Júliusi zsákmány

Júniusban nem vettem semmi beauty témájú dolgot, mert a H&M-ben garázdálkodtam, hiszen szuper leértékelések voltak. Júliusban viszont leadtam egy kisebb rendelést a Notinonál, régóta vágyott termékekre. 


Három dolgot rendeltem a webshopból. Egy tusolóhabot a Soaphoria márkától. Igen, jól látjátok karácsony illata van, de most volt akciós, valamint nem ünnepek előtt akartam kapkodni a vásárlással, így nyár végén és ősz elején beszerzem a régóta vágyott karácsonyi termékeket. A Soaphoria márkával már 1 éve szemezem és úgy döntöttem itt a remek alkalom, hogy a Magical Christmas nevet viselő tusolóhabjukat megvegyem. Természetesen még nem próbáltam ki, de ha eljön az ideje beszámolok róla a blogon. 
Tavaly estem szerelembe a Yankee Candle Macaron Treats illatába. Megjelenéskor a kis üveges gyertyát vettem meg, de sajnáltam meggyújtani, így még mindig áll a szekrényben. Azért, hogy elhasználjam végre a kis üveges gyertyát idén, vettem egy közepes kiszerelésűt is belőle. Sajnos nagy méretben nem lehet kapni a Notinon. Úgyhogy már alig várom a hűvös időt, hogy használatba vehessem. Addig is néha napján lekapom a tetejét és mélyet szippantok ebből a csodás édes illatból. 
A kánikula idén sem került el minket, sőt a héten is tombol, így megbízható dezodorra volt szükségem. A Rexona Maximum Protection stiftes dezodorjait felváltva használom a Borotalcóval, így nem szokik hozzá a szervezetem. Valóban hatékony dezodor, az izzadást ugyan 40 fokban nem akadályozza meg, de a kellemetlen szagokat igen. 

3 megjegyzés

  1. Nagyon klassz dolgokat szereztél be. :)

    Nekem a Macaron Treats picit csalódás volt, mandulásabb illatra számítottam.

    De az idei őszi és téli illatok nagyon szupernek tűnnek. Habár én még a tavasziakat sem használtam el. :D

    Nem igazán vásároltam mostanában. Még a leárazásokon sem pedig az tőlem nagyon szokatlan. :D Egy Miu Miu parfümöt szereztem be, ami régóta tetszett és a MACből rendeltem pár dolgot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :).

      Komolyan? Amúgy tavaly, amikor először megláttam nem is tudtam, hogy mire számítsak vele kapcsolatban :D. Nekem valamiért a sütemény macaronok illattalanok. Szóval pl nem úgy intenzív, mint egy almás pite, vagy egy fahéjas csiga. Valami édesre gondoltam, de nekem ez így pont wow! Igaz, meggyújtva nem tudom ennyire intenzív lesz-e :).

      Láttad az új ősziket? Alig várom, hogy elrohanhassak megszagolni őket :D.

      MAC-ből mit? :)

      Törlés
  2. Barbi: Jaajj én nem voltam még Primark-ban, de támogatom az ötletet, hogy ide is kellene, annyi jó cuccot látok mindig... szuper dolgokat szereztél be onnan (is).

    Bocsánat véletlenül kitöröltem a kommented. :(
    Tele van szuper cuccokkal a Primark, ott lennék egész nap,ha lenne itthon 😀. Köszönöm 😊

    VálaszTörlés