Sziasztok Lányok!
Ma egy teszt bejegyzést olvashattok a blogon, méghozzá a Balea testápolási termékéről ejtek pár szót, amit még nyáron vásároltam, de most jutottam el oda, hogy kipróbáljam
Elég izgatott voltam a testápolóval kapcsolatban, hiszen elég sok jó véleményt olvastam róla, és az ára is kedvező, ha jól emlékszem 700 huf-os áron vásároltam a DM-ben.
Hónapokig itt állt bontatlanul, ezüst fóliával lefedve, így nem tudtam megszagolni, de én mindenféle illatot szeretek, és aminek már rózsaszín a csomagolása nyert ügye van nálam :D
A csomagolásával kilóra meg lehetett már venni, nagyon cuki nagyon rózsaszín, ha elfogy a tégely mindenképpen megtartom annyira tetszik.
Így néz ki miután megszabadítottam az ezüst fóliától, nagyjából a tégely felét a fotózás óta elhasználtam.
A krém kicsit sűrűbb mint egy átlagos testápoló viszont testvajnak nem tudnám nevezni ,talán valahol a kettő között helyezkedik el állagban.
Könnyen eldolgozható, és hamar beszívódik.
forrás
Szerintem olyan az illata mint ezeknek a süti babáknak. Nem tudom emlékeztek e rá, vagy volt ilyen babátok (nekem volt és imádtam, de nem tudom hova lett szegény), de ez az illat csak akkor érződik miután felkentünk magunkra, mert tégelyből citromos-vaníliás-cukorkás, viszont bőrrel érintkezve miután kezdi beszívni magát, süti baba illata lesz, édes sütis.
A hidratálásával annyira nem vagyok megelégedve, annyira átlagos, hogy már majdnem nem érzek semmi különlegeset, a bőröm is ideig-óráig puha, és ez tényleg minden napos használtra való, viszont annyira édes az illata, hogy én speciel nem tudom minden nap bekenni vele magam, mert még hamarabb megunnám, így minden másnap használom az egész testfelületemen.
Összességében ár/érték arányban megéri, de valamiért mégse vált be annyira mint szerettem volna, talán az illata talán az állaga és a hatása miatt gondolom így, vagy ezek összessége, egyik se nyújt kiemelkedő teljesítményt nálam ami miatt újra venném.
Milyen Balea testápolót javasolnátok? Ezt kipróbáltátok már?
Kellemes hetet!
Csomagolás:5/5*
Hatás: 5/3
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Ó, a sütibabaillata van, az már jó! Imádtam azt az illatot. Kíváncsi vagyok, nekem hogy válik majd be, és bekerül-e majd kedvences videóba... :-)
VálaszTörlésNa erre én is :D Én nem húztam át a novemberi kedvenceim közé...úgyhogy lehet nem is lesz novemberben kedvenc testápolóm :D Amúgy kicsit mű illata is van...
TörlésÉn még bizakodom, hátha az én bőrömön nem lesz az... Annyira szeretném, hogy működjön! :-)
TörlésÉn is hogy neked jobban beváljon :) Mondjuk ez is lutri hiába nézi át az ember a véleményeket, akkor sem biztos hogy az beválik ami nekem :D
TörlésImádom az ilyen aranyos csomagolásokat:) Kár hogy átlagosan teljesített, mert a dobozkáért nem fizetek^^
VálaszTörlésIgen, én is sajnálom, pedig úgy vettem meg hogy mindenki dicsérte, nem csak a dobozát :D Elkenegetem, de már alig várom, hogy elfogyjon :) Októberi kedvencekben találsz Biotherm leírást :)
TörlésIgen, olvastam, nem is tudom miért nem írtam oda. Úgy tűnik a késő esti bepótolós olvasás alatt néha azt hiszem már írtam közben meg nem:S Na mindjárt pótolom is eme hiányosságom.
TörlésIgeeeeeen, nekem ciklámen színű sütibabám volt, imádtam szagizni :DDD Sajnos a költözés óta nem került elő, azóta is fáj érte a szívem :(
VálaszTörlésPusza: Reni
Nem csodálom, olyan jó kis babák voltak, nekem áfonyás babám volt, kék ruha szőke haj. Lehet szerzek egyet magamnak:D
TörlésOhh imádtam a süti babámat nekem ilyen van: http://aprod.hu/hirdetes/tonka-sutibaba-suti-baba-nincs-kalap-IDJF3Z.html nekemn a színes ruhás baba van meg, és még van süti illata:)
VálaszTörléswoow ez a testápoló kár hogy nálunk már nincs dm, de majd megyek Miskolcra :)
De jó neked még meg vannak a babád? Én is imádtam az enyémet :)
TörlésA többségnek bevált hidratálásra érdemes vele próbát tenni, hátha :)
Nagyon szemeztem ezzel a termékkel anno, és habár ezzel a sütibaba dologgal elég rendesen felcsigáztál (azok voltak a kedvenc gyerekkori babáim ^^), azt hiszem mégis inkább kihagyom. Az illata biztos kellemes, a sütibaba illatot is szerettem, de csak ezért nem veszem meg, mert a hidratálás is fontos.
VálaszTörlésÉn is a jó vélemények miatt vettem meg, de a hidratáltsága nekem nem a legjobb, lehet hogy neked be fog válni, érdemes lehet egy próbát tenni vele :) Bár a az YR kipróbáltad és bevált, na az hidratál tényleg :D Ez közelében sincs, pedig nem adok ilyen téren a márkára.
TörlésNekem is a süti baba volt a kedvenc babám, megy egy szőke szépségkirálynő Barbie :D
Uhhh ha tényleg sütibaba illata van, akkor kell nekem! Imádtam a sütibabámat, emlékszem világos kék "szoknyája" volt és szöszi haja. Amúgy milyen perverz már, hogy a sütibaba szoknyája alá szagolgattunk kiskorunkban :D
VálaszTörlésNem tudod hol lehet ilyen babát venni? :D Komolyan vennék egyet, imádtaaaam!
Nekem is pont ilyen babám volt, amúgy az a fekete áfonyás baba :D Látod még a babánk is közös :D
TörlésJó kérdés volt, én is ráálltam témára hogy nekem kell süti baba :D