Filmszemle

Sziasztok Lányok!

A hosszú hétvégére való tekintettel ma hozok Nektek pár filmet, amiket az elmúlt hetekben láttam.



Női szervek
Sarah egy kemény FBI ügynök, aki Bostonba folytat nyomozást, hogy lecsukjon egy kábítószer-maffia vezért. A városban van egy másik kemény zsaru Melissa aki szintén a drog ügyletek végére akar járni.
Nyilván egyik kapcsolat se indul zökkenőmentesen, ahogy az övék sem, de a nyomozás során egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és jól tudnak együtt működni amiből következik, hogy az akció jelenetek ellenére elég sok vicces helyzetben láthatjuk őket.
Ez az év vígjátéka! Imádtam, utoljára a Terhes társaságon röhögtem ennyit (azt azóta 4szer is megnéztem) és ezt a filmet is megnézem még idén, olyan szövegek vannak benne, hogy már fájt a hasam  röhögéstől és a film felét nem hallottam egy-egy poén miatt.
 forrás



 Scary or die
Öt horror filmből álló történetet dolgoz fel a Scary or die.
Nagyjából 20 percesek a történetek, van itt minden, zombi, emberevő bohóc, vámpír...
Érdekes megoldás, nem néztem utána mi is ez pontosan, nem tudtam, hogy több kis történet, de Halloweenkor szerintem pont jó film csokor ez.
Vannak benne parás részek, némelyiken meglepődtem én is. Például ez a bohócos történet ami itt bal oldalt a képen is van, leginkább ez tetszett a legjobban.

forrás




 Morning glory
Egy fiatal és tehetséges tévés producer elveszíti az állását, majd hosszas keresgélés után egy kisebb tévénél kap egy már "haldokló" reggeli műsort, a feladata, hogy életre keltse a "Pirkadatot". A szekér beindul, de mégsem annyira, hogy megtartsa a műsort a csatorna, egy nap felkeresi az egyik legjobb tévést Mike-ot, hogy segítsen életben tartani a műsorát, ám a férfinak nem füllik hozzá a foga, kénytelen kelletlen belemegy a műsorvezetésbe, ám senkinek nem könnyíti meg a dolgát.
Szerintem nagyon jó kis film volt, időnként megmosolyogtatja az embert, Rachel McAdams-et amúgy is szeretem, úgyhogy már miatta érdemes volt megnéznem ezt a filmet. :) forrás


Kísértetjárás Connenticutban 2.
Történetünkben a Wyrick család egy régi elhagyatott házba költözik. Andy felesége Liza és nővére Joyce különleges képesség birtokosai, látják a szellemeket, ezért hamar rájönnek, hogy nincsenek egyedül se a házban se annak a környékén.
Liza és Andy lánya is örökölte a képességet, aki egy Mr. Gordy nevű emberhez beszél akit csak ő lát.
Furcsa dolgok derülnek ki a régi ház tulajáról, a szellemek meg csak gyűlnek, egyre érdekesebb dolgokat mutatnak meg nekik.
Őszintén megmondva eléggé féltem- bár mitől nem?- jól össze van rakva a film, Halloween-i listában is szerepelhet akár, aki borzongásra vágyik.

forrás


 Szilveszter éjjel
Helyszín New York több különböző történetet mesél el egy időben egy helyen. Van aki a liftben ragad, van aki megbocsájt, van aki az utolsó perceit éli meg, van akinek hiányzik valaki és van aki újra találkozik.
Nehéz megfogalmaznom pontosan miről szól a film, mert több történet szálon fut, ami mégis a végén egybeköt mindent.
Nagyon jó film volt, nekem kellemes kikapcsolódást nyújtott, és a filmipar legjobbjai szerepelnek benne.

forrás




A kolónia
Akcióthriller 90 percben. 2045-ben járunk, az éghajlat szélsőséges, mindenhol rettenetes mínuszok uralkodnak, az emberek kolóniákban élnek a föld alatt. Az ötös számú kolóniától segélykérés érkezik, majd a hetes számú kolónia pár tagja a felszínre megy, hogy segítsen a rászoruló embertársaikon, ám a föld alatt meglepő dolog fogadja őket, majd vessző futásba kezdenek az életükért és a kolónia életéért.
Néha nagyon kiborított ez a film, meg nem értettem benne pár dolgot (pl hogy lehet túlélni egy robbanást, úgyhogy betemet magával mindent?!), viszont ennek ellenére elég izgalmas filmnek mondanám, egyszer érdemes megnézni.
forrás




 Gyakornokok
Nick és Billy profi értékesítők, ám egy napon a főnökük felmond nekik, új munka után kell nézniük. Billy úgy dönt beadja önéletrajzukat a Google-hoz, majd egy webkonferencián interjún vesznek részt, ahol beválogatják őket az ország legjobb informatikusai közé, ahol egy csapat végleg munkát kap a Google-nál. És hogy mihez kezd két 30-as pasi az informatika világában? A filmből komikus helyzetekbe keveredve ezt mind kiderül.
Én alig vártam már ezt a filmet, nem csalódtam, hozzák a formájukat rendesen :)
forrás


 Mellékhatások
Emily és Martin tökéletes házasok életét élik, addig míg Martint le nem csukják. Emily teljes depresszióba esik még az öngyilkossággal is megpróbálkozik és miután a férje kijön a börtönből akkor sem javul semmit az állapota, ezért felkeresi Jonathan Banks pszichológust abban reménykedve, hogy helyre jön. Emily állapota nem változik, ezért Banks úgy dönt, hogy egy új gyógyszert ír fel neki, de a mellékhatásokkal senki sem számol.
Nagyon durva csattanója van ennek a filmnek. Az eleje nagyon vontatott én kétszer is elaludtam harmadjára is részletekben láttam, de aki kibírja, hogy nem alszik el az első egy órában az egy nagyon jó filmet fog látni, és nem mellesleg a kedvenc színésznőm Catherine Zeta- Jones is játszik benne *-*
forrás


Engedj be
Oskar átlagos fiú, akit bántja pár osztálytársa amit ő csendben tűr.
A szomszédba költözik egy lány az "apukájával".
Stockholm városában furcsa gyilkosságok történnek, senki nem tudja ki az elkövető, és miért vérezteti ki az áldozatait a gyilkos.
Eközben Oskar összebarátkozik a szomszéd lánnyal Elivel, és egy különös kapcsolat kezdődik köztük.
Érdekes egy film meg kell hagyni, mondjuk a svéd filmek általában azok.
Nekem összességében tetszett, van egy jó kis hangulata a filmnek, aki meg szereti a vámpír történeteket azoknak ez kötelező darab :)

forrás




Nos remélem tetszett az összeállítás, ha már nem bírátok a tömény horrot nézzetek vígjátékot!
Mi az amit ebből láttatok?
Kellemes hetet!

22 megjegyzés

  1. Szeretem az ilyen kis összeállításokat, legalább ötletet kapok,hogy melyik filmet érdemes megnéznem :) A gyakornokokat nemrég láttam, az nagyon tetszett, valamint a Szilveszter éjjelt is láttam már, az is nagyon jó film. A női szerveket pont ma készülök megnézni, mert már több helyen is olvastam,hogy milyen jó, így hát ezt én se hagyhatom ki :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig elolvasom másoknál a filmes bejegyzést, egy csomó jó filmet szoktam látni :)
      Szerintem a Női szerveket megnézem a héten, mióta láttam azóta újra meg akarom nézni, de a Párom nem díjazta az ötletet :D

      Törlés
  2. Én is pont most készültem bejegyzést írni a mostani filmes élményeimről :D A női szervekről én már írtam, nekem az valahogy nem jött be, viszont annak örülök, hogy a Kísértetjárás connecticut-ban neked is tetszett :) A kolóniát én is nemrég láttam, hamarosan írom róla a véleményt, meg még pár filmről. Annyit mozizok, hogy lassan már nem tudom magamat követni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No láttam ám, hogy kint van a bejegyzés, megyek és el is olvasom :D
      Olvastam, hogy nem tetszett neked :( szomorúan vettem tudomásul, pedig nekem tényleg az év vígjátéka volt :D

      Törlés
  3. A Női szerveket már láttam télleg nagyon vicces film.:) Következő áldozat szerintem Morning groly és a Gyakornokok lesznek! :)))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de jó hogy neked is tetszett ^^ No kíváncsi vagyok hogy tetszettek, írjál róluk légyszi vagy kommentelj egyet ide, ha van kedved ^^

      Törlés
  4. No, akkor innen felveszek néhányat a listámra. A Női szerveket angolul láttam, és halálunalmas vlt, úgyhogy vagy a magyar szinkron javított rajta, vagy túl cinikus hangulatban néztem meg :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ne már, ez mekkora gáz, hogy ha a magyar szinkron miatt lett jobb, de ez volt belőle a kedvenc szövegem a mai napig nyomom itthon:
      Mikor beszól az albinó csávónak a nő:
      - Jól érzi magát? Mert fehér mint a fal.- mondjuk a szinkron brutál jól áll neki, szóval az is ütött rendesen :)
      Na itt teljesen végem volt :D úgy fájt a hasam, hogy kb onnantól kezdve nem láttam és nem hallottam a film felét úgy röhögtem :D

      Törlés
  5. A női szerveket még a múlthéten néztem meg, azon szét röhögtem magam. A google-at pedig tegnap este. Egész jó volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is :D Hát azt hittem amúgy a Gyakornokok jobb lesz, de jópofa volt, inkább olyan könnyed kikapcsolódásos mint agyon nevetős, mostanában a vígjátékok is olyanok mint a horror filmek, ritka a nagyon jó :)

      Törlés
  6. De jó filmek egyiket se ismertem, de most már tényleg le kell ülnünk és filmeznünk kell Szerelmemmel *-* Köszi a tippeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is mindig az enyémmel nézek filmet :) Kíváncsian várom a véleményed, amúgy is jön a rossz idő, ilyenkor az ember inkább bent van mint kint, hát kellenek a filmek :D

      Törlés
  7. A Női szervek nálam is nagy kedvenc volt, csak adhattak volna neki más címet, mert úgy látszik az én fantáziám mindig félrekalandozik.
    A gyakornokok nálam a sírva nevetős kategória volt:D Talán az év legjobb vígjátéka. Kár hogy a valóságban sokkal de sokkal nehezebb bekerülni.
    A többit nem láttam, de a Morning glory és a Mellékhatások című filmet viszont meg kell néznem. Nagyon felkeltették az érdeklődésemet. Köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, én is másra asszociáltam róla....
      Na igen, bár ha ilyen lenne a google csapat egy napra tuti kipróbálnám magam :)
      No ha megnézted írjál hogy hogy tetszett ^^

      Törlés
  8. Olyan bátor csajszi vagy, hogy végig bírod nézni ezeket a horror filmeket! Én már a kisképektől is borzongok, nemhogy megnézzem az egészet :D
    De a vígjátékok felkerülnek a listámra :) A Női szerveket láttam moziban, iszonyat jóóó! Azóta le is töltöttük és itthon is megnéztük :D Nagy kedvenc lesz még jó sokáig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha látnád hogy nézek horror filmet :D mikor nagy a feszkó és félelmetes a rész, K-hoz bújok eltakarom a szemem és kérdezgetem tőle, hogy de mi történik?:D amúgy régen egyedül néztem horrot, aztán a Tükrök betette nálam a kaput, azóta egyedül nem merek :D
      Jaj a Női szervek de jó hogy neked is tetszett :D Még most is röhögnöm kell :D

      Törlés
    2. Mintha csak rólunk írtál volna. :-D Én T. vállát nézem, és közben megkérem, hogy közvetítsen :-D

      Törlés
    3. Az a másik verzió nálam is ha úgy fekszünk rárakom a fejem a vállára, nézem a szemét, és közben kérdezem: de mi történik? :D Amúgy a hangok miatt úgyis megijedek :D
      Mondjuk mindegy, csak ne lássam mi van és mondják hogy mi történik :D Mert persze az Téged is és engem is nagyon izgat :D

      Törlés
    4. Na akkor ennyit a bátorságról :P :D
      A sztorikról amúgy az jutott eszembe, amikor én hülye képes voltam moziban horror filmet nézni a csajokkal, mondván, hogy majd úgy is végig röhögjük az egészet...na persze... a kistáskámat mindig a szemem elé tettem úgy kukucskáltam ki mellőle hébe-hóba :D:D Na azóta se nézek horrort :D

      Törlés
    5. :D :D Félős vagyok én is :D
      Mondjuk azért az se rossz :D láttál belőle valamit?:D
      Pl a Fűrészfilmeket moziban néztem meg, sose takartam el a szemem, ha trancsír akkor nem takarom el, sőt végig nézem kikerekedett szemmel- a trancsír filmekkel nincs bajom- de mondjuk ami ilyen szellemes az kifektet :D Néztem én is horrort moziban, ott még jobban bírtam a strapát :D

      Törlés
  9. A gyakornokokat imádom *-* Nem szeretnék semmi kötekedést, csak én úgy emlékszem, hogy nem 30.asok voltak, hanem 42 évesek. A többi filmet sajnos nem láttam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jah tényleg, lehet hogy 40 felett voltak, igazából az a rész nem maradt meg,olyan jól tartják magukat hogy 30-asnak néznek ki :D de köszönöm, hogy szóltál :) Remélem megnézed a többi filmet is :)

      Törlés