Szerintem ez az év sokkal hamarabb eltelt, mint az elmúlt 28 életévemben bármelyik másik. Még élénken élnek bennem a 2015-ös emlékek, a 2016-ról nem is beszélve, ráadásul holnap 2017-et fogunk írni.
Mielőtt köszöntenénk az új évet, lássuk milyen kedvenceim voltak a 2016-os év utolsó hónapjában:
Mivel már novemberben előkerültek a karácsonyi termékek, így volt időm kielvezni az illatokat. Két testápolási termék lett a kedvencem, az egyik a Bath & Body Works Vanilla Bean Noel illata, amelyről írtam tavaly tesztet ITT. Idén nem sikerült még hozzájutnom az utánpótlásához, de szerintem ez a világ legfinomabb illata. Remélem 2017-ben sem maradok Vanilla Bean Noel nélkül.
Az idei The Body Shop karácsonyi kiadástól nem vágtam magam hanyatt, kivéve ettől a fűszeres almás kombinációtól. Azt hittem a tavalyi cukrozott almát nem múlja felül semmi, erre a Spiced Apple-nek sikerült. Ez a T-Ö-K-É-L-E-T-E-S karácsonyillat.
Az arcápolási rutinomban sok új termék kapott helyet az elmúlt időszakban.
Az Aromax Botanica sminklemosó micellás vizéről már olvashattatok több blogon is, és valóban egy remek termékről van szó. Inkább használom toniknak, mint sminklemosónak, nagyon puhává varázsolja a bőrömet, és tökéletesen el lehet vele távolítani a napi szennyeződéseket.
A Lush Angels on Bare Skin arctisztítóját a Lush karácsonyi termékbemutatóján készítettem a márka munkatársaival. Nagyon jó móka egy ilyen kozmetikum elkészítése. Ez olyan fajta arctisztító, mint az ikonikus Buche de Noel, száraz süteményre emlékeztető, tészta állagú, amely vízzel érintkezve masszává válik. Ezt a masszát kell eldolgozni a bőrön alaposan, majd langyos vagy hideg vízzel leöblíteni. Csodálatosan puha és hidratált lesz a használata után a bőröm.
Egy hátránya van, hogy két hónap a szavatossági ideje ezeknek a termékeknek, viszont nem csak arctisztító, hanem testtisztító is, így nem megy kárba, ha máshol is használjuk.
A Bio-Oilról a napokban írtam egy tesztet, ahol áradoztam erről a termékről, így természetesen bekerült a decemberi kedvencek közé.
Novemberben találkoztam egy barátnőmmel és kisfiával, ők Japánban élnek. Megkértem őt, hogy hozzon nekem japán fátyolmaszkokat, jelentem kaptam rengeteget, innen is nagyon-nagyon köszönöm. Elsőként ezt a 30 darabos C-vitaminos dobozt bontottam fel, amely tele van fátyolmaszkokkal. Úgy kell ezt elképzelni, mint a babatörlőkendőket, kihúzol egyet, majd vissza kell zárni a ragasztófület. Hetente egy maszkot húzok ki a dobozból, majd egy bő fél óra múlva le veszem. Tele van szérummal egy ilyen maszk, úgyhogy egy kicsit ragacsossá teszi a bőrt, de pár óra alatt minden beszívódik az arcbőrömbe. A bőröm tökéletesen hidratált lesz és élettel teli.
A képen nincsen rajta, de nagyon-nagyon szeretem a Remington arctisztító készülékemet.
Volt róla teszt ITT, mindenképpen arra buzdítok mindenkit, hogy vásároljon magának ilyen készüléket, mert valóban sokat segít a bőr állapotának javításában.
A képen nincsen rajta, de nagyon-nagyon szeretem a Remington arctisztító készülékemet.
Volt róla teszt ITT, mindenképpen arra buzdítok mindenkit, hogy vásároljon magának ilyen készüléket, mert valóban sokat segít a bőr állapotának javításában.
A Coconutoil ajakradírját lelkesen használom az utóbbi pár hónapban. Nagyon szeretem, lehet, hogy már szerepelt kedvencek között, de írtam róla tesztet ITT.
A The Body Shop sheavajas ajakápolóját használtam rendszeresen decemberben. Kiválóan hidratál és valóban vaj állaga van. Az illata sajnos nem nagyon hasonlít a sheavajas termékcsaládra, ettől függetlenül maradéktalanul elégedett vagyok vele.
Sajnos lakkozni nem nagyon tudtam ebben a hónapban, mert folyamatosan törnek a körmeim, de erről már írtam korábban, emiatt a sminkelés a szokásosnál nagyobb figyelmet kapott.
Gyakran előkerült a BH Cosmetics Cairo palettája, amely szerintem már szerepelt kedvencek között. Nagyon szeretem ezt a palettát, mert amellett, hogy tele van földszínekkel, nagyon szép füstős szemeket lehet velük varázsolni a szürkék segítségével. Kicsit porol, de cserébe szuperül mutat a szemhéjon, és remekül satírozható.
Megtaláltam a tökéletes sminkalapot a NYX proof it! személyében. Lesz majd róla szó a blogon, de végre egy olyan alap, amely segítségével lerobbanthatatlan a szemsminkem.
Mostanában rákaptam a primer használatára, habár így is előfordul, hogy kimarad a sminkrutinból.
A NYX Photo-Loving primerrel valóban tökéletes alapot adhatunk az arcsminkünknek, emellett tartóssá teszi a sminket. A primert az állaga miatt is jól esik használni, hiszen olyan, mintha bársonnyal vonnám be a bőrömet. Felkenés után pár pillanat alatt mindenféle utóérzet eltűnik.
Nincsen szükségem szempilla-göndörítőre, de ha már van akkor használom. Még nőnapra kaptam ezt a Remington darabot a MyBeautyToolstól. Nagyon könnyen lehet használni. A kefeszerű fej felmelegedik, majd olyan mozdulatokkal, mintha spiráloznánk előkészítjük a szempillánkat. Még az én pilláimat is íveltebbé varázsolja, valamint szétválasztja őket.
Amióta megvan a MAC Nutcraker Sweet Nude Lip Gloss Kit, azóta csak ebből használok szájfényeket. A színek mesések, tartósak és pigmentáltak. Az illatuk is finom, és kényelmes őket viselni. A dobozka pedig nagyon-nagyon cuki.
A kedvenc illatom a The Body Shop Brazil diós csodája. Tudtommal már kivonult ez a kollekció az állandó készletből legnagyobb bánatomra. Az egyik kedvenc illatom a márkától, nagyon remélem, hogy valamilyen úton-módon visszahozzák.
Igazán édes, karamellel leöntött édes sütemény illata van. Sajnos nem tartós, így ez a 30 ml nagyon hamar el fog fogyni.
Szeptember óta különböző illatokat párologtatok itthon. Tavasszal abszolút elhagyom ezt a szokást, de szeptembertől februárig, szinte minden nap illatozik valami.
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Bee Méhviasz gyertyáktól megkaptam a Bee Starter Boxot, amely négy különböző illatú gyertyát tartalmazott.
A gyertyákról lesz majd szó bővebben januárban, de elöljáróban annyit, hogy aki szereti a gyertyákat az feltétlenül próbálja ki a márka termékeit, nem fog csalódni.
Én nem is tudok választani a négy illat közül, mindegyiknek csodálatos az aromája.
A másik kedvenc illatom az Aromax Karácsonyi hangulat illóolaja volt, amelyet a várakozás időszakában előszeretettel használtam. Varázslatosan fűszeres meleg illata van, amely az egész lakást beteríti, és valóban fokozza az ünnepi hangulatot.
Végül, de nem utolsó sorban két karácsonyi ajándékot hoztam el Random kedvenceknek.
Egy elektronikus könyvolvasóra régóta vágyom, és egyre több könyv kapható már e-könyv formában is, amelyek sokkal olcsóbbak, mintha magát a könyvet vennénk meg. Nagyon szeretek olvasni, és szoktam is vásárolni könyveket, de nincsen annyi pénz, ami elég lenne ehhez a hobbihoz.
A másik vágyam pedig a Johanna Basford Karácsony Johannával színezője volt. Mindig is szerettem színezni, de mikor berobbant ez a fajta hobbi nem mozgatott meg annyira, hogy vegyek bármilyen színezőt is. Viszont, mivel imádom a karácsonyt és kisebb koromban kedvenceim a karácsonyi színezők voltak, így elvarázsolt ez a könyvecske. 24-én este már neki is álltam a színezésnek, igaz én Stabilo filcekkel színezek, de terveben van, hogy veszek magamnak színes ceruzákat is, hogy tudjak átmenetes színezést is csinálni.
Ezeket a szuper ajándékokat, mind a Páromtól kaptam.
Kedven sorozatom a Vikingek mellett, az Aranyélet 2. évada volt. Az elsőt is nagyon-nagyon szerettem, egyszerűen zseniális a történet és a színészek munkája is.
A 2. évadot két napon belül kivégeztük, a történet pörgős volt, és néha úgy éreztem, a TWD híres baseballütős jelenetét is überelte a sorozat egy-egy kockája. Már nagyon várom a 3. évadot, igaz még hivatalos közleményt nem adott ki az HBO, de az évadzárón sejteni lehet, hogy az Aranyélet folytatódik.
Le a kalappal az intro előtt, valami hihetetlenül ütősre sikeredett, a képvilág a zene, meg úgy minden. Be is linkelem Nektek kedvcsinálónak:
Kedven sorozatom a Vikingek mellett, az Aranyélet 2. évada volt. Az elsőt is nagyon-nagyon szerettem, egyszerűen zseniális a történet és a színészek munkája is.
A 2. évadot két napon belül kivégeztük, a történet pörgős volt, és néha úgy éreztem, a TWD híres baseballütős jelenetét is überelte a sorozat egy-egy kockája. Már nagyon várom a 3. évadot, igaz még hivatalos közleményt nem adott ki az HBO, de az évadzárón sejteni lehet, hogy az Aranyélet folytatódik.
Le a kalappal az intro előtt, valami hihetetlenül ütősre sikeredett, a képvilág a zene, meg úgy minden. Be is linkelem Nektek kedvcsinálónak:
2014 óta valahogy nem akar olyan év jönni, amely a jó dolgokról szólna. Nem szeretek panaszkodni, többnyire meg is tartom a problémáimat magamnak, nehezen beszélek ezekről.
Szóval magánéleti szempontból rossz évet zárok megint. Blog szempontjából viszont abszolút pozitívat, aminek nagyon-nagyon örülök, remélem a bloggal kapcsolatos terveim, és pozitív hatások kitartanak 2017-ben is.
Igazából mégis történt egy szuper dolog ebben az évben, lett egy kiscicám (aki már nem is olyan kicsi). Mentett cica, nagyon hosszú történet lenne leírni, mégis hogyan került hozzánk nagyjából 3 hónapos korában. Sajnos súlyos kötőhártya-gyulladása volt a cicának, de az orvosi kezeléseknek köszönhetően már megjavult a szeme. Elza a világ legaranyosabb macskája, bújós, dorombolós, puszilkodós, játékos. Igazából ilyen macskával még nem találkoztam, mert szerintem néha kutyának képzelni magát, illetve egyáltalán nem öntörvényű, ami ezekre az állatokra általában jellemző szokott lenni. Nagyon jókor talált ránk (vagy mi rá) Elza (igen, a Jégvarázs Elzájáról neveztem el), mert a monoton és fájdalmakkal teli hétköznapokba fénysugarat hozott, amióta velünk van azóta én sem látom annyira negatívan a holnapot.
Egyik fura alvópóza |
Nektek hogy telt el ez az év?
Kívánok Minden Kedves Olvasómnak Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt!
Nagyon boldg új évet kívánok, kívánom, hogy ezután minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnéd! :)))
VálaszTörlésKedves Bianka! Neked is Boldog Új Évet és viszont kívánom a jókívánságot! Köszönöm szépen:*
VálaszTörlésBoldog Új Évet és sok-sok örömöt kívánok neked Eleni <3
VálaszTörlésA kis Elzáról pedig kérnék szépen egy szép kerek bejegyzést is, ha lehet, és szerintem nem vagyok egyedül ezzel a kéréssel! :D :D
Köszönöm szépen, Neked is Boldogságos Új Esztendőt! 💝
TörlésIgen? :) Jól van, akkor igyekszem valamikor beiktatni a kis Dunciról egy posztot 😊.
2016 nekem is katasztrófa volt. Most meg mindig beteg valaki, hetek óta, most is táppénzen vagyok a gyerekkel. (Amíg ki nem rúgnak.)
VálaszTörlésNagyon édes a cica! Örülnék én is, ha írnál róla.
Boldog új évet neked is!
Kollektív nagyon rossz éve volt ez sokaknak ez az év. Mondjuk 2017 sem lesz szerintem különb. Úgyis ez csak azért van, hogy legyen az embernek kerete. De csak lesz nekünk jobb is 💝.
TörlésGyógy energiát küldök a kis betegnek! Csak nem rúgnak ki...😮. Boldog Új Évet! 🍀
Köszi ☺
TörlésAz Aranyélet nekem is nagy kedvencem, de szerintem irtó unalmasan zárták le. Talán az utolsó rész már nem kellett volna ide, mondjuk nekem alapból az sem tetszik, hogy a kedvencemet "ütötték ki" :P
VálaszTörlésNekem tetszett az utolsó rész. Szerintem hozzá vagyunk szokva a sokkoló végekhez...itt az utolsó előtti részben megkaptuk :D
TörlésNekem is ő volt a kedvencem...hátha feltámad:D