Golden Rose -matte velvet 103

Sziasztok Lányok!

Ma egy manit hoztam Nektek, amit tegnap zsákmányoltam a blogger tali keretein belül, a beszámolót a napokban fogom közzé tenni itt a blogon, a további zsákmányokkal együttvéve.
Egyenlőre itt az egyik szerzeményem, a Golden Rose matte velvet kollekcióból.

Ezt a lakkot még Erikánál láttam, sőt volt szerencsém élőben is megtekinteni, már akkor mondtam is neki, tuti megveszem, csak majd bökjön rá melyik az pontosan, :D így is történt, nem haboztam már a kezemben is volt ez a szépség.


 Azon kevés lányok egyike vagyok akik nem szeretik a matt lakkokat, de ez inkább fél matt, a csillámok teljesen elnyomják a matt hatást, így nem is használtam hozzá fedőlakkot. Pont annyira fénylik amennyire kell.









Két rétegben láthatjátok, extra gyorsan szárad és a fedése is szuper!
Telis tele van apró ezüst csillámokkal, ami különlegessé teszi a lakkot.
Az ecsete közepesen vastag, szerintem könnyen lehet vele bánni, nem csíkoz, nem foltoz, minden szempontból tökéletes lakkal volt dolgom.










 Több szín is megtalálható a Nailland honlapján illetve a standoknál. Más bloggerek képei alapján a többi szín is ilyen fél mattra szárad, a pirostól kezdve a zöldön át a kékig mindenféle színben kapható.





Nektek van Golden Rose velvet lakkotok? Mi a véleményetek a matt lakkokról?
Legyen tökéletes vasárnapotok, és kellemes adventi hangulatot kívánok!

27 megjegyzés

  1. fu ez most felkerült a listámra. nagyon szép ez a kék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is listás volt mikor megláttam Erikán :D

      Törlés
  2. Nagyon kis szép felkenve is :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kis szép felkenve is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ^^ Nagyon jó választás volt :) Remélem hamarosan a tieid közül is látunk valamit ^^

      Törlés
  4. Azta, hogy világít a kezed! :DDD Nekem kevésbé volt feltűnő a smaragdzöldem, de akkor is imádom! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Enyhén vagyok Hófehérke :D Nem szeretem ezt a kinti szűrt fényt egyébként, sokkal sápadtabbnak tűnök, vagyis a kezem :D
      Gondolkodtam hogy benti vagy természetes fényben csináljak képet, de győzött a természet, vissza akartam adni a ragyogását, jaj a zöld is kéne :D

      Törlés
  5. ínagyon szépen csillog imádom!! És 2 rétegben fed óó csodás! És az is pozitívum hogy fél mattra szárad!! Szóval tökéletese lehet :) puszi

    VálaszTörlés
  6. Csodás ez a lakk! Nekem is listán van egy matte velvet lakk, de még nem döntöttem el, hogy melyik szín legyen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh a bőség zavara az biztos, de írtam előtte listát, úgyhogy csőlátásban vásároltam, ott rontottuk el hogy visszamentünk még egyszer :D de ezt bővebben lefogom írni :D

      Törlés
  7. Huhh nagyon szép kis darab, nagyon tetszik, gyönyörű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszik, az a baj, hogy a többi kollekció darabja is túl szép:D

      Törlés
  8. Ez tényleg nagyon jó lett!! :D Most vissza megyek pénzel és lehet Én is benevezek egyre...:D Igazad volt jobb mint a sima matt! :D Bár nekem mg mindig tetszenek a mattok is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D :D :D Ez tipikus szerelem első látásra lakk- más körmén :D Szívem szerint rohannék vissza én is, de tudod..."na akkor most ki tart egy évig lakk stopot?:D"

      Törlés
  9. Ó, de szépséges! És: VÉGRE MANI!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Hát ennyi ember szavának nem tudtam nemet mondani :D Aztán előbb-utóbb csak visszanőnek :) Várom én is a te manijaidat O.O

      Törlés
  10. Díjat kaptál tőlem :P
    http://megaera-magical-world.blogspot.hu/2013/12/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De kedves vagy! Nagyon szépen köszönöm :)

      Törlés
  11. Nagyon szép :) Gyönyörű szine van, legközelebb én is lecsapok egy matt velvetre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor majd együtt kiválasztjuk melyik legyen :)

      Törlés
  12. Adok neked egy díjat, és remélem elfogadod tőlem. http://instinctpage.blogspot.hu/2013/12/a-blog-elso-dija.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, de aranyos Tőled, köszönöm szépen ^^

      Törlés