15 napos kihívás

Sziasztok Lányok!

Elérkeztünk a kihívás egy újabb részéhez, mégpedig az Gradent or ombre megalkotásához.
Ezt a témát vártam a legjobban, és ezt a témát kapkodtam el, mert nem fért bele az időmbe, hogy órákat szöszöljek ezzel a manival, de ígérem hozok ennél jobbat is :)

Tudtam, hogy az új GR sand lakkommal akarok ombre-t csinálni, nagyon tetszenek a homokhatású átmentek, viszont nekem egyenlőre kevés a színválasztékom, így két színből oldottam meg az ombre hatást, eredetileg hárommal indult, de a piros a rózsaszínnel nagyon hülyén nézett ki.
És a kedvencem, biztos tudjátok azt az érzést, mikor 40 képet csináltok a manitokról és egyiket se érzitek jónak, de mégis a sok rossz közül párat ki kell választani, no én is így jártam, úgyhogy előre elnézést!


Mindenképpen két "halvány" színt szerettem volna összepárosítani.
Nagyon régen csináltam már ombre manit, és azt se magamnak hanem másoknak, úgyhogy új alapozó szivacsot is vettem, hátha szebb a végeredmény.





Két rétegben igyekeztem felütögetni, valahogy a Lovely sand-je nem akart normálisan terülni, lobogott a hajam mérgembe :D De minél többet piszkáltam annál rosszabbul viselkedett, úgyhogy így maradt :)





Ezzel a két képpel tudok sajnos szolgálni, pedig nagyon nagyon vártam ezt a feladatot! Igaz nálam sokkal jobb ombre mesterek vannak :)

Használt lakkok:
Golden Rose 68
Lovely Baltic Sand sárga

Többiek munkái:
Ciska
Mesy, Detti

Legyen nagyon szép napotok! (meg se merem kérdezni tetszik -e ez egyáltalán :D)

20 megjegyzés

  1. A legelső, ami eszembe jut róla, a cukorka. :) Nagyon jó együtt ez a két szín!

    VálaszTörlés
  2. Nálam is tervben van már nagyon régóta egy Ombre, de valahogy sosem... Na majd holnap! :D

    Jó lett amúgy a mani, csak nekem 'ölég' nyári :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, oh nálam lakk terén mindegy hogy milyen évszak van :D
      No kíváncsian várom az ombre alkotásod :)

      Törlés
  3. Oh, olyan, mint a robbanós cukorkaporok (tudod, amibe nyalókát kellett mártogatni)!! Nekem nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az az egyik kedvencem volt, miket nem láttok bele egy-egy maniba :D Nagyon jó ^^ Köszönöm szépen :)

      Törlés
  4. jó lett ez a mani,viszont én lehet felcseréltem volna a színeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Uh most hogy mondod, most már bánom, hogy nem csináltam meg a jobb kezemre a fordított verziót :(

      Törlés
  5. Nagyon szép színátmenet! Szép színeket választottál, tetszik! puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy köszönöm szépen :) Puszi :*

      Törlés
  6. Vicces, de nekem is cukorkát idéz :D Nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Cukrosnéni lettem :D Köszönöm szépen ^^

      Törlés
  7. Engem azokra a kristálycukor bevonatú habcukrokra emlékeztet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, most már ennem kell egy cukrot :D idáig bírtam :D

      Törlés
  8. Nagyon szépen mutatnak együtt a szinek :)

    VálaszTörlés
  9. Ú, de a rózsaszín. :D És milyen jól mutat a sárgával. :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon cuki a manik, ja és megkaptad a díjat! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, nagyon szépen köszönöm :) Pont most olvasom a posztod :D

      Törlés