100 kérdés: 71-80

Sziasztok Lányok!

Jöjjenek az újabb kérdések és az újabb válaszok :)



71. Szoktál csúnyán beszélni?


Előszokott fordulni. Egy jó ideje igyekszem figyelni a szavaimra, persze ha ideges vagyok nagyon, akkor sűrűbben buknak ki belőlem ronda szavak, de általánosan nem annyira jellemző az, hogy csúnyán beszélnék. Bár ez lenne a legnagyobb hibám de nem az. Engem nem zavar, ha más rondán beszél, a lényeg, hogy átjöjjön amit mondani akar. Nem csinálok ebből nagyobb felhajtást mint ami.

72. Dolgoztál már? Ha igen mit?

Na most el nem kezdem sorolni, de nagyjából 16 éves korom óta kezdtem el komolyabban suli mellett melózni, úgyhogy elég sok mindent csináltam már, volt amit elég sok évig.

73. Milyen diáknak tartod magad?


Már nem járok suliba. Sokat változtam diákként is más voltam mint most, nyilván.
Rendesen bejártam az órákra, nemigen lógtam el, igyekeztem figyelni, de hajlamos voltam beszélni órán egyébként, szóval rám kellett szólni néha, bár többségében nem magam kezdeményeztem a beszélgetéseket, de mivel szeretek beszélni és érdekes volt a téma, vevő voltam rá :D
Különösebb gond nem volt velem. Bár erről a tanáraim véleményét is meghallgatnám :D

74. A kedvenc színed jellemző rád?

Rózsaszín *-* szerintem ez nem újdonság.
Gyöngédségre és kedvességre vágyó valaki vagyok, de belül erős. Fontos számomra a bizalom, hogy szeretetteljes környezetben legyek. Szeretek közösségben lenni, melynek betartom a szabályait. Vágyom a szépre, érzékeny és fogékony vagyok. Az együttérzés fontos számomra. Hallgatok az intuíciómra, talán gyakran meditálok. Sokat foglalkozom önmagam és mások megismerésével. - ezt a jellemzést találtam.
Egy az egybe jellemző :D Ezt én is így írtam volna :)


75. Melyik parfüm a kedvenced?


Nem találtam még meg a magamnak megfelelő illatot, szóval még mindig keresgélek, nincs kedvenc parfümöm egyébként, de amiket nagyon szeretek: Lady Gaga Fame (köszönöm szépen Hajni!!!), Yves Rocher mangó- maracuja illata

76. Hiszel a természetfeletti dolgokban? Van rá példa?


Hiszek, de nem kezdek el példákat írni :)

77. Mennyire jók a megérzéseid?

Néha még magamon is meglepődöm mennyire pontos. Szoktak is rám szólni, fogjam be a számat, mert tuti az lesz amit mondok. És tényleg. Emberekkel kapcsolatban is jók a megérzéseim, szerencsére. Nagyjából tudom kitől mire számíthatok, szóval nem igen okoztak nekem még meglepetést, persze előfordult nem mondom, de pár mondatból és mozdulatból nagyjából fel tudom mérni a másikat. Hangsúlyozom, nagyjából.

78. Mit gondolsz a hajléktalanokról?


Nagyon sajnálom őket egyébként. Főleg azokat akik nem önhibájuk miatt kerültek az utcára. Elég sokszor előfordul, hogy adok nekik aprót, hiába tudom, hogy a többségük alkoholra költi, de belegondolni is rossz milyen lehet, ha sose tudsz haza menni, vagyis nincs hova mert elvették tőled. Viszont amit Szilvi is írt elég durva, hallottam már ilyesmi esetet, hogy kaja helyett pénzt kértek, szóval nem tudom néha hova rakni a dolgot.

79. Milyen álmaid háza/lakása?

Mindig is emeletes, kertes házban akartam lakni. Egyébként ilyen bútor meg ilyesmi nem állt össze a fejemben, csak ez, hogy emeletes legyen és keretes. Nem vagyok lakberendező típus :)

80. Mennyire vagy házias?

Eléggé :) Bár van mikor olyan fáradt vagyok hogy megmozdulni sincs kedvem, és nincs hozzá erőm, hogy huszadjára mosogassak el.
Szoktam sütni - főzni, vasalni, takarítani minden ilyesmit, van amit szívesen csinálok.
Na akkor megyek és kiteregetek ezek után :D:


Nektek mi a véleményetek?
Mindjárt hétvége :) Kellemes pihenést!













7 megjegyzés

  1. csak ismételni tudom magam, vagyis nagyon jó, hogy megismerhetünk egy kicsit mélyebben, mint amit a blog úgymond megengedne, vagy lehetővé tenne. :) és remélem személyesen is megismerhetlek majd jobban a közeljövőben! ;) puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen aranyos vagy Lilla, totál feldobtad az estém, köszönöm szépen :)
      Én is alig várom már a talit *-*
      És a kérdéssorod :)
      Millió puszi :)

      Törlés
    2. nagyon örülök, ha sikerült feldobnom az estéd! :) hamarosan visszaszámlálás :)
      puszi

      Törlés
  2. Pontosan olyan válaszokat adtál, mint amiket már nálam is kifejtettél, de ennek ellenére nagyon jó volt őket olvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm :) Na igen, neked ebből már sok minden nem újdonság *-*

      Törlés
  3. Jó volt olvasni a válaszaidat, néhány dologban nagyon egyetértünk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Na igen, nekünk is hasonló a gondolkodás módunk, szóval már meg se lepődök :D

      Törlés