Kívánságlista | Télre hangolódva

Tudom-tudom, november még mindig az őszhöz tartozik, de gyerekkoromban mindig úgy tekintettem erre a hónapra, hogy a tél előfutára. Emlékeim szerint nem is nagyon volt 10 fok közelében a hőmérő higanyszála novemberben, főleg nem a vége felé. Annak idején még a Mikulás szánkón hozta az édességet, és egységes hó lepte be a várost. Talán emiatt van, hogy lelkemben én már november közepe tájékán elkezdek hangolódni a decemberre. Ennek apropójából elkészítettem az én tél váró kívánságlistámat a Notino kínálatából. 



Nyáron sosem sminkelem magam, mert idegesít, hogy a melegben még van plusz x réteg az arcomon, ami simán lefolyik, hiába fixálom mindenféle csoda kozmetikummal. Amint beköszönt az ősz és 30 fok alá esik a hőmérséklet előszeretettel fedezem fel a régi kedvenceimet vagy vásárolok újdonságokat. A theBalm Meet Matt(e) Hughes mini rúzskészletére már nagyon-nagyon régóta fáj a fogam. Annyi jót hallottam már róluk, ráadásul a színek is varázslatosak. Jól kihasználhatóak az árnyalatok minden napszakban és évszakban megállják a helyüket. A formula matt, amely mostanában igencsak népszerű a lányok/nők körében. Állítólag nagyon tartósak is az ajkakon.
A másik kívánságlistán szereplő sminktermék az Maybelline The Burgundy Bar palettája. Rengeteg bejegyzést olvastam róla és néztem színmintákat. Valóban kihagyhatatlan őszre. Sajnos most nincsen készleten a webshopban, de ha rákattintotok a figyelni az elérhetőséget fülre, akkor az e-mail címetek megadásával értesítenek Titeket arról, hogy készleten van a termék. 


Nagyon szeretem ősszel és télen a gyertyák, illóolajok használatát. Igazán meghitté tudja varázsolni az ember hangulatát egy-egy jól megválasztott aroma. A Yankee Candle márka az egyik kedvencem, ha illatokról van szó. A gyertyáikkal most ismerkedem, ezért esett a választásom a Pomegranate Ciderre. A leírás szerint igazi őszi illatjegyekkel rendelkezik. Egyesül benne az édes vanília, a gránátalma frissessége, a fűszerességet a fahéj és a szegfűszeg adja. Sötétedés után gyújtanám meg a gyertyát egy jó forró fürdő kíséretében vagy egy remek olvasnivaló mellé.


Milk Shake termékekkel évekkel ezelőtt találkoztam és a hajam imádta. Nemrég bukkantam rá, hogy a Notino webáruházban kaphatóak testápoló készítmények is. A Lemon Cake testápoló elsőre szimpatikusnak tűnt és, ha olyan hatékony a testápolásban is, mint a hajápolásban is akkor tökéletesen elégedett leszek vele. Az Integity hajmaszk leírás alapján mélyre hatóan táplálja a hajat. Az én hajam festett szőke, ezért minden extra táplálás jót tesz a hajvégeknek. 
A hajápolás elmaradhatatlan kelléke a Tangle Teezer, ráadásul Compact Styler Hello Kitty kiadásban. Nagyon-nagyon cuki, és két színben elérhető. A következő rendelésnél tuti kosárban fog landolni közülük egy, csak nehéz a döntés mégis melyiket válasszam. 




Nemrég fedeztem fel a Dr. Feelgood márkát a webshopban, csomagolás alapján azonnal szimpatikus lett. Termékeik nagy mennyiségben tartalmaznak bioaktív anyagokat, vitaminokat és ásványokat. Érdekessége a kozmetikumoknak, hogy a bennük található olajokat el lehet fogyasztani erre külön címke hívja fel a figyelmet. Elsősorban Dr. Feelgood Bio cukros peelingjét néztem ki, amely kókuszolajat is tartalmaz. Egy jó bőrradír szerintem elengedhetetlen a testápolási rutinban. Évek óta rendszeres használója vagyok a sheavajaknak, ezért is szeretném majd kipróbálni a márka BIO and RAW termékét. Elsősorban ekcéma enyhítésére szoktam használni a sheavajat vagy nagyon hideg időben a kiszáradt bőrt kenegetem vele. 

Nektek milyen kozmetikumok szerepelnek a kívánságlistátokon? 

4 megjegyzés

  1. A Maybelline paletta zseniális, mindenképp szerezd be! :)

    A L'Oréal új spirálját nagyon szeretném megvenni és a Rimmel folyékony rúzsok is nagyon érdekelnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már várom, hogy újra elérhető legyen. 😊
      Na látod a spirál engem is érdekel, szerintem következő körben lecsapok rá 😊.

      Törlés
  2. A Maybelline paletta nekem is tetszik és most a The Balm rúzsokra is felkaptam a fejem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A The Balm rúzsokról Katy írt tesztet. Nagyon meggyőző az a poszt, így duplán kell kategória 😃.

      Törlés