Essie, It's genius

Sziasztok Lányok,

közkívánatra hozom az Essie It's genius lakkjáról a képeket, ami igazság szerint csak az üvegben tűnik lilának, de felkenve már más a helyzet, de így is egy csodás lakk:







Ezen a képen kicsit lilás árnyalatú, de remélem sikerült elkapni a második színt is, ami gondolom az arany és barna mikor csillámoknak köszönhet, mély barna árnyalatban is tündököl attól függően, hogy esik rá a fény.













15 ml-es mennyiséget kaptam 400 forintért.
Az üvege nagyon tetszik, ami szögletes, Essie felirat domborodik ki oldalt - nem is tudok most egy márkát se mondni hirtelen, aminek ilyen üvege lenne - a kupakja hosszúkás, emiatt kézre áll, és festeni is könnyebb vele.














Két rétegben jól fed, bár meglepődtem, mert a lakk maga nagyon folyós állagú, és egy rétegben elég halovány volt a fedése, igazából, ha nagyon kukacoskodni akarnék, még egy harmadik réteg nem ártott volna.












Száradási ideje nekem kicsit lassabb volt az átlagos lakkokhoz képest, így a szokásos NYC turbo dry fedőlakkal gyorsítottam meg a folyamatot, amitől pillanatok alatt kopra száradt, és ilyen szép fényt adott az amúgy is fényesre száradó lakknak.




Hiányérzetem volt mikor felkentem, ezért feldobtam még egy kicsit a manit a Catrice ezüst topperjével (aminek nem tudom a nevét mert Párom kitörte a kupakot, így át kellett öntenem egy másik lakkba), amitől számomra tökéletes lett a manikűr.




Nektek hogy tetszik? Mi a kedvenc Essie lakkotok?
Reni nagyon szépen köszönöm, hogy elmentél megvenni nekem ezeket a lakkokat, jobbat nem is választhattál volna, ismersz már mint a tenyered <3
További szép estét!

35 megjegyzés

  1. De gyönyörű ez a lakk! :) Kár, hogy nálunk a közelben sehol nem árulnak Essiet:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) néztem de sajnos a netes rendelésre nem vontakozik az akció: (

      Törlés
  2. 400 Forintért??? Úúúú... de jó! Nekem tetszik és még sosem volt Essie-m.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2000 huf volt összesen 5 darab. Én se gondoltam volna,hogy valaha hozzájutok: ) Reninek köszönhetem, hogy elment nekem érte: )

      Törlés
  3. Nincs Essie lakkom , de ez nagyon szép!! Olyan lilás árnyalat lenne? Nekem a laptopon burgundi vöröses színe van, lehet az én monitorommal van gond. Nekem is kell egy ilyen!!! :) pusziika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) Én is néztem, hogy más laptopon de amúgy lilás barna a lakk inkább. Attól függ hogy esik rá a fény: ) Sok puszi: )

      Törlés
  4. Na jó...ez egyszerűen WOOOOOOW! *-* :O
    Amúgy tudom, hogy már sokszor mondtam...de még mindig imádom a körmödet, és nagyon jól mutat rajta ez a lakk is!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm!: ) kíváncsi vagyok már a többi Essie lakkra is: )

      Törlés
  5. Csodaszép árnyalat, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon szép. :) szerintem az i'm dynamite-ra gondolsz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) igen arra eszembe jut és gép előtt leszek akkor beírom, köszönöm, nem értem hogy nem jegyeztem meg a nevét, pedig tök egyszerű: D

      Törlés
  7. van pár essie lakkom nem is tudom melyik a kedvencem.
    ez a lakk nagyon szép :) dögös:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen: ) Nekem eddig öt van, kíváncsi leszek melyik lesz a szívem csücske: )

      Törlés
  8. Hát ez csodaszép ez a lakk! Nagyon nagyon tetszik!!!! Jól mutat a körmeiden :)
    Hamarosan írok levelet :* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy köszönöm szépen: ) Jaj de várom már *-* Puszi

      Törlés
  9. Nagyon szép ez a lakk!:)
    Szerintem felkenve is nagyon jó a színe.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) na igen kicsit csalóka mert az üvegben lila: D

      Törlés
  10. Nagyon szépséges színe van a körmödön is! :D

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szépséges ez a lakk a körmödön is! Nekem is tetszik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök hogy írtál, drága barátnőm *-* ha végre talizunk válasz majd egy színt és azzal kifestem a körmöd: )

      Törlés
  12. Nagyon szép színe van. Én csak azt sajnálom, hogy aki Bp-en kívül lakik, lemarad ilyen akciókról...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) na igen, bár Pesten lakom de ezt Reninek köszönhetem: )

      Törlés
  13. Óóóóóó, de szépséges. Mondjuk rajtam is hasonló lakk van most, úgyhogy nem panaszkodom :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) remélem lesh róla bejegyzés *-*

      Törlés
  14. Isssssssstenien áll, szuper ez a kis szépség, hát nagyon örülök hogy ennyire megszeretted, használd egészséggel :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönök Neked mindent Reni: *

      Törlés
  15. Nagyon szép, és nagyon jól áll; igaz én rózsaszín-mániás vagyok inkább :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm: ) Két rózsaszín Essie lakkom is van, nemsokára posztolom őket. Amúgy én is rózsaszín mániában szenvedek: ) Lakkjaim 70%-a rózsaszín minden árnyalatában pompáznak: )

      Törlés