Manikűrvadász 6. forduló

Sziasztok Lányok!

No végre én is beálltam a sorba és részt veszek Manikűrvadászon, ez az első alkalom . Korábban is szerettem volna, de valamiért mindig lemaradtam, és már csak a sorrend kihirdetésénél tudatosult bennem, hogy lemaradtam, Dii rendezte a 6. fordulót.

Erős kezdést kaptam, én így gondolom. Klaut "nyeretem" meg magamnak, és az Ő manikűrjei közül kellett valamit választanom. Nagyon régóta olvasom a blogját, gondolom ezt Ő is tudja, szóval igyekeztem hozzá méltó manit csinálni, ami remélem Neki és Nektek is tetszeni fog.
Dii írta lehetne kicsit karácsonyi hangulatú, ezért egy karácsonyi maniját választottam Klaunak, az eredeti alkotás:



Nagyon megtetszett ez a manija, mikor olvastam, hogy Klau munkái közül kell választanom, már akkor tudtam, hogy ez a manija lesz, igaz azért körbenéztem, de mindig ennél ragadtam le, és akkor most jöjjön az én verzióm, igyekeztem hasonlót, de mégis hozzám passzoló manit alkotni:












Fotóztam természetes fényben és lámpafénynél is, hogy lássátok, hogy különböző fényviszonyokban milyen a mani. Illetve a két lakkal is lefényképeztem lássátok mit használtam ehhez a manihoz. Sajnos a körömágyam nem jött annyira rendbe mint amennyire szerettem volna, pedig serényen ápoltam, de azért remélem így is tetszik a mani.
Szerintem hasonlít Klau manikűrjére, de mégis türközi az én ízlés világomat.
Köszönöm szépen a lehetőséget, nagyon élveztem ezt a kihívást, és nagyon izgulok, hogy mit fogtok hozzá szólni ^^

Legyen szép estétek!

54 megjegyzés

  1. Basszus, ez nagyon-nagyon szép lett :) Nekem sosincs türelmem hosszabb manikűrözésre :) Úgyhogy ilyenkor gyönyörködöm más manikűrjeiben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) Amúgy nem tartott sokáig, fél óra alatt száradással meg mindennel már kész is volt ^^

      Törlés
  2. Nagyon elegáns lett ezzel a mélybordó színnel :)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó lett! :) rögtön kiszúrtam a kis képen, hogy ez a manikűr Klaué, aztán meg arra gondoltam, hogy na vajon China Glaze lesz-e :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :) :D Már a CG alap volt mikor megláttam a manit :D Ennyi, ismersz már :D

      Törlés
  4. Gyönyörű ez a bordó CG lakk!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett Eleni kitettél magadért! puszi drága! China glaze lakk meg gyönyörű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm kedves vagy ^^ Puszillak

      Törlés
  6. Nagyon jó kis karácsonyos ez a mani, és szép is lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, jövőre ilyesmit csinálok :)

      Törlés
  7. Jajj de szép lett, hát itt is van! Nem tudom, nekem nagy csalódás volt a CG lakk, vagy csak rossz árnyalatot választottam? :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy nagyon <3 Tényleg???? Mondjuk olvastam már másnál is hogy nem mindegyik szuperál, nekem eddig nem volt vele gond. Neked melyik nem vált be?

      Törlés
  8. Nagyon szépséges lett, majd egyszer nekem is kifesthetnéd valami ilyesmire :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen :) Ajjaj :D Mikor egy etalon kér meg arra, hogy alkossak rá mindig zavarba jövök és pánik :D De szívesen megcsinálom tényleg ha gondolod :) Megtisztelő lenne :)

      Törlés
  9. Válaszok
    1. De kedves vagy Szilvi <3 Köszönöm szépen ^^

      Törlés
  10. Nagyon nagyon szép lett! Nekem így jobban tetszik, hogy vékonyak a vonalak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj Drága Gabica, nagyon kedves Tőled, nagyon szépen köszönöm <3

      Törlés
  11. Nagyon szép lett, tetszik :) És igen, hasonlít Klau manijára, de mégis benne vagy Te is :) szuper

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök a véleményednek, sokat jelent <3

      Törlés
  12. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik ^^

      Törlés
  13. Nagyon szépséges lett :) Gyönyörű az a CG lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) Igen, az egyik legszebb lakk az biztos :)

      Törlés
  14. Igazán szép lett! :) Egyszerű, szolid, elegáns, szóval maga a tökéletesség! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon Kedves vagy Iluss, köszönöm szépen ^^

      Törlés
  15. Fenségesen elegáns, nagyon-nagyon tetszik! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Irulok-pirulok, nagyon köszönöm Drága Reni :)

      Törlés
  16. Válaszok
    1. Huha, nagyon köszönöm a dicséretet, örülök hogy így gondolod ^^

      Törlés
  17. Nagyon mutatós, és szép manikűr lett! : )

    VálaszTörlés
  18. nagyon jó lett, igazán szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm Ciska, örülök, hogy így véled ^^

      Törlés
  19. Nagyon szép lett, igazi Karácsonyi manikűr. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon jól esik a dicséreted^^ Ha már nem volt karácsonyos mani a blogon, gondoltam majd most :D

      Törlés
  20. Gyönyörű lett! Annak a vörös lakknak nagyon szép színe van!*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm :) China Glaze lakk, http://azrail5.blogspot.hu/2013/12/china-glaze-red-y-willing.html itt van róla bejegyzés :)

      Törlés
  21. Nagyon szép lett! Tetszik, ahogy a saját ízlésedre formáltad. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen: ) az eredeti magamon sok lett volna, de Klaunak jól áll: ) Szóval nagyon köszönöm: )

      Törlés
  22. Nagyon jó lett! Szép :)

    VálaszTörlés