Sziasztok Lányok!
Ma egy könyv ajánlót hoztam nektek, mégpedig nem mást Takami Kósun regényét a Battle Royal-t.
Csak erős idegzetűeknek!
Előszóban egy kis információ osztok meg veletek a könyvről.
Takami egyetlen regénye a Battle Royal, információim szerint semmilyen más regén nem szerepel a neve alatt. 1999 látott napvilágot ez a könyv, ami elég nagy felfordulást okozott Japánban. Először az Óta kiadó adta ki ezt a regényt majd később manga és film formájában is megörökítették a Battle Royal-t.
Volt szerencsém a filmhez is, előbb láttam mint olvastam volna a könyvet, nem is tudom eldönteni melyik a jobb, én nagyon szeretem a japán filmeket, és sokkal jobban visszaadják a könyv adaptációt mint tőlünk nyugatabbra. Szerintem érdemes rááldozni a filmre két órát.
A könyv külseje is nagyon jól meg van tervezve, ha forgatja az ember a fény felé akkor japán írás jelek rajzolódnak ki, sajnos nem tudom mi van oda írva mert nem tudok japánul. Belseje is nagyon igényes, mintás és a külön fejezeteknél rajzok vannak.
A történet:
A 3/b osztály kirándulni indul, minden 15 éves várja az utazást míg egyszer csak mindenki elalszik a buszon.
Egy iskolában találják magukat mikor magukhoz térnek, látszólag minden rendben, addig míg az osztályfőnök meg nem szólal. 21 lány 21 fiú mered az ismeretlen férfira aki beszél hozzájuk és közli a játék szabályokat.
Az osztály a Japán kormány egy programjában vesznek részt, ezt a programot minden évben megrendezik 3.-os osztályoknak. A program lényege: csak 1 fő maradhat.
Már a könyv elején pörögnek az események, az első pillanattól kezdve izgalmas, de a forduló pont akkor jön el mikor az osztályfőnök közli velük a játékszabályokat. A játékszabályok szerint 42 fős osztályban 1 ember élheti túl az egészet. A játék lényege, hogy egymást kell megölniük az osztálytársnak addig amíg egy győztes nem marad. Megszökni nincs esély. Nyakukon van egy nyakörv, amit ha megpróbálnak leszedni felrobban, illetve ha tiltott zónákban tartózkodnak felrobban - a szigetet cellákra bontották x idő közönként egy bizonyos cella tiltott zóna lesz, ott nem tartózkodhatnak a diákok, így kényszerítve őket a folyamatos mozgásra-, vízbe se tudnak ugrani mert hajók figyelik őket, és ha valaki el akarna úszni a szigetről lelövik.
Elég erősen kezd a könyv, ketten meg is halnak pedig még a játék el se kezdődött. Egyesével hagyják el az épületet a diákok, kifelé menet kapnak egy csomagot, amibe van kenyér, víz és találomra egy fegyver, van akinek UZI jut valakinek csak egy villa.
Az író megrendítően ábrázolja a gyerekek hozzáállását a játékhoz, van aki beszáll van aki küzd a kormány kegyetlensége ellen. Minden gyerekről kiderül, hogy mitől olyan amilyen, mi az amire a halála előtti pillanatokban gondol, mit tart fontosnak. Kegyetlenül ábrázolja a gyilkosságokat, sokkolóan hat az olvasóra a Japán kormány és emberek viszonya a "játékhoz".
Nekem voltak részek mikor a lélegzetem is elállt, annyira izgultam. Igazából ez a regény folyamatosan arra készteti az olvasót, hogy pattanásig feszült idegekkel olvasson, és várakozással telve lapozzon a következő oldalra, hogy megtudja ki az az egy aki túléli ezt a kegyetlen játékot.
Olvastam jó pár regényt, horrortól kezdve minden félét, de azt kell írjam, hogy ez felül múlt mindent. Még most is eléggé a könyv hatása alatt vagyok, megviselt az ami benne történt. Egy szót tudok rá mondani azon kívül, hogy a világ egyik legjobb regénye: döbbenetes.
Az éhezők viadalát nem olvastam csak láttam, de nyilván ennek a könyvnek a mintájára készült, az is elég jó film, de a Battle Royal nyomába se ér! Aki szerette Az éhezők viadalát szerintem fogja szeretni ezt a könyvet is. Tényleg erős idegzetűeknek ajánlom!
Más info: csütörtökön Robin Cook az Alexandra, Párizsi Nagyáruházában dedikál! Nekem Ő az egyik legkedvesebb íróm, úgyhogy én tuti megyek. Délután 5-től lesz a dedikálás! Aki szereti Robin Cookot szerintem ne hagyja ki ezt a lehetőséget :)
Valaki olvasta ezt a könyvet? Vagy látta a filmet?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sajnos egyiket sem láttam/olvastam, bár lehet jobb is. Nem az én idegzetemnek készülnek az ilyen könyvek/filmek.
VálaszTörlésAz alap szituáció szerintem amúgy nem gond, egy kicsit hajaz az Éhezők viadalára, inkább az a tény sokkol hogy 3. osztályosok öldösik egymást és ez azt eredményezi, hogy korán kell felnőniük....
Ha valaki túl is éli ezt ennyi idősen, szerintem egy életre megnyomorodhat lelkileg. :S
Szerintem az Éhezők viadala rajzfilm ehhez képest :D Mondjuk ez 1999-ben íródott, tehát jóval előbb volt mint az éhező viadala. Mondjuk nekem tetszett a film, de ez sokkal jobban, bár ez jóval kegyetlenebb is.
TörlésMegfordult a fejemben, hogy le kell raknom pár órára a könyvet mert túl sok benne minden, meg ugye nálam önkénytelen hogy elkezdek egy könyvön gondolkodni, beleképzelem magam mi történne, ha ilyen helyzetbe kerülnék, de arra a döntésre jutottam, hogy én biztos, hogy megölném magam, mert a barátaimat nem tudnám megölni, és ugye ebbe a regénybe elég sok a barát, végül is szokták mondani, hogy bajban ismerszik meg ki a barát, hát itt kiderül. Miközben olvastam az is eszembe jutott mi van ha tényleg volt ilyen, annyira részletes és kidolgozott mintha valódi történetet olvastam volna. Félelmetes. Na igen, szerintem ezt a túlélőnek nem hiszem, hogy sikerülne feldolgozni.
Nagyon sokáig szemeztem ezzel a könyvvel a boltokban, mert birizgálta a fantáziámat rendesen a sztori (egyik barátnőm elolvasta és mesélt róla), de rám annyira nagy hatással vannak az ilyen drámai dolgok, hogy végül nem mertem belevágni. Nem bírom a brutalitást, és hiába érdekes, meg hiába jól megírt történet, a várható borzalmakat nem hiszem, hogy át tudnám vészelni. Mindent túlságosan átérzek és ez nekem sok lenne. Ez olyan könyv számomra, amit az egyik felem mindig vágyni fog elolvasni, de végül sosem veszem rá magam. Talán jobb is :)
VálaszTörlés18 éves korom óta el szeretném olvasni...25 éves koromig vártam vele, nem is bánom :-D mondjuk én szeretem az ilyesmit a Fűrész az egyik kedvenc filmem. Szerintem ehhez a könyvhöz hangulat kell. Több mint egy éve vettem meg, most volt hozzá gyomrom :-D megértem az álláspontod, tényleg kell ehhez idegrendszer :)
TörlésÉpp írni akartam, hogy na, megvan, miről koppintották az Éhezők viadalát, de Te is erre a következtetésre jutottál. Felveszem a listámra, köszönöm a tippet :-)
VálaszTörlésErre meg azt mondják hogy a modern Legyek Ura :-) most már azt is elolvasom ezek után. Az ehezők viadala kb annyiban más hogy lightosabb de majdnem egy az egybe koppintás. Bár ennek nincs több kötete. A filmből van 2. rész de nem láttam még. Remélem fog tetszeni :)
TörlésMármint neked Katy a könyv ha elolvasod :)
Törlésén a filmet láttam. azt mondják, hogy a könyv jó, de nekem a film nem tetszett. nem szeretem az ilyen "hentelős horrort", nem tudom komolyan venni. inkább röhejesnek mondanám. ez csak a film, a könyv attól még lehet jó. az éhezők viadalával csak úgy tudom összefüggésbe hozni, hogy a nagyobb hatalom el akarja nyomni a kisebbeket, de koppintásnak nem mondabám.
VálaszTörlésMeg ott is gyerekek hentelik egymást. :) sokan nem szeretik a japán filmeket a túlzások miatt. Mondjuk nekem is el kéne olvasni az Ehezők viadalát hogy tutira úgy érezzem hogy koppintás vagy sem. Nekem annak tűnik :)
TörlésNekem a film egyáltalán nem tetszett. De a könyvet nem tudtam letenni. Kellemes, elgondolkodtató, és brutális egyben:)
VálaszTörlésÚgy látom a filmmel egyedül maradtam.:-D én is így vagyok a könyvvel, és tényleg nem lehet letenni :)
TörlésFelkeltetted az érdeklődésemet, én is nagy Japán fan vagyok (már csaknem otaku ^^)Most kerestem meg a mangát, de biztos megnézem majd filmen is,talán még a könyvet is elolvasom. Amúgy nem szeretem a horrort, de animében és mangában igen.
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök :) szerintem ha van lehetőséged a könyvet olvasd el előbb, mondjuk én is előbb láttam a filmet és nem veszített a könyv az értékéből :) Szeretek japán regényeket olvasni :) Haruki lesz a következő akiről írok :) kedvenc mangád és animéd?
TörlésNa ez jó kérdés! Mangából az egyik kedvencem a Nozoki Ana, a magyar Black Eye-t is csípem,a HotGimmick is jó, meg azokat szeretem, amiket fordítok: Hana ni Kedamono, Akuma no Puzzle. De rengeteg oneshotot olvasok, nem jegyzem meg mindegyik nevét sajnos :/ Anime kedvenc most az Attack on Titan, de szeretem a Narutot, Highschool of Dead, The Mysterious Play, Soul Eater, Elfen Lied, Gossick, Hellsing, Vampire Hunter D, bár az csak OVA. Még tudnám sorolni órákig. :)
VálaszTörlésA Vampire Knight mangáját és animéjét is nagyon szeretem.
Na jó, nem írok többet, mert velem lesz tele az oldal. ^^
Melyik oldalon fordítasz ? Nah mangákból még egyet se olvastam amit felsoroltál de utána nézek mindenképp! Utoljára a Gantzot olvastam kár hogy vége. Attack on Titanról se hallottam de.tetszik a címe ha ma gép közelben leszek megnézem. No igen én is tudnék mit sorolni :-D pecsás conra jössz?
TörlésIde szoktam fordítani: nemcsakmangak.blogspot.hu Mame a fordító nevem, de még csak pár hónapja kezdtem.
VálaszTörlésNem, sajnos messze vagyok a nagyvárostól és nincs is keretem felmenni, de jövőre mindenképp be van tervezve valamelyik Con.