Meglepetésem Judittól

Sziasztok Lányok!

Ma számomra ez egy különleges bejegyzés lesz, hiszen nagyon nagyon sok jó élmény ért, a blog által, olyan embereket ismerhetek meg és kaptam kedvességet amiknek a létezéséről nem is tudtam :)
Judit volt olyan kedves és december elején egy e-mailt írt nekem....
amiben az állt, hogy szeretne meglepni, mert kedveli a blogomat és tetszik neki ahogyan írok. Már a dicsérettől is teljesen elérzékenyültem, és még meglepetés is társult hozzá, én úgy voltam vele, hogy szeretném neki mindenképpen viszonozni ezt a gesztust, ezért megbeszéltünk egy cserét. Igazából tegnap kellett volna megkapnom a csomagot, de történt egy "kis" baleset a postán.
De előbb lássuk mi volt a meglepetés tartalma, igaz van ami hiányzik a képről mert már megettem :D

Szóval csoki is volt a csomagban, azt képzeljétek oda :) Abszolút kívánság listás darabok a lakkok, nálunk a Rossmannban már csak ez az egy NYC fedőlakk volt, majdnem megvettem, aztán mégse, NYC disco inferno, és a másik hőn áhított lakk a Miss Sporty Oh My Gem kollekciójából van, és pont ezt a kéket akartam megvenni, könyörögtem egy sort a Mikunak, de nem kaptam meg végül, arra számítottam, hogy akkor a Jézuska fogja hozni, no igen, Judit Jézuskája, pedig tényleg nem szóltam neki, hogy ezekre a lakkokra fáj a fogam :)
Kaptam egy fülbevaló szettet, nagyon nagyon tetszenek, főleg hogy több verzióban is fel fogom tudni használni, mivel a fülporcomban vagy egy pc, és ezeket ott is tudom hordani :)
És a kis hóember figura...no Ő egy hógömbből van. Úgy jártam, hogy tegnap kaptam volna meg a csomagot, de a postás közölte, hogy eltört benne valami, így csak ma tudom átvenni az xy postán. Mondtam de jó, hogy ennyire tudják becsülni mások csomagját, de tényleg. Szegény Judit itt készül vele, erre meg tönkreteszik...ma mentem érte, és tényleg minden elázott a borítékban, de szépen le lettek törölgetve miután kibontotta ma csomagot, és a csomagoló papírt is eltávolítottam a meglepetésekről. A hógömböt nem tudtam megmenteni, mert kb eltűnt a fele a gömb részének, úgy be volt törve, vagy hát inkább el volt törve, de ezt a kis hóembert sikerült belőle megmenteni, így ékes dísze lesz a polcomnak!
Nagyon szépen köszönöm Judit ezt a kedvességet, nagyon nagyon örülök neki, tényleg eltaláltad az ízlésem, látszik, hogy megismertél a blogon keresztül, köszönöm a levelet is amit mellékeltél hozzá, szerencsére el tudtam olvasni :) Örülök, hogy megismerhettelek így a blog által, már egy személyes tali hiányzik az összképhez, de ami késik nem múlik ^^

Legyen szép napotok :)


18 megjegyzés

  1. szia kedves Eleni!! húú nagyon örülök, hogy épségben maradt a többi és hogy örömet okoztam,a hógömböt sajnáltam mert, szép volt, kár hogy nem fotóztam le, és ahol vettem már nem is lehet ilyen hógömböt kapni, de legalább a hóember emlék belőle. Örülök, és én is örülök a te ajándékaidnak!
    A posta meg egy ratyi hogy bele nyúl a csomagba mert az összetört??!! Tessék?? és letörölgeti?? Bocsi de ezen kiakadtam...... És mit mondtak valamivel megtérítik, mert nem sajnálom amúgy postát mert kifizeti az ember a postaköltséget ráadásul ajánlottan lett feladva. Eltudom képzelni ha nem ajánlottan adjuk fel mi történik velük meg is rugdossák és nem marad belőle semmi. Na mindegy sajnos ez van és köszönöm én is a szép ajándékokat, nagy örömet okoztál velük! sok puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nem, én törölgettem meg :) Mármint miután kibontottam letörölgettem őket, mindjárt átfogalmazom mert tényleg én írtam félre :D Elvileg amúgy nem bontották ki a borítékot, legalábbis ott ezt mondták, meg a postás fiú is tegnap. Elvileg egy ilyen detektorral nézik meg vagy mivel, mert be kellett vizsgálni hogy nem veszélyes-e az anyag. Na igen, engem is ez bosszant, hogy ajánlott is, meg hát csomag, nyilván érzik hogy nem egy füzet van benne, aminek nem lesz baja.
      Viszont nagyon nagyon örültem így is neki, tényleg nagyon szép volt, amúgy is gyűjtöm az ilyen kis figurákat :D Úgyhogy a többiek mellett van a helye ^^ A lakkok meg tényleg wow hatást értek el nálam! Nagyon szépen köszönöm! Millió puszi Neked is :)

      Törlés
  2. Majd megmutatod a lakkokat közelebbről is?:)
    Nagyon aranyos a hóember, és sajnálom, hogy eltörött a hógömb:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze :) Köröm kúrán vagyok éppen, de jövőhéten hozom a lakkos bejegyzéseket :) Én is kikadtam rájuk...

      Törlés
  3. A lakkokra nagyon kiváncsi vagyok, ezen a nyc-n én is sokat gondolkodtam :) A hógömböt sajnálom, sajna a posta sokszor tényleg nincs a helyzet tetőfokán..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is, aztán valami belső sugallat mondta, hogy ne vegyem meg...de jól tettem :-D Pont azon gondolkodtam de jó hogy személyesen találkoztunk lehet hogy a pelatta összetört volna....

      Törlés
  4. Nagyon szép dolgokat kaptál, használd egészséggel :D

    VálaszTörlés
  5. Ó, az a miss sporty lakk de csodás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is sóvárgásom tárgya volt. Még lehet, hogy Neked is tetszeni fog felkenve :)

      Törlés
  6. Nagyon szépeket kaptál. Azok a lakkok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is nagyon örülök nekik :)

      Törlés
  7. A lakkokért meg tudnék halni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D én is ezt éreztem mikor láttam a drogériákban, erre Judit meg gondolatot olvasott :D

      Törlés
  8. A lakkokra én is kíváncsi vagyok ám! Azt hiszem a lakkok mindenhol kiütéssel győznek amúgy...ha bemutatásról van szó. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Na igen, ha új lakkot látok én is másnál tuti azt mondom azzal kezdje :D

      Törlés