Nyári kívánságlista

Akik régóta olvasnak, esetleg ismernek személyesen, azok tudják, hogy mennyire, de mennyire utálom a nyarat. Persze, ha egy görög tengerparton tölthetném a nyaram 100%-át egy rossz szavam sem lenne. Tudom, a nyár a melegről szól, de az utóbbi egy évtizedben a hőgutától is. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének kívánságaim, össze is írtam nektek. 



Nyáron literszámra használom el a tusfürdőket és a korai hőségnek köszönhetően elsősorban hűsítő érzésre vágyom. Az egyik vágyam a Bath&Body Works Summer Marshmallow tusfürdője, amely nem hűsít, de finom nyári pillecukor illata van. Jelenleg a Notino webáruházában készleten van, úgyhogy ha szeretitek az édes illatokat, amelyek frissítően hatnak, akkor ajánlom figyelmetekbe.

A következő a sorban az Original Source mentás tusfürdője, amelynek évek óta fogyasztója vagyok a hőség idején. Idén még nem táraztam be belőle, de ami késik nem múlik. 
Sok jót olvastam már a Dirty Springwashról a Lush kínálatából. Állítólag ez is kiválóan hűsít és hidratálja a bőrt közben. 

Habár nyáron nem szoktam gyertyát égetni, idén megjött hozzá a kedvem. Jelenleg ezzel a Bath&Body Works ananász-kókusz illatpárossal szemezem egy ideje. Korábban nem próbáltam a márka gyertyáit, de sok jót hallottam róluk. 
A bejegyzés megírása közben eszembe jutott a tavalyi Black Friday a Notino webshopjában. Végül is már csak pár hónap és reménykedem abban, hogy a BBW termékek is részt fognak venni az akcióban, mert akkor több gyertyát is be fogok belőle szerezni és a régóta vágyott téli illatokból is feltankolok. 

És ha már nyár, akkor nyaralás. Igaz, idén sem megyek nyaralni, maximum Maradva vagy a Járda-szigetekre. Azoknak akik nyaralnak érdemes lehet ilyenkor utazóméretű kiszerelésben vinni például a hajápolási termékeket. A Notino webshopjában most a népszerű Schwarzkopf Sun Protect termékcsaládja cuki neszesszerben és utazóméretben is kaphatóak, hogy a hajunk nyaraláskor is ápolt legyen. 


Vannak akik koncertre járó vagy fesztiválozó típusok. Jómagam nagyon szeretek koncertekre járni, de sokkal kevesebb ilyen eseményre megyek, mint szeretnék. Hónap végén fellép ismét a Japán egyik metalcore együttese, a Crossfaith. Sajnos a 2012-es koncertjüket kihagytam. Nagyon szeretnék elmenni a mostani koncertjükre, majd meglátjuk mit hoz az élet. Fesztiválok közül szerintem idén is egyedül a Voltnak vannak szuper fellépői, például a Depeche Mode-ot szívesen megnézném. 

Smink és egyéb kencék nem akadtak, mert testápolót hőhullámok idején nem nagyon használok, valamint a sminket is 25 fok felett elszoktam hagyni. Parfümöket is felváltják a testpermetek, de abból nagyjából mindegy is, hogy mit fújok magamra csak hűsítsen. 

Ha van kedvetek Facebookon osszátok meg velem, hogy Nektek milyen kívánságotok vannak 2018 nyarát tekintve.

2 megjegyzés

  1. Nagyon aterzem a nyarutalatot, egyszeruen en se tudom mar hogy elviselhetove tenni a hőséget. En se megyek most nyaralni, de ez a Schwarzkopf szett nagyon cuki, nagyon tetszik :) Az Original Source tusit tavaly ota vadaszom, de eddig sikertelenül, remélem iden sikerrel jarok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A DM-ben lehetett kapni, idén viszont a Baba menta tusijával fürödtünk. Igaz, már tuti későn írom, de most szól drága Anna, hogy nem jelennek meg a megjegyzések. Úgyhogy bocsánat, hogy most reagálok.
      Ugye?! Nem is értem ki szereti azt a meleget, amikor levegőt sem lehet kapni és az ájulás kerülgeti az emberlányát.

      Törlés