Miért jó a hintőpor? | Borotalco hintőpor

Akik régebb óta olvasnak azok már tudják, hogy a Borotalco az egyik kedvenc izzadásgátlókat gyártó márkám, és évek óta használom a stiftes kiszerelésű dezodorját, amelyről nem is egy poszt született a blogra. Az évek óta tartó bizodalmam miatt gondoltam megvásárolom a hintőporát is a márkának, amelyet elsősorban száraz samponként szerettem volna használni. 


A hajmosás híve vagyok, ezért nem is használok száraz sampont, de néha napján nincs időm hajat mosni abban az időpontban amikor szeretném, ezért ha szeretném pár órával eltolni a hajmosást, akkor hintőport szoktam használni tűzoltásként. 
Mielőtt megosztanám veletek a tapasztalataimat pár szóban megemlíteném a csomagolást. Ez a retro megjelenés nagyon tetszik. A kupakból nagyon egyszerű adagolni a hintőport, szóval a külcsínnel teljesen elégedett vagyok. 




Már hosszú hetek óta megvan ez a termék, de amire vettem arra nem vált be. Sajnos nem túlzottan „szívja fel” zsírt a hajamról hiába próbálkoztam vele. Úgyhogy inkább vettem egy száraz sampont ehelyett. Semmiképpen sem akartam kidobni, ezért úgy döntöttem kipróbálom annak ami, test hintőpornak. Fürdés után vékony rétegben felviszem a bőrömre, nem sokat kell dörzsölnöm a bőrömet, azonnal eltűnik a por, csodálatos szatén fénnyel látja el a bőrfelület, amely nyár közepén gyönyörűen mutat. A bőröm elképesztően puha és selymes, egyetlen egy testápolónál vagy testvajnál nem tapasztaltam ilyenfajta puhaságot, ráadásul nincs ragadós érzés, amely testápolók szoktak maguk után hagyni. A bőrömet szárazon tartja, még ebben a forróságban is. Az egyetlen egy dolog, amibe bele tudok kötni az az illata. Azt hittem olyan lesz, mint a dezodoroké, de nem. Elég nehéz körbe írni, nincs tipikus hintőpor illata, de nem feltétlen gondolnám olyan aromának, amely bármely korosztálynak lenne való. Nem marad meg túl tartósan a bőrön, illetve nem is túl intenzív, szóval lehet használni mellé bármilyen más illatot, nem lesz zavaró. 


Összességében, lehet hogy nem vált be arra, amelyre eredetileg szerettem volna, de testápolóként több, mint tökéletes a Borotalco Talcum test hintőpora. Elképesztően puhává varázsolja a bőrömet pillanatok alatt, nem kell várni míg beszívódik a bőrbe. Csodás enyhe szaténfénnyel vonja be a bőrt. Kevés kell belőle, ezáltal ez a hatalmas adag nagyon sokáig elegendő. Egyedül az illata, amely nem lett a kedvencem, de ettől függetlenül biztosan újra fogom venni. 

Nincsenek megjegyzések