Kat Von D, Innerstellar

Kat Von D-vel kapcsolatban igazán elfogult vagyok, hiszen még a Miami Ink műsor kapcsán szerettem meg. Nagyon-nagyon tetszenek azok a tetoválások, amelyeket készít és a személyiségét is igazán belevalónak és vagánynak tartom. Bár a kedvenc tetoválóm továbbra is Ami James, ennek ellenére nem tudtam elmenni Kat saját márkája mellett szó nélkül. Amikor híre ment a dolognak, hogy ő Kat Von D néven sminkkollekciót fog piacra dobni, igazán izgatott lettem, habár nem volt meg a lehetőségem rendelésre, ennek ellenére naprakész voltam a kiadásokat illetően. Tavaly úgy hozta az élet, hogy volt lehetőségem megrendelni életem első Kat Von D sminktermékét, hosszas hezitálás után az Innerstellar palettára esett a választásom. 



Kat Von D termékek igazán közel állnak a személyiségemhez, hiszen jómagam is a fémzene hallgatója és rajongója vagyok, ahogy Kat is. A termékein keresztül igazán átjön ez a gótikus metál vonal, úgyhogy ez mindenképpen plusz pont számomra. Az Innerstellar csomagolása igazán varázslatos, sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a promó képeken. Olyan nagynak  és súlyosnak tűnt, mintha egy igazán értékes dolgot tartottam volna a kezemben. Ebből az következett, hogy hosszú hónapokig csak csodáltam a palettát, de nem nyúltam bele. Természetesen elérkezett az a pont, hogy úgy éreztem, hogy igen, ki kell próbálnom, mit tud ez a csodapaletta. 



A paletta egy csodás külsejű dobozban található, amelyen olvasható a Kat Von D felirat, valamint a paletta neve. A hátoldalon pedig szerepelnek az árnyalatok elnevezései és elhelyezkedései is.
A színek egy masszív minőségű kartonszerű panban kaptak helyet, valamint a szokásosnál egy nagyobb tükör is megtalálható. A pan hátulján szintén fel vannak tüntetve az árnyalatok elhelyezkedése és az elnevezéseik. 
Annyira nem szívlelem a kartonjellegű csomagolást, mert tartok tőle, hogy sérülékenyebbek, mint a műanyag társaik. Viszont a környezetünk szempontjából mindenképp dicséretes ez a megoldás.
Összesen 12 szín található a palettában, három-három részre vannak osztva, amelyek együtt kifejezetten harmonizálnak. 





A színek egységes jellemzői, hogy már-már krémes állagúak, pigmentáltak, könnyű őket satírozni. Nagyon-nagyon minimálisan porzanak az árnyalatok. 
A paletta egyik különleges színe a Graviton nevet kapta, amely valódi lila selyemfényben tündököl. Elsősorban kiemelőszínként érdemes használni, az arccsonton, valamint a szemöldökcsonton. A Vast egy nagyon egyszerű minden szemszínhez és bőrtónushoz igazodó barna, igazi jolly joker szín. Önmagában is csodaszépen mutat. 
A Lycan szintén egy alapszín, amellyel alapot biztosíthatunk a további színeknek, remekül lehet rá építeni bármit, illetve tökéletes arra is, ha csak kicsit szeretnénk kiemelni a szemeinket. 


Három matt árnyalat is megtalálható az Innerstellarban: A Night crawler, az Orion és a Killing Moon. Matt színekre mindig szükség van, és szerencsére mindegyik matt árnyalat tökéletesen működik. 
A további színek között találhatunk lilát is Lunacy és az Astrological, mindkét árnyalat csodálatos, annak ellenére, hogy ritkán nyúlok a lilához. A többi szín, mint a: Dios, a Darkstar, a 3 am és a Moonshine tökéletesen beleilleszthetőek a hétköznapi sminkrutinba, valamint alkalmi smink alkotásához is tökéletesek. 


Összességében a legkiválóbb minőségű paletta a készletemben. Csodás a csomagolás és a színvilág. Az árnyalatok mesések, viszonylag jól kihasználhatóak. Kiválóan pigmentált, nagyon könnyű vele dolgozni. Tavaly 16ezer forintért vásároltam és azt kell mondjam, hogy minden forintot megért. A vásárlást egy évnyi gondolkodás előzte meg és egy pillanatig nem bánom, hogy a készletemben tudhatom eme csodát. A következő kiszemeltem a Shade And Light Eye Contour paletta, amelyre a megjelenése óta vágyom.

Nektek van otthon Kat Von D márkától valamilyen dekorkozmetikumotok? Ha igen mi a véleményétek róla? Mit ajánlanátok? 

6 megjegyzés

  1. Imádom a Kat Von D cuccokat!
    Már a csomagolásukkal megvettek, mert nagyon illenek a személyiségemhez.
    Szerintem a paletta elosztása is szuper, soha nem kell sokat gondolkoznom, hogy melyik színt tegyem fel, sajnos én hajlamos vagyok évezredekig gyönyörködni bennük. :D
    Nekem a Shade + Light Eye paletta van meg, és odavagyok érte! Már előre félek a naptól, amikor elfogy. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Ennyire jó? :D Soha egy palettám nem fogyott még el :D.
      Újévi ajándékként meglepem vele magam :D.

      Törlés
  2. Magyarországról hogyan lehet hozzájutni?

    VálaszTörlés
  3. Uramisten de gyönyörű ez a paletta! O.O A Lunacy és a Killing Moon valami mesés, de a többi árnyalat is nagyon tetszik! Ja, a Moonshine különösen!

    VálaszTörlés