Blog Karácsony 2016

Iluss ismét megrendezte a Blog Karácsonyt, nem gondolkoztam sokat jelentkeztem is a már hagyománynak mondható kezdeményezésre.
Engem Drága Anna „húzott”, én pedig a Testvérkódex blog egyik íróját Mesyt
Lássuk mit hozott Anna Jézuskája:


A csomag tele volt mindenféle jósággal, eleinte azt sem tudtam merre áll a kezem, és a fejem a bőség zavara miatt. Kaptam egy kézzel írott szép levélkét, amelyet nem mutatnék meg, mert úgy gondolom, hogy a levelek privát jellegű dolgok.
Igazából csak a kedvenc illataimat mondtam Annának, konkrét kérésem nem volt. Azt kell mondjam tényleg jól ismer engem, hiszen olyan ajándékokkal pakolta tele a csomagot, amelyek egytől egyig rám jellemzőek.


A csomag tartalmazott két csokoládét is, a Lindt azonnal a gyomromban végezte fotózás után, a Ritter Sport azért kibírta hétvégéig. Mindkét csokoládé mennyei volt, úgyhogy most kaphatom nyakamba a várost, hogy szerezzek még belőlük. 
Nagy tea fogyasztó vagyok, igaz a refluxom miatt nem nagyon ihatnék, de mértékkel ezt is lehet, illetve szerencsére feltalálták már a savlekötőt, így nem kellett mellőznöm ezeket a finomságokat.
Az utóbbi pár hónapban maszkmániában szenvedek, igaz Annának nem mondtam, de azt hiszem gondolatolvasó, ugyanis egy általam még nem próbált maszk került a csomagba. 
A kedvenc Yankee Candle Tartomat is sikerült kitalálnia, amely nem más mint a Christmas Memories. Nagyon finom fűszeres-édes aroma, amely tökéletesen visszaadja az ünnep hangulatát, az elmúlt karácsony emlékeit.
Anna szeretett volna nekem kézzel készített ajándékkal is kedveskedni, amely nem más mint ez a cuki virágos-macis szütyő. Egyébként ezt egy nyugdíjas néni készítette Anna kérésére. Nagyon-nagyon tetszik és olyan puha! Szerintem aprót fogok benne tárolni, de ez még képlékeny a gondolataimban, mindenesetre hihetetlenül örültem neki.


Azt hiszem elég nyilvánvaló, hogy szeretek a kádban időzni, és Anna volt olyan kedves csempészet a csomagba egy fűszeres illatú koncentrátumot. Ez por állagú termék, ilyet még nem próbáltam, de ha nagyon fog tetszeni, jaj a pénztárcámnak, mert rohanok is feltölteni a relaxáló készletem.
Egy matt rúzsceruzát is kaptam az Essence-től. Már régóta keresek sötétebb színű rúzsokat, de fogalmam nincsen mi áll jól. Ezt a terméket is fotózás után felkentem, és meglepően konstatáltam, hogy jól áll, Anna teljesen eltalálta mi való nekem, biztosan fogtok ezzel az árnyalattal találkozni a blogon.
És végül, de nem utolsó sorban Drága Anna és kedves cicái, gondoltak az én cicámra is, Elzára. 
Elza egy mentett cica, aki súlyos kötőhártya-gyulladással került hozzánk, szerencsére teljesen jól van már, de majd vissza kell vinni kontrollra. Elzáról még nem meséltem, de aki követ Instagramon már láthatott róla képet. Majd az év végi összegőzben ejtek pár szót az új Társamról.
Szóval, Elza kapott csudi finom Félix márkájú jutalomfalatokat. Nagyon örült neki (sőt azonnal végig szagolta a csomag tartalmát fotózás közben), holnap ebből kap majd finomságokat.

Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm Annának ezeket a remek ajándékokat, édességeket. Külön köszönöm, hogy gondoltál Elzára is, bevallom hősiesen, el is pityeredtem magam az ajándékok láttán. Nagyon örülök, hogy ismerhetlek, és hogy sok mindent tudunk egymással osztani. <3
Remélem visszakapod azt a sok jóságot, amit adsz a világnak önzetlenségeddel!

Nézzétek meg mi lapult a többiek csomagjában!

8 megjegyzés

  1. Nagyon szívesen Drága! :) Úgy örülök, hogy Téged ajándékozhattalak meg! :) <3 Annak pláne, hogy mindent sikerült eltalálnom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is kiugrottam a bőrömből ❤ Boldog Karácsonyt kívánok Nektek! Köszönöm a sok-sok szépséget:*

      Törlés
  2. Nagyon szuper dolgokat kaptál! Az a Ritter Sport csoki *-* nyamii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Te is :)
      Ajjj ne is mond :D extra fini volt:D

      Törlés
  3. Szuper dolgokat kaptál, az a kis szütyő nagyon aranyos :)

    VálaszTörlés
  4. Micsoda szuper csomag, nekem legjobban a teák tetszenek, biztos nagyon különlegesek :)

    VálaszTörlés