Sand kicsit másképp, avagy heti manik

Sziasztok Lányok!

Ma két manival jövök, viszont az egyik számomra egy újdonság, szerintem számotokra is az lesz, annyiban mindenképp, hogy most láthattok tőlem water marble-t.

Kezdeném azzal, hogy nem lettek jók a képek, hiába tákoltam magamnak össze egy dobozt míg nem lesz pénzem rendelni fotósátrat, meg hát egy normális fényképező gép se ártana, ilyen esetekre, na mindegy, ha szombatig fent marad a mani, akkor update-elek egy nappali fényviszonyos képet.
No koncepcióm Pancsi által kitalált water marble technika, innen is nagy szívecske Neked.
Próbálkoztam ezzel a vizes módszerrel, sokszor, nem jött össze. Tegnap hirtelen eszembe jutott, hogy sand lakkokkal akarok water marble-t csinálni, de nem a vizes módszerrel, aztán eszembe jutott Pancsi posztja, utána néztem és elsőre sikerült amit elterveztem. :)
No akkor sand marble - én így hívom, biztos van másik neve :)






Ez a poszt volt az pontosan ami alapján készítettem a kis matricát, igaz én nem lőttem be, mert ilyen pontosan, hanem szabad szemmel készítettem.
Direkt csak a gyűrűsujjamra díszítettem.
Ilyen a minta a bal kezemen.












Ismét egy kép a bal kezemről itt talán jobban látszik a minta, amit háromféle homoklakból kevertem, vagy maszatoltam el. Nem is tudom mi erre a jó kifejezés.













Ilyenre sikerült a jobb gyűrűsujjamra a minta.
Igazából sajnálom, hogy nem tudtam elkapni a csillogást, mert két réteg fedőlakkal is abszolút látszik, a sand hatása a maninak.
Remélem szombaton még meg tudom Nektek mutatni természetes fényben, a nagyon sokan megdicsérték a manim, és már be is kéredzkedtek, hogy csináljak ilyet :) 

Használt lakkok:
Golden Rose - Holiday 68,57, 60 alapnak meg a Maybelline Colorama fehér lakkját használtam.









Itt a két kezem együtt. Remélem látjátok a mintát, meg a színkavalkádot.
Biztosan fogok még sand-hatású marble-t csinálni mert nagyon tetszik a végeredmény.










És amit még a hét elején viseltem, egy egyszerű NYC lakk tollas fedővel.



NYC Belverdre Purple és a Born Pretty Store tollas fedőlakkja.
Illetve NYC turbo dry fedőlakkot raktam rá.














Hogy tetszik a sand marble? Ti is megpróbáljátok megcsinálni?
Legyen szép estétek

31 megjegyzés

  1. Az első zseniális eltt! Az ötlet, a kivitelezés...:D
    A második pedig szintén nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Hozok majd még, most belejöttem ebbe a marble dologba :D

      Törlés
  2. Nekem a második!♥ Mostanában nagyon rákaptam a lilára :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Én is szeretem a lilát, néha rám is rám jön, de az örök kedvenc a rózsaszín :)

      Törlés
  3. WOW tök jó lett a water marble-ös cucc :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) remélem szombatig fent marad, hogy természetes fényben is lássátok :)

      Törlés
  4. Mindkettő tetszik! Nekem soha nem jön össze a water marble, de lehet kipróbálom ezt a technikát én is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pancsi megkönnyített ezzel a technikával sok mindent az biztos :)
      Köszönöm :)

      Törlés
  5. Mindkettő nagyon jól néz ki, de ez a water marble technika valami hihetetlen jó lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kivételesen meg vagyok magammal én is elégedve :D

      Törlés
  6. Az első manikűr a kedvencem, mert rózsaszín és a szín miatt közelebb áll a szívemhez, de a lila az meg nagyon szép pasztell szín, és ő is tetszik! :D puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az első tetszik, főleg a különlegessége miatt, néha olyan selyemcukorra emlékeztet a mani :) Puszillak :*

      Törlés
  7. Nekem az első manikűr a kedvencem! Nagyon tetszik ez a leegyszerűsített "water marble",tuti ki fogom próbálni,hiszen azért rendesen megszenvedek néha egy szép mintázatért ha a hagyományos módszert alkalmazom..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igen, én is próbáltam a vizeset, de sose sikerült, Pancsinál ezt a technikát akkor olvastam először mikor posztolta is, de ez idáig nem alkalmaztam, kár volt :D

      Törlés
  8. Nagyon szép :) Ezt a dry marble technikát én is majd ki szeretném próbálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Ezektől a technika nevektől ki fogok borulni már egyszer :D Sose tudom mi melyik, mondjuk mindegy a lényeg hogy tetsszen, meg azért tudjam nagyjából miről van szó ^^ Köszönöm a felvilágosítást, érdemes kipróbálni, nekem elsőre sikerült :)

      Törlés
  9. Nagyon szépek, bár nekem a második a kedvencem :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen ^^ A lila nagyon egyszerű :D Mondjuk biztos azért tetszik jobban a másik mert kivételesen úgy érzem sikerült valami egyedit kitalálnom, nyilván kitalálta ezt más is előttem, csak ugye nem láttam, így olyan mintha én találtam volna ki :D Na jó nem szövegelek annyit :)

      Törlés
  10. Ez a sand marble körömfestés piszok jó lett, nagyon egyedi! A vizes technikával én is próbálkoztam, de túl pepecselősnek találtam, viszont ez a matricás dolog mennyire ötletes.

    VálaszTörlés
  11. Ez a sand marble körömfestés piszok jó lett, nagyon egyedi! A vizes technikával én is próbálkoztam, de túl pepecselősnek találtam, viszont ez a matricás dolog mennyire ötletes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves Tőled ^^ És sokáig tart a vizesnél, hogy kitapasztalja az ember melyik lakk való a vízbe, meg hogy milyen víz legyen, Pancsi ezt jól kitalálta :)

      Törlés
    2. Most nézem, hogy elküldte kétszer, és majd 1 órás szünettel... Meghülyült a blogger?
      Igen Pancsi egy zseni:) Nekem eszembe nem jutott volna matricát csinálni:)

      Törlés
    3. Velem is csinált már fura dolgokat a blogger: )
      Erika is mondta ezt a matricázást nekem, egyelőre a kis minták készítését gyakorlom még: )

      Törlés
  12. Nagyon szép lett a minta az elsőn, és a második mani is tetszik. :)

    VálaszTörlés
  13. De aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm a dícséretet: )

    VálaszTörlés
  14. fúú nagyon tetszik mind a kettő *-* talán az első jobban, mert az valami bámulatos, de a lilán is nagyon szépen mutat az a fedő! : ))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy, nagyon szépen köszönöm :) sajnos napfényben nem tudtam a marble manit fotózni, de legközelebb úgy fogom, jobban kijön a fény meg a homok hatás :)

      Törlés