözhet is, mint például a natúr termékeknél? Hiszen, mint tudjuk a natúr nem feltétlen jelenti azt, hogy egy termék tényleg az.

Ágnes: Ez nagyon fontos kérdés, hiszen nálunk a “bio” kifejezés ( ami az organikus szinonímája) tartalmát már eléggé elhasználták,  biotermékeket már drogériákban nagyon kedvező áron is beszerezhetünk, kérdés mi bennük a bio. Talán a natúrkozmetikum kifejezés szerencsésebb, én csak azt tudom mit jelent ez a Botanicusnál:
1. A termékek összetételében a lehetséges legnagyobb növényi tartalom (természetesen úgy, hogy tartós is tudjon maradni), nem szárított növények és gyümölcsök, hanem friss alapanyagok. Jó példa erre az eper szappanunk, nem szárított eperből készül- próbálja ki!
2. Tartósítószerek, kémiai anyagok, parabén és állatkísérletek mentesek.
3. A feldolgozás során nagymértékű kézimunka bevonása
Emellett a Botanicus termékskálán belül is van egy biotermékek család, itt olyan csak illóolajjal tartósított tusfürdőket és  szappanokat talál, amelyek nem tartalmaznak semmilyen tartósítószert, Sodum-Laureth Sulfate mentesek.
http://www.botanicus-budapest.hu/index.php/hu/shopping/bio/bio-foly-kony-szappanok
http://www.botanicus-budapest.hu/index.php/hu/shopping/aromater-pia/bio-tusf-rd-



Mit jelent az, hogy a termékeik kézművesek?

Ágnes: A termékek előállítása közvetlenül a kert mellett történik, tehát nem csak saját alapanyagokbóll, de szállítás nélkül helyben feldolgozva. Modern technika is jelen van, de az emberi tényező kulcsfontosságú. A környéken élők alkalmazása, hosszútávú munkakapcsolatok alapelv.  A lényeg az egyensúly megtalálása, a kor követelményeinek megfelelni, de megmaradni a természetes folyamatoknál. Nem egyszerű feladat, jó 10 éve egy multinacionális lánc próbálta felvásárolni a céget, a Botanicus végül elállt az együttműködéstől, hiszen akkor pont  az egyedi gyártást és kézművességet kellett volna feláldozni a tömegtermelés oltárán.

A belbecs mellett a külsőre is odafigyel a márka, milyen koncepció alapján fejlesztették ki a dizájnt?

Ágnes: Ez a kézművességből is adódik, a csomagolásnál is a környezetvédelmi szempontok, az újrahasznosítás és az egyszerűség elvei dominálnak. Gondos tervezésű, egyszerű, de minőségi csomagolás a cél, ezáltal bármely termék igazi ajándéktárgy is.



Nagyon sokrétű a termékskála, mondhatni, hogy minden megtalálható a kínálatban. Mégis mik a legnépszerűbb termékek?

Ágnes: 5 alapcsaládunk van: Rózsa, Levendula, Körömvirág, Pacsuli és az Aromaterápia, minden családban nagyon széles a választék bőrápolási termékekből, illetve az Aromaterápia család tartalmazza a tiszta illóolajoka és növényi olajokat. Az alapcsaládok mellett rengeteg különleges gyógynövényből készült  szappan, ápolókrém, sampon, maszkok stb…
Budapesti üzletünkben abszolút N1: Hűvös agyag szappan ( agyag + orbáncfű+ macskagyökér) - aromája leírhatatlan meg kell  érezni:)))) testre, arcra, fürdőszobaillatosítónak mindenere használják azok, akik már rendszeresen visszatérnek érte

  • Körömvirágos ápolókrém - Mandulaolja+ körömvirág + citrusos illóolajok keverére- hidratáló, ápoló, gyulladáscsökkentő hatású arc és testápolókrém
  • Sheavajas szemkörnyékápoló -  Shevaj bekeverve feltöltő hatású illóolajokkal
  • Rózsa arctonik - Damaszkuszi rózsát tartalmazó arctonik
  • Hámlasztó arcápoló - Zabpelyhet és alfafa magokat tartalmazó arcszappan radírozásra



Milyen bőrtípusra ajánlja a Botanicus termékeit? 

Ágnes: Minden alapbőrtípusra (száraz, zsíros, érzékeny, kevert) vannak termékeink, sok megoldás található problémás bőrre ( aknés, károsodott, irritált, kivakart) és allergiásoknak.
Serdülőkori bőrre nagyon hatékony és közkedvelt a holt-tengeri iszapszappanunk és a pacsuli család termékei.

Önt mióta foglalkoztatja az organikus termékek gondolata? Mit javasol, mely termékekkel ismerkedjen meg az a nő vagy férfi, aki most tér át a természetesebb kozmetikumokra?

Ágnes: Azoknak ajánljuk, akiknek nem mindegy mi kerül a szervezetükbe táplálék vagy egyék formában, például a bőrön át. Ízlés és bőrtípus szerint tudunk ajánlani termékeket nőknek és férfiaknak egyaránt.

Milyen újdonságokkal bővül a Botanicus kínálata?

Ágnes: Több 100% organikus termék, a jelenlegi biovonal (szappanok és tusfürdők) kibővítése.



Melyek azok a termékek amelyeket használ a napi rutinja során?

Ágnes: Rózsa arctonik- tisztító, simító hatású, makeup-ra is alkalmazható, a bőrt ragyogóvá varázsolja, babasszu pálmaolajból készült testápolót száraz bőrre és nemcsak én, de az egész család használja citromfű és levendula ápolókrémet leégésre, csípésekre vagy egyéb bőrsérülésekre és persze az agyagszappan!

Mi a terve a Botanicusnak a 2015-ös évben?

Ágnes: Első üzlet megnyitása Franciaországban, sok új recept kipróbálása és bizonyos termékeknél a csomagolás továbbfejlesztése.


Webshop: http://www.botanicus-budapest.hu/~botanicu/index.php/hu/
Facebook: https://www.facebook.com/pages/Botanicus-Budapest
Instagram: https://instagram.com/botanicus_budapest


6 megjegyzés

  1. Nem hallottam még róluk, köszönjük a részletes információkat, nagyon jók az interjúkérdések! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm Renim! Majd egyszer elmegyünk együtt ide, érdemes :)

      Törlés
  2. Szeretem a természetes dolgokat, mindig olyan jókat mutatsz be, :) Köszi Azrail :) :*

    VálaszTörlés
  3. Ide tényleg menjünk el együtt, az egyik legszimpatikusabb az eddig bemutatottak közül :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! Legközelebb ha lesz tali elmehetnénk. Mondjuk 14-én?:)

      Törlés