Blogger lista

Sziasztok Lányok!

Ma egy rendhagyó poszttal jelentkezem, jó ideje érlelődik bennem a gondolat, hogy leírnám a számomra kedves blogokat, de csak azokat (egyelőre), akiknek nincs még 100 olvasója, ezzel ajánlva őket, hogy érdemes rájuk figyelni.
Ha érdekel a lista katt a tovább gombra.

Úgy jönnek sorrendben a blogok és bloggerek ahogy látom őket a listában, tehát nem kedvenc sorrendben írom őket. Aktív blogokat fogok felsorolni.


Vixenlady Őrá nem régen találtam, de visszaolvastam a bejegyzéseit annyira tetszett. A blog külseje már megnyerő számomra, a posztok minősége is nagyon jó, és a képek is. Az outfit bejegyzéseket nagyon szeretem, hiszen Vixen nagyon csinos lány.

Angel Nagyon szeretem a körmös munkáit, ő körmös blogot vezet. Gyönyörűségesek a munkái, tényleg érdemes hozzá benézni, és feliratkozni megéri, én csak ámulok és bámulok.

sweetlife-really  Vivinek is szeretem a blogját, csak azt sajnálom, hogy már nem olyan aktív mint régebben, írta nagyjából egy hónapja, hogy átszellemül a blog, de azóta nem látok bejegyzést, kár mert ő is elég sok mindenről írogat. Az animés posztjai a kedvenceim, amúgy beauty témákban is ír.

Erika szeretek személyes blogokat is olvasni, őt is figyelemmel követem, tetszik a nyíltsága és a blog külsejét is kiemelnék, nagyon szép betűtípussal ír.

Drive in the ocean *hallucination* Imádom a termékeket amikről ír, lényegre törő, kell ennél több? :) Nézzetek be hozzá is mindenképpen!

AB őt is pár hónapja követem, minden bejegyzését elolvasom, viszonylag gyakran kommentelek, nem kifejeztettem beauty blogger. Azokat a posztjait (is) szeretem amiben a véleményét leírja, legutóbb az előítéletességről írt egy nagyon jó posztot. Érdemes őt is követni.

Az a lány őt is már elég régóta követem figyelemmel, tetszik a blog új külseje, és a posztok tartalma, szerintem a körmözés terén is nagyon sokat fejlődött, szeretem nézni a manijait.

Pinkhiéna: A feltörekvő bloggerina. A kép minősége fantasztikus, a sminkjei, és a stílusa. Mindenképpen megéri őt követni.

Barby akkor kezdtem el követni, mikor belinkelte a blogját a nyereményjátékhoz. Rendszeresen posztol, részletesen ír termékekről, és szeretem, hogy ő is sok színű. Bár nem olyan régóta blogol, de szerintem ha kitartóan posztol, sokra fogja vinni, nekem tetszik az ő stílusa.

Dorisz blogját is régóta olvasom, bár volt neki egy hosszabb szünete, nagyon örültem neki mikor visszajött, szeretem a terméktesztjeit. Őt is nyugodt szívvel ajánlom olvasásra, szeretni fogjátok a blogját :)

Berry Beauty blog az Ő blogjára valamikor nyáron kattantam rá, és szintén visszaolvastam a bejegyzéseit a kezdetekig mert imádom ahogy ír, nagyon jó stílusa van, leköti az embert.

Beu blogjára pár napja találtam rá, nagyon ügyes és jó sminkeket készít, kíváncsi vagyok hova fog fejlődni, én biztos követni fogom :)

Black Fairy Igaz neki nem tudom, hány követője van pontosan, de a blogját a kezdetek óta figyelemmel követem, kicsit hasonló a stílusunk, úgyhogy sok közös van bennünk, vannak személyes posztjai és beauty témákkal is foglalkozik.

Dóri  Nagyon szeretem az ő blogját is, különleges lánynak gondolom nekem valamiért nem átlagos beauty bloggernek minősül. Kozmetikusnak tanul emlékeim szerint, kérdeztem tőle, hogy megosztana e az olvasókkal később tippeket, és igent mondott, úgyhogy kíváncsian várom mik azok a kozmetikai tippek amiket mi átlag polgárok is bevethetünk a szépségünk érdekében. :)

CserkoMuffin az Ő blogjára is a napokban akadtam rá, nagyon szeretem a körmös posztjait, meg nagyon közvetlen lánynak képzelem őt el, meg kedvelem a humorát is, ajánlom Cserkot figyelmetekbe, olvassátok Őt is:)

Doris viszonylag kezdőnek számít, de már most lekötött a blogja, ő is beauty témában utazik, szerintem érdekesek a bejegyzései, és nagyon sok képet tesz közzé, szeretem nézegetni.

Nooci Őt is már elég régóta olvasom, többnyire személyes bejegyzéseket ír, fiatal mégis elég érett a gondolkodása, általában a szerelméről ír. Kedvelem mert őszintén leírja amit gondol.

Fairyland kezdetek óta követem a blogját, és már első látásra imádtam, főleg miután megláttam, hogy japánul is ír. Miatta még közelebb érzem magamhoz a szigetországot mint eddig, kedvemért elég  sok Japánnal kapcsolatos bejegyzést tett közzé, imádtam olvasni, de szeretem a manijait a sminkjeit, és mindent amiről ír, és amiket megmutat. Igaz, ő nem olyan vonatkozásban kedveli a japán kultúrát mint én, de mégis úgy érzem ez is egy közös pont közte és köztem :)

LollypopShoo Ő az egyik kedvenc sminkes blog íróm, olyan sminkeket csinál, hogy leesik mindig az állam, pedig nem is tanulta, érdemes nyomon követni a munkáját mert tényleg eszméletlen amit alkot!

Nóri Őt nem olyan rég kezdtem el olvasni, szeretem ahogy fogalmaz, ő is beauty blogger, sok újdonságot lehet nála olvasni és látni is :)

Freja Nagyon szeretem a blogját, csak azt sajnálom, hogy viszonylag ritkán posztol, pedig teszik a blog külseje is, és az is ahogy fogalmaz, remélem nem hagyja abba a blogolást. És akkor egy új link, mert kiderült, hogy Cintia Tekla máshol is ír blogot, itt elérhetitek őt beauty témában, aminek nagyon örülök :)
http://redlips-and-coffee.blogspot.hu/

Gabi Ő is viszonylag friss husi :), tetszik mosolygós, vidám blogja van, legalábbis ahogy fogalmaz úgy képzelem el, hogy mosolyogva írja a bejegyzéseket :)

Glitterfingersss Ő is az egyik kedvenc körmös blogom, Őrá is a nyereményjátékom miatt találtam rá, azóta figyelemmel követem, extra jó manikat csinál, érdemes megnézni!

Glittery Lips Nagyon kis cuki lány :) Sugárzik az írásából a kedvesség, és nagyon klassz bejegyzései vannak, Őt is érdemes nyomon követni.

Pinkhiena Őt is pár hete, hónapja olvasom, elég vegyes dolgokról ír. Szeretem mert letisztult ahogyan fogalmaz, és az a blogjának külseje is nagyon bejön. Nagyon szép manit készít Ő is.

Hobby Bloggerina Rá is a múlt hónapban akadtam, és rögtön megnyert írásaival. Nagyon csinos ruhákat mutat be a blogján, többek közt :)

Vica Ő is új számomra, magával ragadó stílusa miatt kezdtem el követni, és elérhető dolgokról posztol, és a trendkiadásokról is lehet nála értesülni.

Horgo blog Ilyen szép horgolást is ritkán látni! Nagyon kreatív és ügyes a lányzó, nagyon szeretem a munkáit!

Judit Nagyon szeretem a manikat amiket készít, kiemelném hogy több nyelven írja a blogját! A terméktesztjei is hitelesek és lényegre törőek ( ám visszanézve mikor még a poszt született nem volt meg a 100 követő, úgyhogy innen is Gratulálok Neki hozzá, megérdemli! :) )

Lakkalandok Nagyon szép manikat csinál, bár még kezdő blogger, de már most kedvelem a posztjait.

LakkMatt posztja hatására rendeltem meg az 1 éves Pixiboxot, pedig nem akartam, de olyan meggyőző bejegyzést írt, hogy 11.20 kor le is adtam a rendelést :D No ilyen hatással van az olvasóra kérem szépen :)

Lauren Nagyon szeretem a körmös posztjait, csomó jó körömlakkja van *-*

Ancsi Szép is, közvetlen is, mosolyog is a képeken, jókat ír érdemes rá figyelni, nagyon aranyos kisugárzása van a képeken amin Ő szerepel :)

Liza lakkjai  a blog címéből is kiderült, hogy körmös blogot ír Liza, nekem nagyon tetszik az amit alkot a körmén :)

Madamoiselle Noir Padlása Neki nagyon szeretem a képeit, gót stílusban van leginkább otthon, szeretem a stílusát mind írásilag mind külsőleg.

Jousten az Ő blogját is nem rég fedeztem fel magamnak, szerintem nagyon klassz sminkeket készít, az utóbbi posztja a koponyás sminkről nagyon tetszik.

Szilvi személyiségét nagyon nagyon szeretem, mikor elkezdtem a blogját olvasni (idejét se tudom már mikor), már akkor úgy éreztem mintha a barátnőm lenne, furcsa. Megtaláltam a bejegyzéseiben magamat, nagyon sok témában hasonló a véleményünk, illetve elég sok közös témánk van. És a legdurvább, hogy láttam egy közös ismerősünknél képeit az esküvőjéről és végig nézegettem, látszott rajta, hogy boldog jó volt ránézni, aztán később kiderült, hogy a blogját is véletlen megtaláltam :D A sors!

Réka Őt is elég régóta követem, nagyon szeretem a manikat amiket készít, érdemes őt is folyamatosan olvasni :)

Daura minden olyan dologról ír ami érdekelhet egy beauty dolgokat kedvelő lányt, szeretem ahogyan fogalmaz és a képeit is.

Naomi Ő is körmös blog, és Őt is azért olvasom folyamatosan mert tetszik amit csinál, kreatív lányzó.

Negiluy régóta olvasom a blogját, az Aden smink versenyen figyeltem rá fel, megérdemli, hogy még több olvasója legyen, hiszen nagyon igényes a blogja és érdekes dolgokról ír, hasonló termékeket használunk, és pl az Essence piros sand lakkjáról is azonos a véleményünk :D Imádom a sminkes bejegyzéseit is, olyan jó színérzéke van, hogy csak na!

Reni Róla nehéz nem elfogultan írnom :D Imádom a humorát, és a bejegyzéseit, a blogját!  Mondtam is neki személyesen, hogy lehetne több olvasója, mert tényleg nagyon nagyon jól ír! Ő bátorított arra is, hogy ezt a bejegyzést megírjam.

Perelin Ő is személyes blogger inkább, vagy hát nem is tudom besorolni Őt, mindenféle posztot olvastam már nála, elég közel érzem magamhoz a bejegyzéseit, érdemes figyelmet szentelni rá!

Pinklor most éppen a Grand Canyon-os képekkel bombáz minket a blogján O.O Csak ámulok és bámulok!

Mely -re is a nyereményjátékomon figyeltem fel, Ő is változtatott a blogján és milyen jól tette! Nagyon jó írásai vannak, nem csak beauty témában.

Hajna Vele nem tudom mi történt, mert már kommentelni se látom sehol, remélem nem szűnt meg a blogja mert mindent olvastam Tőle! Hajna gyere vissza, vagy adj életjelet (szerintem úgy néz ki mint Emma Wattson)!

Small girl big city Egy Amerikában élő lány osztja meg velünk szépségápolási tippjeit, termékeit. Nagyon szeretem az ő bejegyzéseit is, főleg hogy olyan dolgokról olvashatok amit itthon még nem láttam :)

Zsó -nak nagyon szeretem a sminkjeit, nagyon ügyesen használja a színeket, alig várom, hogy valami jó brutál sminkkel rukkoljon elő :)

Szappanbuborék No az Ő blogjára tisztára emlékszem, évek óta olvasom, persze elején csak titokban, azt sem tudtam, hogy eszik e vagy isszák a blogokat :D Aztán elkeveredtem róla mikor még nem tudtam, hogy működnek a dolgok, de gugliba mindig próbáltam nyomon követni, aztán végre meg lett újra fél év kihagyás után, személyes blogot  vezet, nagyon szeretem amit ír. Nem tudja, hogy nekem ő volt az első blog amit elkezdtem olvasni, de most már fogja tudni, hiszen az olvasóim között köszönthetem, álmomba nem gondoltam volna még évekkel ezelőtt, hogy Ő is nyomon fog követni engem :)
Nem szeretem a Leandert, de imádtam azt mikor róla írtál :)

Szépség csak Neked  Nagyon hitelesen írja le a teszteket, szép a blog külseje, érthetően tisztán fogalmaz :) Olvassátok Őt is mindenképpen, leköti az embert az írása az biztos!

Tatus Feltörekvő beauty blogger, utóbbi posztjában azt írja le, hogy járt a Glamour kuponokkal a DM-ben, én jót mosolyogtam rajta, remélem Ő is tudott magán nevetni :) Nagyon jó bejegyzéseket ír, érdemes olvasni Őt is.

Testvérkódex Két lány osztja meg a nagy világgal a szépséggel kapcsolatos dolgait, gondolatait. Nagyon érdekes, főleg hogy ketten vannak, más más szemszögből lehet olvasni a véleményüket.

Tünde Az Ő blogját is nem olyan rég kezdtem el követni, elég sok mindenről ír, legutóbb a levendula jótékony hatásáról számolt be, illetve megosztja velünk az étkezési naplóját is, nem is rossz ötlet! Sok mindent el lehet tőle lesni :)

Tündércica Nagyon jó kis szetteket állít össze, érdemes bekukkantani megnézni mégis milyeneket :)

Unaloműzés alapfokon a Lányzó blogjára is pár napja akadtam rá, vissza is olvastam a bejegyzéseit, nagyon klassz dolgokról ír, a képek minősége is nagyon klassz. Remélem sokáig velünk marad.

Bree Mindig Tőle lopkodom a TAG-eket :D Nagyon tetszenek a bejegyzései, és neki is kedves kisugárzása van írásain keresztül és ahogyan válaszol, szerintem nagyon közvetlen Lányzó. Olvassátok őt is, tényleg érdemes, nagyon klassz blogot vezet!

Viktória Nagyon jó kis zsákmányos posztot mutatott be az utóbbi bejegyzésében, jó ízlésre vall :) Szeretem azt ahogyan ír dolgokról, remélem Ő is sokáig fog még blogolni.

Necromancica Őt is elég régóta olvasom, jó fejnek tűnik a blog alapján, Ő is személyes dolgokról poszttól, szeretem az aranyköpéseit :D

Wikka pillangó Érdemes erre a lányra figyelni, nagyon érdekes gondolatokat oszt meg az olvasóival, vannak írásai amivel teljesen egyetértek, hasonlít a gondolkodás módunk bizonyos dolgokban.

Mulberry Őt is a kezdetek óta követem, nagyon tetszenek a bejegyzései, klassz dolgokat oszt meg az olvasóval amik elérhetőek. :)

Barbi  Nagyon kedvelem az ő blogját, ő írja a Horgo blogot is (legalábbis én úgy tudom). Szeretem ezt a blogját is, olyan letisztult a blogja, legalábbis nekem az jön át az írásaiból, a receptjeit is érdemes figyelemmel fürkészni, a tálalás nagyon tetszik például a sütőtök levesénél. :)

Andi update blog, mert nem adta ki a listán, telefonon igen, úgyhogy laptopon is rákutattam jelentem sikerült! :D Andi is egy vegyes beauty blogger, aki a havi kedvenceit is megosztja velünk :) Tömör és lényegre törőek az írásai, nézzetek be hozzá is :)

Eszti, nézzétek meg a cuki kis eccarvúját :D Őt azt hittem már beraktam, erre tessék nem...szégyellem is magam miatta, de nagyon nagyon jó posztokat oszt meg velünk, szintén beauty témában.

Eufória Megindít bennem dolgokat mikor olvasom az írásait, nagyon személyesek és nagyon mélyre hatóak a gondolatai....

yndrelian  No Ő is számomra olyan blogger akinél nem értem miért nem követnek többen?! Nagyon jók a bejegyzések, és olyan klassz termékekről ír, hogy még a szám is tátva marad. Jól fogalmaz, és a képei is nagyon szépek! Tessék hozzá is benézni és olvasni Őt! :)

Mona  Ő rá is a nyereményjátékon belül figyeltem fel, nagyon jó interjút hozott össze Barbival :) Jó volt az ötlet, ős is beauty blogger, a legutóbbi posztjában egy cuki cicus látható :)

Nem gondoltam volna, hogy egy hét alatt se bírom felállítani a listát és mindig találok valakit -pedig többször is végig görgettem a jelölteket, és most eléggé szégyellem magam de Eszter fantasztikus blogját utoljára hagytam...pedig őt is rendszeresen olvasom, pont egy manijában gyönyörködtem éppen erre láttam, hogy hoppá, őt nem raktam be a listába, pedig fel volt írva! Remélem még nem késő, és időről időre visszatértek ehhez a listához, az ő blogjára is iratkozzatok fel mindenképpen, nagyon jó amit csinál!

Ez lenne az én kis listám, olyanokat válogattam össze akik 1 hónapon belül írtak már új posztot. Rajtuk kívül lenne még kit megemlíteni, de nem tudom, hogy ők még blogolnak e vagy sem, van akikért már tényleg elkezdtem aggódni, nem baj hogy nem ír, de mondjuk egy helyzet jelentő posztért nem haragudnék meg :D

Remélem pár Bloggerinára sikerült felhívnom a figyelmeteket! :) Jó olvasgatást!
Legyen kellemes hétvégétek!









68 megjegyzés

  1. Nagyon jó ötlet ez a kis összefoglaló, már találtam is magamnak olyan új blogokat, amiket ezentúl olvasni fogok :) Külön köszönöm,hogy engem is megemlítettél! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Azért vagy itt mert jó amit csinálsz ^^

      Törlés
  2. Juj, köszönöm, hogy megemlítettél ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nem volt kérdés, tudod, hogy imádlak olvasni :)

      Törlés
  3. Azrail!
    Nagyon szépen köszönöm! Azt hiszem, ez az eddigi legszebb visszajelzés, amit a bloggal kapcsolatban az utóbbi időben kaptam! :) Legyen piszok jó hétvégéd, az enyémet nagyon sikerült most feldobnod!
    A többiek közül szemezgetek, a Blogajánló II. része készül, de hátha találok innen még alanyt a további ajánlásokra is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, meghatódtam most teljesen én is! Úgy örülök neki, hogy ennyit számított Neked amit írtam, tényleg nagyon szeretem a blogod, és megérdemled a figyelmet! Köszönöm, nekem is nagyon klassz hétvégém lett amiatt mert ilyen örömet okoztam :) Kíváncsian várom a bejegyzésed a Blogajánlóról ^^

      Törlés
  4. De édes vagy! Köszönöm! Amúgy csak zárójelben (nem én vezetem a Horgo-blogot, csak szoktam posztolni ;) De már elég régóta tag vagyok, kb. 3-4 éve :) A többi blogot pedig sorra megnézegetem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majdnem eltaláltam :D Köszönöm a pontosítást! :) Én is köszönöm, hogy írsz ^^

      Törlés
  5. Jajj köszönöm hogy megemlítettél, aranyos Tőled. :) puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, Tiéd az érdem ^^ puszi :*

      Törlés
  6. De jó, szinte mindegyiküket olvasom én is :-) Kedves ötlet volt ez Tőled, nagyon tetszik :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebből is látszik hasonlóak vagyunk :D Köszönöm, lesz még folytatása! :) Havi szintre fogom ezeket bontani, novemberben jönnek a 100-200-asok aztán az afelettiek ^^

      Törlés
  7. Istenem, tündéri vagy, hogy engem is megemlítettél, bearanyoztad vele a napomat. Meglepett, hogy azt írtad, hogy nem tartasz "átlagos" beauty bloggernek. Ez érdekelne részletesebben is. :D A kozmetikai tippekről pedig igen, lesznek, csak még kell hozzá a megfelelő tudás. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki, hogy sikerült valami jót is tennem ma :) A videód után tudtam biztosan, hogy nem vagy átlagos. Van benned valami különleges, egyedi ami az írásmódodon is átjön, de ezt akkor tudtam magamban megfogalmazni mikor hallottam a hangod. Hűvös elegancia amit gondolok az írásodról, ami egy nagyon jó érzést kelt bennem, mert mégis meg van benne az a közvetlenség amitől úgy érzem elérhető vagy bárki számára, és emellett ott van a szemedben a kedvesség és a nyugalom. Leírni igazából ezt nagyon nehéz, szeretek írni, de szóban ez szerintem jobban menne :D Bár remélem átjön neked a lényeg mit akarok kifejezni, mi az ami miatt egyedinek érezlek, de már alapból a küllemed is egyedi, olyan alternatív picit, meg szerintem a gondolkodás módod is az lehet, nem tudom nem ismerlek személyesen, de biztos nem "tucat" gondolataid vannak a világról. Aztán lehet rossz a megfigyelő képességem, ezek mind pozitív dolgok amiket írtam, negatívat nem tudok, mert nem találtam :D Igen, várom a tudást :D Én kitartok :D

      Törlés
    2. bevallom, most egy picit meghatódtam. (: örülök, hogy ezt érzed, és ilyen meglátásaid vannak rólam, nagyon jól esik.

      Törlés
  8. Jesszusom :$ Te egy tünemény vagy! <3 Köszönöm!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megérdemled!! És ennél többet is :) Én is köszönöm, hogy olvashatlak, hogy a blogodra találtam :)

      Törlés
    2. És én ez által a tiédre! :) Nagyon klassz, és ezt külön köszönöm!!

      Törlés
  9. Hát...sajnos én se tudom, ugyanis a blogger a legtöbb helyen egy "nem megjeleníthető" képet tesz csak oda, és a feliratkozás gombot se tudtam kirakni...de köszönöm itt a helyet! :))
    Egyforma stílusról jut eszembe: pont ma próbáltam ki a nyeremény palettámat...és ahw*-*...IMÁDOM...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ennek meg nagyon örülök, hogy bevált a paletta, izgultam ám :D Lehet veszek magamnak is egyet, ha már ennyire dicséred :D Igen, tudom, hogy nem jeleníti meg, beszéltük anno, én is linkel tudtalak a bloggerbe berakni, bár mindegy, mert az elsők között vagy akiknek olvasom a blogját, felejthetetlen :)

      Törlés
    2. Minél hamarabb megírom a tesztet is róla, de egyelőre tanulás van...:D
      Hát...de néha be se tölt, ahhoz képest örülök neki, hogy legalább néha be tudok lépni...xD :D

      Törlés
  10. Köszönöm szépen:) félve görgettem lefele,hogy ott vagyok-e a kedvelt bloggjaid között:) Nagyon jól esett amit írtál,és igen tudok jót nevetni a Glamour napokon:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megérdemled, nagyon kedvelem a blogod, várom már a sok új posztot, és Neked is kitartást kívánok mert tényleg jó amit csinálsz! Maradok hű olvasód, ha bármi vicces történik veled oszd meg légyszi :D

      Törlés
    2. Nagyon köszönöm!:) Kitartó leszek megígérem! Megosztom!:D Örülök,hogy tetszik amit csinálok!:)

      Törlés
  11. Hogy te milyen kedves vagy! :) Nagyon jó lett ez a poszt én is találtam most egy csomó számomra új és érdekes blogot, meg vannak olyanok amiket már ismerek és szeretek is olvasni.
    Ezek után izgulok hogy bejöjjön a Pixibox! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy másokra is felhívtam a figyelmed ^^ Megérdemled, hiszen nagyon szeretem a blogod, nekem megtiszteltetés :)
      Oh nagyon várom már, biztos fog tetszeni, körvonalazódik már mi lesz benne, már az OPI lakkért megéri :D Remélem valami jó színes lakkot kapok, jövőhéten kiderül, addig nem is alszom :D

      Törlés
  12. Istenem de Drága vagy, hálás vagyok hogy bekerültem a bejegyzésedbe, köszönöm, hogy érdemesnek tartod a blogomat a követésre és a megemlítésre!!!!!!!! :))))))))))))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megérdemled, tudod mit mondtam Neked akkor is, remélem eléred hamarosan a számodra a bűvös határt:) Én örülök a blogodnak, nagyon imááádom :)

      Törlés
  13. Köszönöm, hogy kitettél! :) Sokan néztek meg rólad! Hálás vagyok!!! :) És nagyon örülök, hogy tetszik! :)
    http://dorisviciousdesign.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, a Te érdemed ^^ maradok hű olvasód Neked is ^^

      Törlés
  14. wow, köszönöm szépen az említést, ez eddig a legkedvesebb blogger élményem! :) Nagyon hálás vagyok és örülök, hogy tetszik! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök :) Tényleg megérdemled a nagy figyelmet, annyira klassz ahogyan sminkelsz, hogy tényleg tátva marad a szám sok esetben :) Te érdemed :)

      Törlés
  15. Hű, hát én is nagy izgalommal görgettem lefelé, és amikor megláttam a blogomat, nagyon boldog voltam! Köszönöm, hogy megemlítettél, kedves tőled. :) Örülök, hogy tetszik amit csinálok.

    lakkalandok.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, a magadnak köszönd, mert nagyon jó amit csinálsz, és szeretném, ha több figyelmet kapnál :)

      Törlés
  16. Nagyon kedves vagy *-* Pirulok és 103 követőm van aminek örülök. Ezek közül sokat olvasok én is, de van olyan amit nem ismerek blogot, így köszönöm, hogy ezt a posztot megírtad!! sok puszi neked Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, hiszen Te magad írod azt a jó kis blogot, és nekem az öröm, hogy olvashatom :) Igen, láttam, és nagyon örültem neki!!! :) Megérdemled :) Neked is sok puszi :) :*

      Törlés
  17. Azrail! Nagyon szépen köszönöm a a megemlítésed, bearanyoztad a vasárnapomat! Külön köszönöm a "nagyon csinos lány" megjegyzést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, bár a Te érdemed, mert fantasztikus a blogod :) És amit tény az tény :)

      Törlés
    2. Köszönöm a plusz olvasókat :)

      Törlés
  18. Nagyon nagyon szépen köszönöm, hogy írtál rólam! Igazán jól esett! C:
    Még csak átfutottam a blogok listáját és sok olyan nevet láttam, akikkel még nem találkoztam eddig. Amint időm engedni fogja, meg fogom nézni őket! : )
    Nagyon jó ötlet volt, mert így olyan blogokra bukkanhatunk, amire lehet, hogy amúgy soha nem leltünk volna rá!
    Köszönöm még egyszer a kedves szavakat! : ))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, jó amit csinálsz, megérdemled, úgyhogy Neked jár a köszönet:) Köszönöm, örülök, hogy jól sikerült a poszt :)

      Törlés
  19. Szia!
    Na most kicsit szégyenlem magamat...:(
    Mindig nagyon kedves megjegyzéseket kapok tőled és én meg el is felejtettelek követni..
    De most pótoltam ezt és remélem elnézed nekem az eddigi hiányosságot.:)
    Nagyon szépen köszönöm,hogy megemlítettél ebben a bejegyzésedben!
    Nagyon jó ötlet,hogy így segítesz a bloggereknek több követőt szerezni!
    Én pont most köszönöm meg az eddigi követőimnek a hűségüket egy kis ajándékkal.
    Ugyanis tegnap a követőim száma 100-ra emelkedett.
    (Lehet pont neked köszönhetően!) Majd nézz be te is,ha szeretnél jelentkezni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Te jó ég ne tedd, nincs mit szégyellni :) Köszönöm, megtiszteltetés hogy feliratkoztál Huha, gratulálok a 100 követőhöz, de jó lenne ha tényleg volt benne részem, de ha igen, ha nem megérdemled! De örülök neki! :) De jó meglepetééés :) már nézem is, sőt tuti jelentkezem, köszönöm a lehetőséget! És még 100 olvasót legalább!

      Törlés
  20. Köszönjük, hogy megemlítettél minket! Nagyon jól esik és feldobtad a napunkat. Végignézzük majd a listát, van még akit nem ismerünk :) Mi is szeretjük az írásaidat :) Még egyszer nagyon köszönjük!

    VálaszTörlés
  21. Igazán nincs mit :) Örülök neki hogy örültök, megérdemlitek a figyelmet :) Köszönöm a dicséretet :) Nagyon jól esik ^^

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm szépen az ajánlást! Nagyon kedves Tőled. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit, remélem sokan eljutnak hozzád :)

      Törlés
  23. Köszönöm szépen én is az ajánlást! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tetszik amit csinálsz, megérdemled, remélem még több olvasó fog figyelemmel követni :)

      Törlés
    2. ...és köszi a linkcserét is :D :*

      Törlés
  24. Jaj, köszönöm szépen hogy megemlitettél és a dicsérő szavakat :) Most is folyamatban van még egy-két japános bejegyzés is, csak még ki kell dolgozni őket.
    Nagyon jó poszt lett, találtam nagyon jó és érdekes blogokat, amelyeket eddig nem ismertem :)

    VálaszTörlés
  25. Ne köszönd, a te érdemed ^^ Huha de várom már *-* Örülök, hogy tudtam újat mutatni :)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szépen köszönöm !!! Annyira jól esik,hogy engem is meg említettél :) Most felvillanyoztál! Néha úgy érzem felesleges az egész. úgyhogy jó érzés,hogy talán mégse! Köszönöm !!! Örülök,hogy tetszenek a "munkáim" .
    Noémi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne add fel :) Nem felesleges csináld tovább mert jó vagy benne ^^ örülök, hogy felvillanyoztalak :) Maradok további olvasód :) :*

      Törlés
  27. Nagyon szépen köszönöm, hogy megemlítettél, igazán jólesik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit :) Még sok jó posztot írjál nekünk ^^

      Törlés
  28. Elmondani se tudom mennyire köszönöm ezeket a szép sorokat! Annyira megható volt olvasni így reggel koránjában, hogy még a könnyeim is kibújtak. Elmondhatatlan az amit most érzek! Köszönöm!
    És azt is köszönöm, hogy ennyi jó blogot gyűjtöttél össze, van közöttük sok érdekes:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meghatározó blogger vagy az életemben az biztos :) Hiszen a Te életed követtem nyomon először az biztos :) Ne köszönd, végül is erősen benne vagy abban, hogy elkezdtem a blogok iránt érdeklődni, szóval én tartozom köszönettel Neked ^^ Örülök hogy új blogokat fedeztél fel, örülök, hogy a célomat elértem és tudtam másoknak is segíteni :)

      Törlés
  29. Jesszus de drága vagy, hogy megemlítettél!! :) Nagyon szépen köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Te érdemed ;) Nagyon klassz a blogod szeretném ha minél több emberhez eljutna :)

      Törlés
  30. Nem tudom, hogy elküldte e az előző kommentem, de ha mégsem, akkooooor: nagyon-nagyon szépen köszönöm, hogy engem is megemlítettél! Feldobtad a napomat, de tényleg! Nagyon aranyos vagy, és még egyszer nagyon szépen köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sajnos, pedig mindent engedélyeztem, nekem is tűnt már el kommentem az éterben :D Igazán nincs mit, örülök neki, hogy tudok segíteni :) És Tiéd az érdem Te vezeted a blogod, szeretném ha más is olvasná, mert klassz ^^

      Törlés
  31. Köszönöm szépen a kis ajánlót a blogról, eszméletlenül jól esett :)

    VálaszTörlés
  32. Köszönöm, hogy megemlítettél engem is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit megköszönni :) Örülök hogy rád találtam :)

      Törlés
  33. Csak most vettem észre magam, ahogy haladtam lefelé a sorban, nagyon köszönöm! :))

    VálaszTörlés