Az Energie Fruit testápoló termékeit próbáltam már korábban, és elégedett voltam velük, ezért is adtam esélyt és örültem meg annak, hogy kapható hajra való produktumuk is. A monoi virág illatába teljesen beleszerettem, ezért nem gondolkodás nélkül tettem a kosaramba az Energie Fruit Monoi olaja.
Előre leszögezem, hogy egyelőre nem elérhető a Notino webshopjában ez a termék, de másfajta hajra és testre való produktumokat találhattok még a márkától, ha esetleg szeretnétek valamit kipróbálni.
A kiszerelés nagyon jópofa, ezzel a szórófejes megoldással. Könnyű adagolni és lezárni is a szokatlan kialakítás ellenére is.
Az olaj viszonylag híg állagú, amely meglepő volt eleinte, és nem is igazán sikerült kitapasztalni az adagolást a mai napig sem. A hajvégeim szárazak, szóval igényel extra olajos törődést, hogy ne törjenek le a végek.
Általában törölköző nedves hajra szoktam felvinni ezeket az ápoló termékeket, majd megszárítom a hajam vagy nyaranként hagyom, hogy megszáradjon a szabad levegő által.
Sajnos nem vált be túlzottan ez az olaj utó ápolásra. Nem szívódik be rendesen mindegy, hogy milyen mennyiségben viszem fel vagy nedves hajon oszlatom el, esetleg száraz hajon.
Kidobni nem szerettem volna, ezért azt találtam ki, hogy heti egy alkalommal az egész olajat felkenem a hajamra, és hagyom hatni legalább fél órán át. A hatóidő letelte után természetesen alaposan megmosom a hajamat, ügyelve arra, hogy maradéktalanul kimossam az olajat a hajamból. Ilyen módon meglepően bevált, a szárítást követően sokkal puhább és fényesebb a hajam, mint amikor simán samponozok és balzsamozok. Sajnálom, hogy nem vált be arra, amire vettem, mert az illata elképesztően finom, és nagyon szerettem volna, ha a hajamban sokáig érzem.
Összességében a produktum kialakítása nagyon tetszik. Az olaj nekem hajmosás utáni hajvég ápolóként sajnos nem vált be, mert meglátszott a hajamon, hogy merő olaj az egész. Viszont hajmosás előtti olajos pakolásként abszolút használható számomra és segít a hajam kordában tartására. Hidratál és fényessé varázsolja a hajkoronámat. Ár-érték arányban is megéri, valamint a kiadós kiszerelésének köszönhetően sokáig elegendő.
Nincsenek megjegyzések