100 kérdés: 41-50

Sziasztok Lányok,

ma jön az újabb kérdés - felelek poszt :) Jó olvasást hozzá :)

41. Van párod? Ha igen, meséld el hogy jöttetek össze. :)

Páran még ismerik is személyesen :) Rövid verziót adom elő, mert a mi történetünk komplikált, mások szerint nagyon romantikus, hát szerintem nem volt az :D, na mindegy, szóval a lényeget mesélem el csak.
Egy mmorpg játékon "ismerkedtünk meg". Gates Of Andaron a neve. Hozzá teszem, hogy se ő se én nem úgy indultunk a dolognak, hogy egymásba szeretünk, aztán így alakult. Mondjuk K már több mint egy éve játszott mikor én is felmentem, és nem ismerkedett onnan össze senkivel, meg mindketten nem vagyunk híve ennek a netes dolognak, aztán mégis így alakult.

42. Mi volt életed legromantikusabb pillanata?

K mellett több is volt, a legromantikusabbat megtartanám magamnak, a második legromantikusabb az volt mikor átjött hozzám, és hozott nekem valamit. Láthattátok is már, ha figyeltétek a körmös bejegyzéseket, az ezüst gyűrű Tőle van, igazából itt az a lényeg amit mondott - hozzátartozik, hogy abban az időben elég elveszett voltam, meg nem éreztem jól magam - oda állt elém és nagyjából ezt mondta: Ezt ne értsem félre, ez még nem lánykérés, de egy előleg a jövőre nézve, és ha bármikor egyedül vagy rosszul érzem magam, nézzek mindig a gyűrűre és tudjam, hogy mindig velem van és velem is lesz.
Még volt pár közös romantikus pillanatunk, de talán ez volt az első, mikor rágondolok a szemem is könnybe lábad.

43. Szereted a sportot?

Is-is. Attól függ. Futni utálok. Táncolni szeretek, és röplabdázni is.


44. Írj 20 nem általános dolgot magadról

Azt hiszem ezt a kérdést már rég kimerítettem régebbi posztok által, mikor nagyon sok díjat kaptam egyszerre. Úgyhogy nem hiszem, hogy tudnék újat írni.
- kedvenc színem a rózsaszín, pedig ki se nézni belőlem
- körömlakk és testápoló függő vagyok
- Hello Kitty mániám van, meg Pony meg minden ami túl aranyos
- Festem a hajam, eredetileg szőkés barna...vagy barna nem tudom pontosan
- Fél görög vagyok, de nem tudok görögül, szóval simán el tudnának adni tevéért
- Imádom az édességet, sajnos ebbe K a partnerem, Ő is nagyon szereti, aminek következménye lett :D
- Este mikor elalszom mindig bedugul az orrom
- Nagyon jóízűen tudok nevetni
- Rettenetesen makacs vagyok és önfejű
- Kedvenc ételem a rakott tészta O.O
- Nem iszom alkoholt, soha semmilyen körülmények között
- Állandóan csetlek - botolok, velem mindig történik valami baleset, persze itthon töröm agyon magam
- Anime fanatikus vagyok, és japán metál illetve egyre több regényt olvasok
- Szeretek enni
- Szeretek sorozatot nézni, bár mostanában nem nézek olyan sokat
- Szeretek festeni, ellenben nem jelenti azt, hogy tudok is
- Szeretem a művészeteket
- Mindenki tudja rólam, hogy nagyon nagyon szeretem Ady Endrét
- Kedvenc íróm Darren Shan, az eddig összes megjelent kötetét elolvastam, magyarul
 Ez elvileg nem 20, de ha valakit érdekel olvasson hátrébb ott vannak még infok rólam :)

45. Melyik országba jutnál el szívesen?

Japán, Egyiptom, Új-Zéland, Spanyolország, Kolumbia, Amerika (LA, Florida), Kanada, Kína, Korea, de igazából mindenhova szívesen mennék.

46. Sorolj fel 10 jó tulajdonságot. +1et a neved kezdőbetűjével! (ne szokást írj)
 

- megértő
- jó tanácsadó
- segítőkész
- kedves (állítólag)
- szavahihető
- jó humorú (ezt nem én állítom:))
- pontos
- megbízható
- kreatív (ezt se én állítom:)
- jó emberismerő
plusz: - empatikus (túlzottan)

47. Sorolj fel 10 rossz tulajdonságot. +1et a neved kezdőbetűjével! (ne szokást írj)

- könnyen pánikba tudok esni
- hajlamos vagyok hisztizni
- makacs
- túl érzékenység
- önző tudok lenni, de ez helyzet függő, bár ki nem?:)
- finnyás
- akartos
- hajlamos vagyok elvetni a sújkot
- lusta
- nagyszájú
plusz: egyszarvú (képes voltam anyukám megkérdezni, hogy mondjon rólam rossz dolgokat e-vel, erre ezt mondta hosszas gondolkodás után :D)

48. Mennyire jellemző rád a neved?

Eleni a keresztnevem, nem nagyon tudják megállapítani a pontos jelentését, se a görögök se itthon.
Jelentése: A Heléna női név görög eredetű, pontos jelentése vitás, talán fényes, sugárzó. Valószínűleg a görög heliosz (nap) szó származéka.
Engem rabolnak el a Trójában egyébként, nem értem miért fordították át Helénára, de már nem idegesítem magam. Amúgy görögöknél, ha valakit Eleninek hívnak a szépséggel azonosítják be, szokták mondani, mondásszerűen: Szép Eleni.
De a kérdésre válaszolva, nem nem tartom magam szépnek, szóval nem jellemző rám a nevem. A sugárzó és fényes meg nem tudom, elég vakító fehér bőröm van néha :D Belső jellememre lehet igaz, ha tényleg ez a jelentése.

49. Hisztizel ha meglátsz egy pókot a falon?

Szeretem a pókokat, én biztos nem, sőt jól meg is nézegetem, aztán kitessékelem a szabad világba :)

50. Szoktál “bolhából elefántot csinálni?”

Hajlamos vagyok rá, de legalább egy idő után elismerem, hogy "majom" voltam már megint :D

Nektek mi a véleményetek? :)
Legyen szép napotok! 

15 megjegyzés

  1. A 42. kérdésen az én szemem is könnybe lábadt.Olyan szép! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy O.O Szokott még nekem írni, legalábbis régebben írt nekem, verseket, vagy vallomásokat, van egy amit a pénztárcámban hordok, mikor elolvasom mindig elsírom magam rajta. Nagyon szerencsés vagyok, hogy Ő ilyen ^^

      Törlés
  2. A romantikus élmény nekem is nagyon tetszett, olyan kedves és megható :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) köszönöm: ) kár, hogy nem tudom visszahozni újra a pillanatot.

      Törlés
  3. nagyon szép volt a romantikus pillanat, amit írtál, és olyan jó érzés lehetett! :) tényleg megható volt.
    plusz jó párszor megmosolyogtattál, miközben olvastam a válaszaid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm: ) én is meghatódom rajta ha eszembe jut a gyűrűt kb soha nem veszem le:) ennek örülök, próbáltam a magam fura humorával őszintén írni: )

      Törlés
  4. este amikor elalszom bedugul az orrom.HÁT NEKEM IS :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Onnan tudja a K hogy bealudtam mert hangosan szuszogok ÉS hallja hogy be van totál dugulva az orrom. Allergiások sorsa: D

      Törlés
  5. Én is csak nyitott szájjal tudok aludni, amitől sokszor Darth Vaderhez hasonlóan szuszogok :-D A romantikus pillanat totál megható tényleg <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D na ez úgy jó ha minél többen vagyunk igy egy helyen hogy senki ne tudjon aludni: D köszönöm, kár hogy ezt a pillamatot nem tudom újra átélni; )

      Törlés
  6. A Mono nevű japán posztrock bandát ismered??? Nagyon, nagyon, nagyon. Jók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég sokat ismerek, de őket pont nem :) Este bele hallgatok, mert minden újdonságra vevő vagyok, aztán nálad hagyok egy kommentet :)

      Törlés
  7. Nagyon romantikus és megható K. romantikus tette :) Olyan megható!

    VálaszTörlés
  8. Az előző bejegyzésemhez csatolva: Én is mmorpg-s játékon ismertem meg Zsoltit:D És nálunk se úgy indult a dolog, hogy lesz valami romantikus közöttünk. Mindenesetre most nagyon meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy más is ilyen "bénán" ismerkedett meg a párjával:)

    VálaszTörlés
  9. Köszönöm: ) Vannak neki jó pillanatai: D Na igen, de én még nem írtam le a fél történetet, ennél sokkal furább volt a helyzet, amúgy azért még mindig jobb mintha társkeresőn ismerkedünk meg az urakkal, itt meg ugy az ember nem ismerkedni megy hanem játszani, elvileg: D De ismereteim szerint nálunk a GOA-N nem sokan jöttek össze. Sőt egy két párról tudok, de az egyik már nincs együtt. Mondjuk itt ugye a távolságok számítanak. K szerencsére pesti a többi ottani ismerősöm pl vidéki.

    VálaszTörlés