Az ősz beköszöntével még inkább szüksége van a bőrömnek extra ápolásra, ezért még több maszkot próbálok ki. A Ziaja maszkok nem ismeretlenek számomra, egyik kedvencem közülük a kakaóvajas. A mai poszt főszereplője a SPA kollekció tagja a marine algae, amely egy kicsit visszarepít minket a nyárba.
Szeretem a tasakos maszkokat, mert ez a kiszerelés az, amely tuti, hogy nem romlik rám. A marine algae 7 ml-es kiszerelésben érkezik, amely nekem egy használatra volt elegendő.
A maszk állaga zselés és átlátszó kék színű. A maszk felvivő ecsetem eltűnt valahova, így a kezemmel applikáltam fel, majd jól belemasszíroztam az arcomba, majd elkezdődött a 10-15 perc várakozási idő lemosásig. Az illata csodálatos, igazi sós tenger, egy pillanatra a görög tengerpartokra képzeltem magam.
Percek múltával a zselé nagy része az arcbőrömbe szívódott, a maradékot pedig hideg vízzel lemostam. Nem annyira szeretem ezeket a zselés maszkokat, mert a lemosásuk időigényes és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sok víz megy kárba ilyenkor. Legalább 4-5 percembe kerül, míg teljesen el tudom távolítani a maszkot az arcomról, ezért arctisztító szivacsot ajánlok az ilyen jellegű termékek lemosására.
Törölközés után tiszta és hidratált, valamint egységes bőrkép mutat. Ezeket a hatásokat még másnap is megőrzi a bőröm, így lemosás után nem érzem úgy, hogy hidratálnom kéne.
Összességében egy hatékony maszkról van szó, amely hidratálttá és egységessé varázsolja az arc bőrét 15 perc alatt. Az illata kellemes, akik szeretik a nyarat azokban nosztalgikus emlékeket ébreszthet. Egyedül a lemosásával akadt némi gondom, de arclemosó szivaccsal ez is kiküszöbölhető.
A Ziaja Marine Algae maszkot megtaláljátok a Notino webáruházban 290 forintért.
Nincsenek megjegyzések