Már biztosan tudjátok, hogy nagyon szeretem a meglepetés dobozokat. A Good Stuff kicsit más koncepció alapján működik, mint a hazai boxok többsége, ugyanis itt Te magad válogathatod össze mely termékeket szeretnéd kipróbálni. Egy dobozba 4 teljes kiszerelésű terméket tehetsz (bármint, ami fenn van az oldalon), ami kiszállítással együtt 6990 forintba kerül.
Szóval van meglepetés, meg nem is. Amit biztosan tudtam, hogy a Dear Body termékek közül egy testpermetet és egy tusfürdőt mindenképpen szeretnék kipróbálni, valamint a Calena testápolói már évek óta kívánságlistában szerepelnek. A meglepetés, amire nem számítottam az két Marilla Szappan volt. A márka nem volt számomra ismeretlen, mert 2 évvel ezelőtt már készítettem Marilla Szappan alkotójával egy interjút.
A csomag hamar és biztonságban, valamint sértetlenül megérkezett.
Dear Body termékek mindenféle szempontból hasonlóak a Victoria's Secret márkához. Victoria's Secrettől egy testpermetem van, de a Dear Body permet is minőségben és intenzitásban hozza ugyanazt, amit a VS is.
A Secret Charm testpermet abszolút a tavaszt idézi alma-jázmin illatával. Rajtam inkább az alma érvényesül, de egy órával később előbújik a jázmin is. A tartósság a permetekhez hasonlóan pár órán át érződik.
A Pure Seduction tusfürdő a vörös szilva és a frézia illatával kényeztet. Nagyon finom, friss, gyümölcsös illata van.
Kellően habzik, jól tisztít. Az illata fél órán át még érződik a bőrön. Törölközés után kicsit száraznak éreztem a bőrömet.
A Marilla Szappanok kiváló minőségűek, az illatuk pedig elég intenzív. Mostanában kézmosóként szoktam szappanokat használni, főleg natúr vonalból, mert az ekcémámat kevésbé irritálja.
A kezemet a szappanok nem szárítják, nem irritálják. Alaposan és hatékonyan tisztít.
A Calena bambusz-tej testápolója igazi uniszex illat. A testápoló kiszerelése pumpás, így könnyen adagolható. A testápoló színe fehér, állaga sűrű ugyanakkor jól eldolgozható. A bőrbe pár perc alatt beszívódik. Már első használat után varázslatosan puhává és hidratálttá varázsolta a bőrömet. A kellemes friss, zöld illat sokáig érződik a bőrön.
Szintén régóta ki szerettem volna próbálni a Calena testvajait. A kialakítása érdekes, hiszen úgy kell használni, mint egy stiftes dezodort. Ez a verzió gránátalmás. A gyümölcsöt nagyon szeretem, illatban is kedvelem, viszont nem gondoltam volna, hogy töményen inkább grapefruitillatra fog hasonlítani. Először megijedtem, mert nem tetszett az illata, aztán felkentem magamra és sokkal lágyabbá szelídült. Bőrrel érintkezve inkább citrusos felhangja van a testvajnak, enyhén gránátalmás. A hidratáló hatása kiváló, és egész hamar beszívódik a bőrbe. Úgyhogy összességében elégedett vagyok a választásommal.
A csomagban még volt két Magister Products minta, ezeket még nem próbáltam ki.
Szerintem ez egy remek szolgáltatás, mert hiába tudom, hogy miket pakoltam a dobozba mégis megvan a meglepetés élménye, hiszen a választott termékeket nem ismertem.
Nem csak kozmetikumokat lehet beleválogatni a Good Stuff dobozba, hanem babaholmikat, párnahuzatot és ékszereket is.
A Good Stuff meglepetés dobozt EZEN a linken érhetitek el, és számtalan meglepetéssel és heti akciókkal vár Titeket a szolgáltatás!
Viszont a Good Stuff több, mint egy meglepetés doboz, hiszen a weboldalon számtalan cikk, és teszt olvasható: http://goodstuff.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/goodstuff.hu
Facebook Good Stuff: https://www.facebook.com/goodstuffdoboz
Instagram: https://www.instagram.com/goodstuffmagazin/
Ti ismeritek a Good Stuffot? Mi a véleményetek róla?
Imádom én is a Goodstuffot, holnap érkezik a 4. dobozom :))
VálaszTörlésMiket kértél?
TörlésDe szépek azok a Dear Body termékek *-* A Calena testvaj pedig érdekesen hangzik, ahogy az egész szolgáltatás is, de nem tartom rossz ötletnek, sőt :D
VálaszTörlésSzerintem is szuper ötlet :) A Calena termékeket, ha lesz lehetőséged feltétlenül próbáld ki, mert nagyon-nagyon jók :)
Törlés