Korábban már írtam az Évca Natural termékekről és csupa pozitív véleményem alakult ki a márkáról. Az a szerencse ért, hogy az új Évca termékeket tesztelhettem, amelyek nem csak új köntöst kaptak, hanem néhány összetevő is változott.
Az első benyomásom természetesen az új külcsínhez kapcsolódik. A korábbi csomagolást felváltotta egy sokkal modernebb és hangulatosabb címke, amely az én ízlésemhez közelebb áll, mint az előző.
A stiftes kiszerelésű dezodorra már nagyon kíváncsi voltam, hiszen az előző szériából is próbáltam egy darabot, amelyről ITT olvashattok. Az illat újdonság volt számomra, hiszen egy cédrus-narancsosat választottam, amely tökéletesnek bizonyult a nyárra. Az illata valami fenséges! Valódi citrus illata van, semmi mű hatás vagy mellékillat. Igazából nagyon szeretném, ha az márka más cédrusillatú kozmetikummal előrukkolna a dezodoron kívül. Az illata mellett a hatásával is elégedett vagyok, mert 20-30 fok között elég jól teljesít. Ha meg is izzadok valahogy hamarabb szárad meg a nedvesség. Intenzív illatának köszönhetően pedig a testszagot is remekül elfedi. A tisztaság érzete jó pár órán át kitart, felfrissítenem magam a deoval csak akkor kell, ha túlságosan meleg van.
Az Évca dezodorok nem tartalmaznak alumíniumot, alkoholt, trikozánt, SLS-t, SLES-t, parabént, valamint PEG-et. Amennyiben egy jó és megbízható minőségű dezodort kerestek, csodalatos citrusillatban, akkor ezt a terméket szívből ajánlom.
További dezodorokat az alábbi linken találhattok 1790 forintos áron.
Natúr fogkrémet még nem próbáltam, de hajtott a kíváncsiság, mert elég érzékeny a fogínyem. Igazából a gyerek fogkrémeken kívül nem igazán vált be más.
Az Évca fogkrémek csomagolása praktikus, elegendő mennyiséget lehet kinyomni a fogkefére. A márka fogkrémei fluorid mentesek, így kevésbé károsodik a fogzománc mosáskor. Az illata erősen mentolos, hosszan tartó frissességet nyújt fogmosás után. Tapasztalataim alapján alaposan tisztít, elég jól eltávolítja a lepedéket, hiába nem habzik. Sajnos nekem ugyanúgy vérzett az ínyem, úgyhogy jómagam abbahagytam a fogkrém használatát pár hét után. Viszont a Páromnak nem érzékeny az ínye, neki is ugyanazok a tapasztalatai, mint nekem csak ínyvérzés nélkül.
A zöld tea kivonattal ellátott fogkrémet ezen a linken tudjátok megvásárolni, valamint kapható egy narancsos ízesítésben ezen a linken. A fogkrémek ára 1590 forint.
Összességében a dezodor hatalmas kedvencem lett a nyár folyamán. Az illatával nem tudok betelni, a hatása pedig a natúr dezodorok közt is kiemelkedő. A fogkrém is hatékony lenne, ha nem vérezne az ínyem. Ezt nagyon sajnálom, hogy nem vált be teljes egészében, de akiknek nem érzékeny annyira a fogínyük, mint nekem azok nyugodtan tegyenek vele egy próbát.
Webshop: https://www.evca.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/evcanatural/
Nincsenek megjegyzések