Sziasztok Lányok!
Ezt a palettát még Fairyland játékán nyertem (nem tudom használhatom -e a "polgári" nevét), aminek nagyon örültem, hiszen ez a paletta Japánból van, és hiába szeretem Ázsia ezen részét, nem sok termékkel rendelkezem, de lássuk mit tudnak a Japán paletták.
Itthon tudtam kibontani sajnos, mert annyi minden volt a táskámban a decemberi blogger találkán, hogy féltettem, mégis egy kincs.
Kezdjük a csomagolással:
Masszív csomagolású a termék, átlátszó tetővel, és egy pattintással lehet lezárni. Meglepően könnyen nyílik pedig mikor forgattam a kezemben, azt hittem még a körmöm is bele fog törni.
Illetve egy applikátor is jár a paletta mellé.
Igazából semmi különleges nincs a csomagolásában, ha átlagos palettákhoz viszonyítom, pont úgy jó ahogy van.
Következzenek a színminták (Köszönöm Katy, hogy megemlítetted ezt ebben a bejegyzésben :) Tényleg jobban hangzik mint a swatch, úgyhogy lopom :) )
Itt megszabadítottam a palettát a tetejétől, mint látjátok kinyithatós, nem pedig lepattintós, nekem van egy-két palettám amiről egy az egyben leválik a teteje.
Nagyon szépen látszanak a színek, natúr árnyalatokban.
A színek balról jobbra láthatóak, az első kettő a felsősör, a második kettő a középső sor és az utolsó kettő az alsó sor, ahogy következnek a palettán.
Alappal láthatjátok a színeket, sajnos nem látom a palettán az árnyalatok nevét. (Lehet, hogy rajta van, de nem tudok japánul olvasni).
Nagyon jól pigmentálnak a színek, applikátort használtam és nem kellett durván "beledörzsölnöm", hogy ezt a hatást érjem el.
Nagyon minimálisan porzik, tartós darab, a sötétebb színeket kicsit nehezebb lemosni mint az én általam használt szemhéjpúdereket.
.
Köszönöm szépen Fairyland a palettát, nagyon örülök neki, kiváló a minősége, és a színeit nagyon szeretem, szerintem jól állnak a színváltós szememhez :), és az, hogy Japánból van, számomra különös jelentőséggel bír :) Te használtál már a márkától valamit?
Mennyire szeretitek a natúr színeket? Mi a kedvenc natúr palettátok?
Legyen szép estétek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
De jól néz ki!!! A legjobban az ötödik...vagyis az utolsó sor elsője tetszik! :)
VálaszTörlésMajd esetleg láthatunk sminket is? :D
Én is akartam ma azt feltenni, de hiába erős és pigmentált a szemfesték, ha lehetetlen normálisan lefényképezni...:(
Én is nagyon szeretem:) kérték már sokan, de még nappali fényben télen nem olyan szépek a színek, photoshopot nem szeretnék használni, talán ha süt majd a nap megpróbálok lőni pár képet sminkkel. De látom neked se jó ez a fényviszony :D
TörlésDe az a kisebb gond, hogy sminket nem tudok fotózni (konkrétan az erős lila világosbarnáslilának tűnt a képen)...a nagyobb az, hogy alig várom, hogy végre majd feltehessem/megmutathassam a sleek paletták színmintáit...és ebben a fényben az se megy...
TörlésArra én is nagyon kíváncsi lennék :) Tényleg nagyon nehéz eltalálni melyik napszakban fotózzon az ember, mikor még úgy világos van, de nem szűrt a fény.
Törlésnagyon szépen pigmentált! :)
VálaszTörlésIgen, szerintem kicsit hasonlít pár szín az NYX palettámra, be van fotózva, csak a paletta nincs, a színminta igen, hétvégén fényben lefotózom: )
TörlésWow, nagyon szépen pigmentált kis paletta, jól jártál vele :)
VálaszTörlésDuplán jól jártam: D tényleg csodás: )
TörlésNagyon szép színeket tartalmaz ez a paletta! Engem az a pezsgő szín fogott meg :)
VálaszTörlésNekem is az az egyik kedvencem :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik a paletta, használd egészséggel :) Én még nem használtam semmit ettől a márkától, de legközelebb én is megpróbálkozom valamelyik színnel :)
Szia :) Nagyon köszönöm, nagyon örülök neki O.O
TörlésNo kíváncsi leszek mit szólsz hozzá, mert tényleg nagyon klassz! Kár hogy itthon nem lehet hozzájutni :(
Ohhh csodás egy paletta :) Gyönyörű színek, és pigmentáltak is. És, hogy Japán az tényleg már csak plusz pont. Imádok mindent, ami Japánnal kapcsolatos :)
VálaszTörlésMég egy közös, én is nagyon szeretek mindent ami a szigetországgal kapcsolatos :) Kár, hogy más terméket nem tudunk kipróbálni onnan, kíváncsi lennék még pár dologra :)
TörlésWow, milyen pigmentált, brutális! Nagyon szép :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy megkaptam :) Tényleg nagyon szép, már-már olyan mintha pigmenttel dolgoznék :)
TörlésNagyon jól néz ki!:) A 2. sor színei a kedvencek.
VálaszTörlésIgen, talán azok a legszebbek árnyalatban, meg jól mutatnak együtt ^^
TörlésNagyon szép színek, gratulálok hozzá! nekem az első két szín tetszik a legjobban.
VálaszTörlésKöszönöm szépen :) Áh, én már választani se tudok :D Talán tényleg a második sor, de nagyon jól variálható színek :)
TörlésAjha, hát ezek gyönyörű színek!!!
VálaszTörlésNagyon szépek, amúgy a pezsgő színről eszembe jutottál mikor színmintát készítettem :D
Törlés