Amikor először olvastam az olajos lemosókról, tudtam, hogy ez az a formula lesz, amelyet szeretni fog a bőröm. Persze az első megjelenést már száz másik követte, és szinte nincs olyan kozmetikai márka, amely ne gyártotta volna már le a saját olajos verzióját. Nekem mégis a Kosé ikonikusnak mondható arclemosójára fájt a fogam nagyon sokáig, míg egy szép napon egy kedves barátnőm el nem küldte nekem, egyenesen a szigetországból.
Természetesen, hogy megjárta Japánt és a barátnőm szerezte be nekem, így sokkal nagyobb eszmei értéke van számomra, mint egy átlagos produktumnak. A Kosé márkát korábbról ismerem, szeretem is. Amiket eddig próbáltam tőlük azokkal több, mint elégedett voltam. Nincs másképp a lemosó esetében sem. A dizájn minimális, de a rózsaszín tubust azért szeretnék kiemelni, már csak azért is, mert az a kedvenc színem. A pumpás adagoló nagyon praktikus, és nem száradt be, nem tört le, nem történt semmi bosszantó, addig amíg használtam. Szóval a kiszerelése több, mint rendben van.
Az általam próbált olajos formulák királynője ez a termék! Elég belőle egy pumpányi és mindent leszed az arcbőrömről, méghozzá kíméletesen. Legyen bármilyen durva a smink, maradéktalanul leszed mindent. Mindennapi tisztításra is kiváló, mert hidratálja a bőrt. Illatmentes, vagyis irritáló összetevőktől mentes, úgyhogy bárkinek tudom ajánlani, bőrt típustól függetlenül. Nem irritált, nem történt a bőrömmel semmi szokatlan, sőt azt kell mondjam, hogy hiányzik a polcomról, szóval több, mint valószínű, ha visszaáll a világ rendje, akkor megrendelem. Szerencsére kapható már utántöltő is hozzá, szóval elég egyszer megvásárolni ezt a kiszerelést.
Amennyiben ti is annyira szeretitek az olajos arclemosókat, mint én akkor feltétlenül tegyetek próbált a Kosé Speedy arclemosójával, ha pedig még keresitek a számotokra megfelelő olajos vagy szimpla lemosót akkor is ezt ajánlom. Kevés kell belőle, a sminket maradéktalanul eltávolítja, kíméletesen tisztít akár a mindennapi szennyeződésektől is. Az ára kicsit borsos, de ez köszönhető annak, hogy nagyon magasan van a dollár árfolyama. Hosszú távú használat mellett nem irritált, nem hagyott maga után fura olajos érzetet. A hidratáló krémeket nem lehet vele kiváltani, de segít a hidratálásban.
Ebayen keressétek Kosé Sofymo néven.
Nincsenek megjegyzések