Idén nyárra kifejezetten olyan fényvédőt kerestem, amely könnyedén elérhető drogériákban, és kedvező ára van. A Revox márkáról már olvashattatok néhány poszttal ezelőtt, amelyben a niacinamide szérumjáról írtam. Mivel már harmadjára veszem újra azt a szérumot, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom más arcra való produktumukat is, így esett a fényvédőjükre a választásom.
Arcra való kozmetikumok terén sokkal körültekintőbb vagyok, mert tényleg nem mindegy, hogy mit kenünk magunkra. Ami meggyőzött arról, hogy miért a Revox fényvédőjére ruházzak be, az a kedvező ára, valamint a hialuron összetevő volt.
A csomagolás végtelenül egyszerű, de a márka termékei nem a feltűnő csomagolásukról ismerhetőek fel. A krém kiszerelésre tubusos, amelyből könnyedén ki lehet nyerni a fehér színű, sűrű állagú fényvédőt. Én hidratáló krém fölé szoktam kenni, és nem nehezíti el a bőrömet. Természetesen, mint minden fényvédő esetében, ezt alaposan el kell dolgozni az arc bőrén, hogy ne hagyjon fehér foltokat. Egy-két perc elteltével a krém felszívódik, és igény szerint lehet rá sminkelni, kiváló sminkalap.
Napi szintű használat mellett valóban hidratálja, és puhítja a bőrömet, abszolút érzem a hialuron jótékony hatását.
Negatívumként talán annyit tudnék írni, hogy viszonylag gyorsan fogy, illetve van benne illatanyag, amely ugyan nem zavaró, és az én bőrömet nem irritálta, de érdemes figyelembe venni azoknak akik érzékenyek rá.
Összességében az egyik legjobb fényvédő, amely UVA és UVB sugárzás ellen véd, és magas SPF 50-es faktorszámmal rendelkezik. A krém állaga sűrű, ugyanakkor viszonylag hamar eldolgozható, nem hagy fehér réteget, nem nehezíti el a bőrt. A hialuron tartalmának köszönhetően rendszeres használat mellett a bőr valóban hidratált és puha tapintású lesz. Ár-érték arányban is kiváló termék. A Revox Daily Sun Shield SPF50 fényvédőjét a DM drogériákban tudjátok megvásárolni.
Nincsenek megjegyzések